Gyilkos – II

(2018. Self Released)

gyilk.jpgEz az a név az, ami sohasem hagy hidegen. Már akkor sem hagyott, amikor először hallottam, de még egy hangot sem hallottam tőlük. Valahogy mindig kiráz a hideg tőle, mert nem asszociálok semmi másra, csak a szó puszta, valós jelentésére. Igaz, akár a zenéjükre is gondolhatnék, mert ők nem mondanak semmit ezzel kapcsolatban. Majdnem két éve, a belga Raketkanon előtt láttam őket, ahol nagyon energikusak és meggyőzőek voltak. Most itt az új kislemez, hat számmal.

Baromi nehéz erről a lemezről írnom, mert az első hangtól az utolsóig az volt az érzésem, hogy ezek a srácok leszarják, hogy hányan hallgatják meg, és hány rajongójuk lesz. Nem számít, hogy 10 ember, vagy 100 kapcsolódik rájuk. Ez van, nesztek! Csak azért, mert mi ezt akarjuk! Persze, ez nem ezt jelenti, hogy rossz lenne, sőt egyáltalán nem. Túl egyszerű lenne a sludge/stoner műfaji meghatározással körbe lőni, mit is játszanak, de hogy nem csak ebből, hanem a hard-core-ból is táplálkoznak az is biztos. Persze, az elsődleges stílusmeghatározás pontosabb mégiscsak. Amit már elsőre leszögezhetünk, hogy  baromi jól szól mindegyik dal. Dinamikus, vastag, koszos, és ha nem tudnám, hogy magyar banda, azért elsnóblizgatnék, hogy honnan vannak. Mondjuk a név adná egyből. No, de vissza a hat szerzeményekhez!

A felvezető End of Lines egyfajta intro darab nekem. Borongós és nagyon jól előkészíti a hallójáratokat az ezt követő közel 20 percre. A második End of Times már egy tempósabb, súlyosabb felvétel. Az elején a basszus- dob súlyozás felvezeti azt, hogy egy durvább rész fog jönni, ami hoz egyfajta feszültséget majd, és ez be is következik, amiből egy kis tempó visszavétellel enyhítenek. Először. Utána jön egy újabb énekkel és gitárral szétszedett rész, de ez is csapda, mert az utolsó két perc annyira súlyosra sikerült, a mély gitárokkal és a súlyos leütésekkel, hogy kellett egy nagy levegőt vennem a végén. A folytatásban az Only Evil Remains jön, ami nem hagyta az idegrendszerem megnyugodni, ugyanaz az a nehéz megszólalás, vastag dob - basszus alapok, szigorú ének. Rohadtul tetszik, amikor a gitáros a pengetés után hagyja a torzító hangot kicsengeni, majd a későbbi részben a kásás gitár, utána kiállás és az énekkel együtt tekerik tovább arra, hogy egy állat riffeléssel, meg valamiféle gitár kezdeménnyel vége legyen. Gondoltam, majd most jön - az utóbbi szám végből kiindulva - valami könnyítés. Rohadtul nem! Igaz, talán ez a Four Empty Wall a legkönnyebben emészthető szám. Egyszerű, de hatásos riff, durva alapok, a refrémnél nekem nagyon bejön a gitár, az ének is pont annyira agresszív amennyire kell. Jó néhányszor bele is bólogattam hallgatás közben. Főleg, hogy a kiállásnál hozzák az amúgy is bólogatós riffelgetést, meg a "minimál metalszólót". Fasza! Itt feladtam, hogy lesz lazulás; a következő Hell Or High-ot úgy nyomják a srácok végig, mintha egy 50 méteres medencében az életükért kellene úszni. Két perc tekerés, teljes erővel és néha a víz felé jutva meg jól ki is üvöltenének a medencéből levegőért. A záró Even Satan Fashioneth kis ködösnek mondhatóan kezdődik, aztán jól megszívattak, mert elkezdődik az irgalmatlan kemény basszus - dob tempózás, hozzá a koszos gitározás, rengeteg tördelt kiállással, de mégis fenntartják a szám lendületét szinte végig. Az utolsó egy percben van egy kis lassulás a gitárszóló miatt, ami nagyon jó teret enged a végső levezetéshez.

Súlyos, mély, de baromi energikus kislemez! Minden perce szétfeszített! Valami olyasmit írtak, hogy "sötét, primer ösztönökből táplálkozó arcukat" mutatják a lemezen. Hát, sikerült!

https://gyilkosband.bandcamp.com/

A zenekar, a következő helyszíneken mutatja be a lemezét és világát!


2018.02.10. Budapest Dürer Kert
2018.03.15. Győr Dongó
2018.03.17. Békéscsaba Narancs
2018.03.30. Miskolc Corner
2018.05.04. Eger Zöld Pecsét

 

Címkék: Lemezek