A második napot eleve lazára terveztük. Bár, kicsit túl laza lett. Akármennyire is érdekelnek a koncertek, már nem görcsölöm szét magam, hogy mindent lássak. Szóval, a jó kifőzdés ebéd és a délutáni alvás után indultunk meg a fesztivál helyszínére. Ebben az évben is nagyon tetszett, hogy délután, még kisgyerekes családokkal is bőven lehetett találkozni.

Ez első koncert, amit megnéztem, pontosabban belenéztem: az amerikai SHEERMAG volt. Viszonylag ők is új zenekar, az első nagylemezük idén jelent meg. A két gitár, dob, basszus felállás kiegészül egy női énekkel. Az énekesnő Tina Halladay hangja jó és technikailag is jól énekel szerintem, viszont az énekstílusa és az egész zenekar megszólalása olyan, amit mindig is utáltam. A ’70-es évek rockja, blues-a, egy pici rock and rollal fűszerezve. Állítólag némi punk hatás is van benne, ez utóbbi nekem nem tűnt fel. Meglepett, hogy ennyien kedvelik. Nekem nem jött be.

https://sheermag.bandcamp.com/

Utána mászkálgattam, belenéztem ANNA MEREDITH koncertjébe. Popzene volt, kicsit musicales beütésekkel, de nagyon nem tetszett. Nekem nagyon mű volt. Az énekhangja tetszett, de valami nagyon mást vártam, így néhány számot már a büfé környékéről hallgattam meg.

http://www.annameredith.com

Kevés várakozás után este 8 óra magasságában kezdődött a nap főprogramja, P.J. HARVEY és zenekara. Tudtam, hogy nem lesz az a nyers megszólalás, de igazán nem vártam semmit. A színpadkép nagyon profi volt, sőt, már az első számtól a megszólalás is. Eleinte az egész már szinte túl sterilnek tűnt. Aztán egyre kezdett beszippantani az énekesnő hangja és az egész hangulat. Mivel az új lemezt nem hallgattam meg, mert nem volt hozzá eddig kedvem, úgy tűnt, mintha főleg az utóbbi lemezekre épülne a setlist. Kilenctagú zenekar a színpadon, fúvósokkal, ütősükkel. Néhányuk több hangszeren is játszott a koncert alatt.  Nagyon egyben volt zeneileg és kinézetre is az egész társaság. Azon poénkodtam Zsolti barátomnak, hogy: „Te, az gitáros, billentyűs, olyan mint Mick Harvey öregen, meg a másik csávó is ismerős.” Persze a végére kiderült, hogy Ő az, és az ismerős csávó pedig Terry Edwards a Gallon Drunkból. Polly Jean  végig nagyon jól énekelt és fenntartotta a figyelmet a színpadi jelenlétével is, viszont gitár egyszer sem volta kezében, leginkább szaxofonon játszott. A régi számaiból csak néhányat vett elő, mint: a To Bring You My Love vagy a Same. Összességében egy remek koncert volt minden tekintetben. Nagyon élveztem és öröm volt őt látni élőben.

http://pjharvey.net/

A főkoncert után átmentem az amerikai WOLVES IN THE THRONE ROOM koncertjére. Az extrém metalt játszó banda nagyon hatásvadász módon kezdett egy hosszú intróval. Mondjuk, szerintem így kell, hogy megfelelő legyen a ráhangolódás. Ezután belecsaptak a metálba, ami inkább black-metal. A zene néhol tetszett, mert voltak benne a zúzás ellenére mély részek, és elszálltabbak is. Viszont az énekkel nem tudtam mit kezdeni. Sajnos az ennyire hörgő-morgó éneket egy idő után nem tudom bevenni. A színpadkép tetszett: a molinók és a fények is illettek a zene komorságához. Nagyjából végig néztem, de nem hagyott annyira mély nyomot bennem. A stílus szerelmeseitől elnézést, mert ők tuti marhára élvezték volna, mert nagyon profi és kellően sötét is volt.

http://wittr.com/

Kíváncsian vártam ezután a Trójkán, szintén az Egyesül Államokból a ROYAL TRUX koncertjét. Az amerikai duó 1987 és 2001 között volt aktív és volt hírnevük is rendesen. Elég súlyos punkba gyökerezett, minimalista, sötét, zaj-performanceket nyomtak akkoriban. Iszonyatosan nagy csalódás volt. Nem tudom, hogy Jennifer Herrema mit művelt magával, de keserves volt az előadás. Az ének, az egész fellépés csapni való volt, szét cigizett, ivott hang, amivel nem is tudott mit kezdeni. (Van olyan énekesnő ebből a korosztályból, mint pl. Lydia Lunch, aki oda tudja tenni magát még mindig.) A sajtó korábban hiába magasztalta az egekbe a nyersessége és lázadása miatt, semmi sem jött át belőle. Néha Neil Hagerty gitáros próbálta menteni a menthetőt a gitározásával, de kevés volt. Az fogalmazódott meg bennem, hogy kár volt. Jobb lett volna inkább a legendát életben tartani.

https://royaltrux.bandcamp.com/

Visszaténferegtem a City Of Stage-re TALIB KWELI élő fellépésére. A new-york-i hip-hop egyik jelenlegi menője. Bocsánat, ha hülyeségeket írok, de nem vagyok hip-hop rajongó. Ennek ellenére nem volt rossz a basszerossal, DJ-vel, dobbal, billentyűvel erősített élő koncert. Sőt, voltak benne részek, amik tetszettek. Igaz, messziről, sörözés közben néztem és hallgattam. A lengyel közönségnek nagyon tetszett, de én akkor már az est utolsó, legjobban várt koncertjére indultam.

http://www.talibkweli.com/

Az Experimental Stage-re a moszkvai PHURPA kezdése előtt 10 perccel ültem be. Ők voltak az egyik, számomra fő fellépők, akiket látni akartam. Az orosz trió a buddhizmus Tibetbe érkezése előtti tibeti vallás, a Bön (vagy Bon) zenei tradícióit próbálja meg ápolni. Ugyanakkor a nyingma és a kagyü vonal szertartási zenéivel is foglalkoztak már. Tulajdonképpen, ha valaki megnéz egy mai tibeti buddhista zenével kísért szertartást, az nagyjából már tudja mi ez. A koncert tradicionális hangszerekkel szólalt meg, mint: kagylókürt, thungá - a dob, hangtálak, kürtök és torok ének. Nagy hipnózis volt egy órán keresztül. A három fős Phurpa lepelbe burkolva nyomta végig a mantrákat, így éjjel egy óra magasságában elég varázslatos volt, hogy a "megidézett lényeket" a végén egy erős füstöléssel jutalmazták. Tökéletes lezárása a napnak, és a lelki szabadulás után megfelelő felkészülés a fizikai pihenésre is.

https://phurpa.bandcamp.com/

Köszi a képeket Emi!

Köszönöm a videókat, akiktől nyúltam és feltöltötték!

Folyt.köv.