OFF FESTIVAL – KATOWICE – 2017. 08. 06. – Harmadik nap

20170806_170748.jpg

A harmadik napra is maradt néhány csemege. Előző nap eldöntöttem, hogy kicsit korábban kimegyek, hogy a lengyel zenekarokból is kapjak némi ízelítőt.

Délután fél négyre sikerült kiérjek, a Forest Stage-en a KOBIETA Z WYDN koncertjére. A trió több zenekarból pakolódott össze, basszusgitár, dob, elektronikus hangszerek felállásban. A basszus nem a hagyományos értelemben vett kíséreteket játszotta, hanem egyfajta gitárpótlék is volt, a dob nagyon technikás volt az elektronika pedig adott egy fajta elég erős sötét, de fűszeres tónust a zenének. Az jutott eszembe, hogy olyan, mint a ’80-as évek alternatív zenekarai. Nem annyira populáris, de hallgatható, ad egy kis pluszt és egyedi érzést is. A szövegekről nem tudok nyilatkozni, mert egy szót sem értettem belőle. Remélem találok videót, azt kirakom! Jó kezdés!

20170806_155337.jpg

Itt egy szám a lemezükről!

A Kobieta után sprinteltem a City OF Stage-re a másik lengyel banda koncertjére a BASTARD DISCO-éra. A varsói négyes 2015-ben alakult, idén jelent meg az első nagylemezük. Nagyon energikus koncertet adtak. Egyfajta indie - garage - noise-rock keverék. Megint csak a Sonic Youth könnyedebb szerzeményi jutottak eszembe róluk. Kicsit torzított basszus, zajos gitár és nagyon energikus ének. Nagyon profi volt az egész, minden stílusból volt lopva ez-az. Külön tetszett, hogy a basszus torzítások hangszíne és intenzitása több számban, más és más volt. Nagyon élveztem a srácok rockját, sajnos kicsit rövid volt gitár problémák miatt. Azért gyorsan elrohantam és megvettem a debütáló Warsaw Wasted Youth nagylemezüket. Eddig kettőből, kettő teljesen rendben vasárnap!

20170806_161851.jpg

https://bastarddisco.bandcamp.com/

Nagy vívódás után végül a GROUP A nevű japán hölgyekből álló duó koncertjét választottam az Experimental-on. Persze korábban utána néztem, Tommi Tokyo és Sayaka Botanic duójának, de nem hallgattam bele a zenébe. A művésznevek alatt Tommi az elektronikát és az éneket prezentálta, Sayaka pedig hegedűn és laptopon kavarta a zajokat. Egy fajta elektronikus - indusztriál cucc volt, torzított énekkel, loopokkal, zajjal. Ismétlődő dob alapok döngtek, az énekesnő beszélt, sikított, énekelt a mikrofonba, a hegedűs pedig fokozta a zaj hullámokat. Nagyon szigorú volt, a basszusok csak csapkodtak és az egész zene élőben teljesen magával ragadott a komorságával, erejével. Olyan, kb. 50 perc volt, de pont elég is. Jó választás volt! (Egyébként lemezen nem ilyen erősek, de koncerteken mindig más elektronikus zenei arcukat mutatják.)

20170806_170940.jpg

20170806_171943.jpg

 

https://groupa.bandcamp.com/album/70-a

A japán lányok után, gondoltam iszok valamit, aztán megnézem a FRANKIE COSMOS-t, amiből semmi nem lett. Eddig azt hittem sem az afrikai ritmusokat, sem a funky-t nem szeretem. Aztán az IDRIS ACKAMOOR & THE PYRAMIDS helyre rakta nálam, hogy talán mégis. A amerikai zenekar zenészei mind egytől egyig vér profik voltak. Idris szaxofonon, külön ütősök, baromi jó női ének. Persze mindenki színes bőrű volt, ráadásul a funky-ba úgy építették be a free-jazz témákat, hogy csak kapkodtam a fejem. Nagyon jó arány érzékkel csinálták az egész műsort. Megmaradt szórakoztatónak és nem öncélúnak. Hihetetlenül jó hangulatot varázsoltak. Élveztem, tényleg, Pedig nem hittem, hogy tetszeni fog. Elégedetten indultam tovább.

Egy videó, egy korábbi koncertről:

A Forest Stage-en újabb lengyel bandát néztem meg a MADE IN POLAND-t. Az első hangtól meg kellett állapítsam, hogy minden országnak van saját Joy Division, The Cure, The Strangels hatású bandája. Na, ilyen ez a zenekar is. A zenekar a ’80-as években volt kult banda Lengyelországban és elég ritkán koncerteznek már. Nagyon jó gitárokkal, a hangulat abszolút a felsorolt három bandát idézte. Néha két basszus, egy gitár, máskor két gitár, basszus, dob, ének felállásban. Nagyon jó hangulata volt, az énekes néha kijött táncolni, a mozgás, mint Ian Curtis-é. Persze, nem volt egyedi, de azért kicsit mégis, sajnos a szövegek lengyelül voltak, de tetszett. Mondjuk, eleve szeretem azokat a bandákat, amik hatással voltak rájuk. A koncert után kiderült, hogy egy 2009-es koncert teljes anyagát játszották újra.  Remek volt!

