Gyilkos (HU), Raketkanon (BE) – 2016.05.17. Budapest – A38

Izgalmas hétköznapi koncert a Gyilkostól és a Raketkanon-tól!

A képekért bocs, de a telefonommal készültek. Akkor  itt a beszámoló...

Bevallom, hogy a magyar Gyilkos zenekarról ez előtt az este előtt nem is hallottam. Nem volt nagy létszámú a közönség, ami nekem úgy tűnt eleinte, hogy főleg a zenekar haverjaiból állt sajnos. A zene nekem egy fajta stoner, post-hardcore keverék volt. A beharangozóban ígért, Black Tusk, Cancer Bats tényleg közel áll a csapat megszólalásához, de talán kicsit könnyedebb volt. Ennek ellenére a basszuson és a gitáron igazán súlyos és nagyon jó szerzeményeket játszottak a srácok. Nagyon tetszett a dobos játéka, és az egész a gitárokkal együtt is  nagyon egyben volt. Olyan fél órát játszhattak, de egy percig sem unatkoztam. Feszes volt, erős, nagyon jó megszólalással. Azt hiszem őket máskor is meg fogom nézni. Érdemes belefülelni, ha valaki szereti az ő vonalukat.

20160517_203637.jpg

Elérhetőség, zene: http://gyilkosband.com/

 

A belga Raketkanon második nagylemezéről  már írtam korábban. Nagyon tetszett, így vártam, hogy élőben is lássam. Néztem videókat, jónak tűnt, de nem tudtam elképzelni, milyen lehet. A kis számú, de lelkes közönség olyat láthatott ezen az estén, ami visszaadhatatlan.  A gitár, szintetizátor, dob, ének – effektek felállású zenekar olyat művelt az A38 Tetőteraszán, hogy ilyet nagyon ritkán lát az ember. Az első számtól, az utolsóig felrobbant a színpad. Az énekes már az első számnál berobbant a közönség soraiba és szinte végig provokálta a nézőket. Néha táncolt, pörgött, fetrengett, mintha Iggy Popot összeengedték volna David Yow-val.

20160517_210734.jpg

20160517_210810.jpg

20160517_210911.jpg

Egyszerűen elképesztő volt. A koncert anyaga a második lemezre szorítkozott, de még füldugóval is eszméletlenül hangos volt. Lemezen is élvezet hallgatni ezt a furcsa felállású noise-rockot, de élőben az énekes és a zenei együtt nagyon ütött és sokkal karcosabb volt. Egyébként az egész zenekar vitte a showt végig. A dobos kiugrott a dob mögül elállítani az órát a színpad mellett, majd hátra ment a keverőshöz és lecsókolta a hangzás csiszolásáért, a billentyűs végig ugrálta a koncertet és beborulva nyomkodta a gépeit, a gitáros padig nyomta a riffeket és a zajt. Olyan momentumok voltak, amelyek egyszerűen kitörölhetetlen lesz számomra. Nagy vonalakban: az egyik szám kezdésénél a színpad szélén billegett az énekes srác, mint aki be akar esni a nézőtérre, majd egyszer csak ráugrott az egyik színpad előtt álló nézőre és fetrengve vele (rajta) énekelt tovább. Egy lassabb szerzeménynél kimászott a teraszt borító műanyag ponyva mögé és onnan nyomta. A közönség közé számtalan alkalommal berobbant. Üvöltött, énekelt, pörgött. A végére bennem olyan feszültség lett az energiától és a zenétől, hogy egyszerűen alig tudtam napirendre térni a látottak felett. Olyan 40 perc után magára rántotta az effektes asztalát és az alatt énekelve fejezte be a koncertet. Hihetetlen volt az egész, életem tíz legjobb és leghatásosabb koncertje között van. Remélem, jönnek még felénk!

20160517_212754.jpg

20160517_212804.jpg

20160517_213354.jpg

Alig tudtam este elaludni annyira a hatása alatt voltam órákkal később is. Ennek köszönhető az is, hogy most írtam róla. Aki kihagyta, bánhatja, főleg, hogy csak 1000 Ft volt a beugró és olyan élmény, olyan zenekar, ami írásban visszaadhatatlan.

Honlap: http://www.raketkanon.com/

Címkék: Beszámolók