(2015. Handmade Birds)

Azok, akik jártasak a dark-wave, goth-rock műfajok közelében, azoknak bizonyára nem ismeretlen az arizonai (USA)  Lycia. Ráadásul 1988 óta készítenek felvételeket, így már találkozhattatok a nevükkel, szerencsére nem éves rendszerességgel jelentetnek meg albumokat, ami nem is baj, ha a  következő lemezre való várakozás alatt, tartani tudják a korábbi megjelenésekben igen magasra rakott színvonalat. A Lycia háromtagból áll: Mike VonPortfleet – billentyűk, gitárok, Tara Vanflower – ének, ő 1994-ben csatlakozott a zenekarhoz és David Galas – dobprogramok, basszusgitár, gitárok.

A lemez 15 felvételt tartalmaz, amelyekben a Lycia megtartotta azokat a stílusjegyeket, amiért sokan szeretik őket. A zenekar tagjaira hatással volt az Echo & the Bunnymen, a korai Killing Joke, a Bauhaus, a Joy Division és rajongói között tudhatja többek között, Trent Reznort a Nine Inch Nails-ből. A felsorolás után sokan tovább lapoznátok gondolom, de ne tegyétek, mert ezek a bandák csak a kedvencek. A Lycia zenéje, pedig együttesen olvasztja magába ezeknek az előadóknak a hatását. Nekem még egy zenekar ugrott be a gitárhangzás éteriessége miatt, ez pedig a Cocteau Twins. A zenekar egyébként a dark-wave, dark-rock és ennek az éteri, lebegős gitárhangzás keresztezésének a mestere. A 2015-ös nagy lemezen sem történik semmi más, csak folytatják az utat, amit elkezdtek. A lemez vannak hipnotikus, szállós dalok, főleg amikben Tara énekel, mint a Monday is Here, a Blue, Hiraeth. Nem annyira könnyen emészthető dalok is vannak, amik megborzongattak, mert közelebb állnak a gothic-rockhoz, mint „szépséges, csilingelős” gitározáshoz, de nagyon tetszettek ezek is, mint például a The Fall Back, The Rain, The Light Room, és az ének miatt az Illuminate, ez utóbbit a dark-wave rajongóknak külön ajánlom. Sokszor erősödnek fel a gitárok, és a visszhangok mellett, megjelennek a dark-rockos soundok, viszont szerencsére nem tépik szét azt a világot, amit felépítettek az éteriességgel. Nagyon jó, a stílushoz abszolút ülő énekhangja van a férfi tagoknak is, nem idegesítő és kényelmetlen hallgatni őket. Nagyon egyben van hangulatilag az egész album.

A Lycia lemeze az a dark-wave – tudom, nem pontos a stílus meghatározás – lemez, amit egyelőre nem tudok megunni, mert annyira szépen össze van rakva, olyan erős érzelmi töltet van benne, minden nehézsége ellenére, hogy engem megnyugtat, néha ugyan kicsit lehúz, de az idő néhány percre megáll körülöttem hallgatás közben.

Eddig az év legjobb lemeze nálam ebben a stílusban!

https://www.facebook.com/OFFICIAL.LYCIA?fref=ts

Hallgassatok bele: