Rácz Mihály: A tékozló

„Szóval nem bírok öregedni. Így van. Saját korosztályomra idegenként tekintek. Legtöbbjük ráadásul felnőtt. Olyan felnőtt, amilyen én sosem leszek. Egyrészt, mert nem akarok, másrészt és ez a valódi ok, az akaratomnál erősebb ok: nem is tudok.” – A botcsinálta zenész énképe

tekozlo.jpg

Nem tartom magam zenei újságírónak, kritikusnak, irodalomkritikusnak meg aztán végképp nem. Arról írok, ami érdekel, és hatást gyakorol rám. Mégis miért ajánlok egy könyvet, és mi köze lehet egy leginkább zenei webzine-hez? Valami kis köze mégis csak van a zenéhez, a megjelenést pedig mi - endhits-hu (szerk.: megjegyzés) - is támogattuk, ami nekünk volt megtiszteltetés. Hát ezért (is)!

Rácz Misi működését már jó ideje figyelem – olyan 20 éve –, holott személyes kapcsolatunk csak a közelmúltra tekint vissza. A ’90-es évek elején a Második Látás fanzine írója, szerkesztője volt, amely lapnak fontos szerepe volt a zenei érdeklődésem kiteljesedésében. Bátran vállalom, hogy a legmeghatározóbb zenei lap volt a ’90-es években, ami nem a mainstream irányzatokkal foglakozott, ugyanakkor minőségi zenéket ajánlott az olvasóinak, a stílushatárok feszegetésével, és nem leragadva egy zenei vonulatnál. Innen ismertem meg a Swans-t, Psychic TV-t, Arvo Part darabjait, Glenn Branca-ét, a Neurosis-t és még sorolhatnám. Ráadásul saját kísérlete Broder Ferenccel, a Hideg Roncs zenekar zaj-kollázsai is gyakoroltak rám némi hatást ezekben az időkben. Szóval, van néhány kapcsolódási pont.

Azóta Misi sok mindennel foglalkozott, sokat tapasztalt, érlelt, értékelt és rendezett. Magában, a környezetében, a világban. Néhány évvel ezelőtt pedig személyesen is megismerkedtünk, ami azt hiszem, mindkettőnknek előnyére vált. Rengeteg történetet hallottam tőle, amin jót szórakoztunk, majd hirtelen kiderült, hogy elkészült egy könyv ezekből a személyes tapasztalatokból, útkeresésekből.

A könyv 2014. áprilisában jelent meg A tékozló címmel, ami 12 darabból áll. Két verses blokk, nyolc tárca novella, egy meditációs napló, és – Misi leírása szerint – egy Ima található a barátságos méretű kis kötetben. A könyv legerősebb részei számomra a tárca novellák. Persze, jöhet a kérdés: Azért, mert zene is van benne? Igen, van némelyikben zene is, és a zenéhez való kapcsolódásra, érzésekre utalás, de nem ez a lényeg, hanem a tapasztalás és a gondolat, ami ezek mögé, mellé, hozzá kapcsolódik. De hangsúlyozom, nem mindegyikben jelenik meg a zene, és nem nyomja le az írásokat. Bennem sokszor felmerült, hogy basszus, ezt én is leírhattam volna. De nem én írtam sajnos! A könyv egyes részei után már kíváncsi voltam, hogy a következő darabban a szerző mit fog papírra vetni, amiben az én magamra ismeréseim is megtörténhetnek. Nem new-age, nem elvont modern „életvezetési tanácsadás”, hanem történetek az embertől az embereknek! Sallangmentesen! Amennyiben nem lenne ismeretség köztem és Misi között, akkor is betaláltak volna az írás bizonyos részei. Mondtam, hogy nem vagyok kritikus, szóval olvassátok el, hogy értsétek miről hadoválok  ezekben a sorokban.

„Egyenlőre nem tudom zenei sznobságomat kinyírni, mert úgy hiszem, létfontosságú szervek is sérülnének. Másrészt a helyzet ennél sokkal rosszabb. Olyan mennyiségben merek e kondérból, ami már jóval túlmegy a pofátlanságon, mert heti százasával úgyis képtelenség lemezeket meghallgatni. Azaz fájlokat. Pedig régi vágásúnak szeretem becézni magam…” – A botcsinálta zenész énképe

"A fiú sosem tudta meg, mi célja mindennek, már azt is elfelejtette, mi az oka, miben gyökerezik. Honnan indult, ki volt valaha, ki lesz belőle. Azt pedig végképp nem tudta sosem, kicsoda éppen. Akkor sem, amikor zenésznek, vagy írónak, fontosnak és nélkülözhetetlennek hitte, vagy épp jelentéktelennek hazudta magát, akkor sem, amikor vágyai és álmai után szaladt, és akkor sem, amikor illúziói szertefoszlottak." – A tékozló fiú

Mit írjak még? Nem fogok semmit, mert érdemes beleolvasgatni. A szerzőtől megrendelhető 1.500 Ft-ért.

A szerző Facebook oldala:
https://www.facebook.com/atekozlo

 

Címkék: Könyvek