20170806_190541.jpg

20170806_191741.jpg

https://www.facebook.com/Made-in-Poland-220768904604338/

Innen csatlakoztak be a többiek, igaz nem nagyon találtam meg őket a PREOCCUPATIONS koncertjén. A kanadai zenekar VIET CONG néven működött és korábban írtam is a lemezükről és láttam is őket. Bevallom, nekem nem tetszik az új nevük. Állítólag az USA veteránjai tiltakoztak ellene, azért lett az új név. Ahogy Dávid komám mondta, nem túl punk, hogy engedtek ennek a nyomásnak. Rohadt sokan voltak és nem találtam egy jó helyet, ezért végig mászkáltam az egészet. A zenéjük, post-punk, egy pici noise-rockal és elszállós betétekkel tűzdelve. Szerintem jó gitározós banda, elég zajos is és még mellé igényes is. Jó kis koncert volt, bár ezzel a névvel nem tudok megbarátkozni.

http://preoccupationsband.com/

Elkövetkezett a hétvége legnagyobb dilemmája. WREKMEISTER HARMONIES vagy THEE OH SEES. Mivel előbbit láttam az A38 Hajón, utóbbit választottam. A THEE OH SEES nem egy mai csapat 1997-ben alakult, rengeteg tagcserén átesett. Szerintem igazán, a 2000-es évek végére találták meg a hangzásukat. Élőben nagyon jók voltak. Eleve két dobossal játszottak, pszicheleikus-rock, noise-rock, post-punk keverék. Nagyon jól nyomták és a mi nagyon ütött John Dwyer énekes, gitáros nagyon valószínűtlen magas énekhangja és gitározása. Profi volt és az emészthetősége is teljesen közönség barát volt. Persze láttam már két dobos felállást, de mindig élvezet nézni, a fegyelmezettséget, ahogy együtt játszanak. Fesztiválra azt hiszem a THEE OH SEES tökéletesen megfelelt számomra. Azt hiszem a tavaly megjelent lemezüket kénytelen leszek meghallgatni.

http://www.theeohsees.com/

A továbbiakban nem volt kérdés, hogy mit nézek, nézünk meg. Természetesen a japán BORIS-t. Aki nem ismerné a trió 1992 óta aktív számos lemezt jelentettek meg. Milyen zene? Experimetal-metal, doom, pszichedelikus-rock, stb. egyébként megválaszolhatatlan. Van, hogy lemezenként változott mit játszottak és mi került az anyagba. Olyan nagyon japán, egyedi, beteg, izgalmas. Nagyon jó zenészek, nagyon erős lemezekkel. Az OFF-os koncert érdekessége, hogy szerintem a legizgalmasabb 2005-ben megjelent Pink című lemezüket tolták le. Nagyon, jó fények, nagyon jó energia. Takhesi Ohtani gitáros egy két nyakú gitáron nyomta, egyik basszus, másik szóló fej, Wata a gitáros, szintis énekesnő sem kevésbé vette ki a részét a zúzásból és olyan gitárhangzás és riffek voltak, hogy néhol gyilkosabb volt, mint lemezen és persze a dobos is oda tette magát rendesen. Annyira energikus és erős volt, hogy igaz már mindenem fájt, de végig néztem. A színpadkép a vörös fényeivel és a füstjével még fokozta az élvezetet. Azt hiszem nem véletlenül a Pink, a kedvenc lemezem tőlük. Korábban láttam már őket, de ez sokkal jobban tetszett.

20170806_223504.jpg

img_20170806_223803.jpg

img_20170806_223716.jpg

http://borisheavyrocks.com/

Így este 11 óra magasságában ideje volt enni, inni, így megvacsoráztunk. Majd elindultunk az 01.20-ra kiírt SWANS koncertjére. Igaz, hogy már számos alkalommal láttam és már nagyon fáradt voltam, de mégis megvártam a Michael Gira vezette zenekart. Az is elhangzott a tavalyi turnékor, hogy az a felállás ezután szétszéled, de erre és még egy-két fesztiválra mégis csak elkirándultak Európába. Szerintem szó szerint, mivel mind három nap összefutottunk egy-egy taggal. Szóval az utolsó felállás tagsága bele is csapott, mentek a zajos gitárok, most először kapott el, hogy a billentyű milyen jó élőben benne. Ezt útitársaimmal, Emivel és Zsoltival gyorsan meg is beszéltük ott. Az első 35 percet a fáradtságom ellenére nagyon élveztem. Aztán volt egy kis technikai melőr, ami nem csak engem, hanem zenekart is kibillentett az egyensúlyból. Ezután valahogy a fáradtság elkezdett leteríteni. Valahogy nem jött vissza az energia. Utána már főleg ülve néztem a koncertet. Egyébként imádom ezt a hangzást, bírtam belőle részeket, de legyőzött a fáradtság. Egyébként úgy tűnt, hogy a rutin vitte a csapatot, a koncert rutin. Gyanítom, hogy nem sokat gyakoroltak az elmúlt időben, de a kereteket mindenki jól hozta. Erről ez estéről, egyébként nekem Phil Puleo dobos játéka égett be igazán, pedig Gira vezénylete végig a riffelést, a zajokat, csak valahogy most dalok nem nagyon voltak. Persze nem is nagyon voltak ennek a felállásnak, de ami van minimál azt hiányoltam. Két óra után társaimat hátra hagyva a Swans lüktetése mellett elindultam a szállás felé. 2017-re nekem a fesztivál OFF-ra váltott, mind kiderült az elmenetelem után kb. 10 perccel véget is ért a zenekar koncertje.

Setlist: https://www.setlist.fm/setlist/swans/2017/dolina-trzech-stawow-katowice-poland-be531c6.html

img_20170807_003321.jpg

img_20170807_001908.jpg

20170807_012741.jpg

https://younggodrecords.com/

Idén is sok jó zenekart láttam, idén is jól éreztem magam, idén is sokat gondolkodtam, sok mindenen közben! Egyszóval: megérte.

Köszönöm Eminek, Dávidnak, Zsoltinak a remek társaságot, a képeket és mindent!

Címkék: Beszámolók