altau – Elements

(2017. Self Released)

altaupic.jpgAz orosz előadókról úgy látszik, mindig elég keveset lehet tudni. Az altau (direkt írom, így a nevet, mert ez a hivatalos írásmód) előadójáról sincs semmi infó a neten. A project harmadik megjelenése két hónapon belül az Elements című felvétel-együttes. Az előadó az Urál hegység mellől, az általam még sohasem hallott Kamensk Uralsky városából származik.

A lényeg persze, hogy milyen a zene? Az altau ambient felvételeket készít, valószínűleg minimál elektronikával.  Nincs benne semmi különös, de mégis valami olyan folyó és ködös hangulatot áraszt, ami miatt nem tudtam abba hagyni hallgatását. Ugyan vannak különbségek a négy felvétel között, de mégis valahogy szervesen kapcsolódnak és hullámoztattak bennem egyfajta hangulatot. Az 1 című tétel - a számok a darabok címei - teljesen az utóbb leírt hangulatot hozza, majd a 2 kicsit engedi felszakadni ezt a ködöt a kitartott hangjaival, atmoszférikus elnyújtott zúgásival. Kicsit fel lehet lélegezni a közel 13 perces felvétel alatt.  Mondjuk, van mire felkészülni, mert a 3 inkább a dark-ambient felé húz és ez is egy kicsit nehezebb darab, ami előkészíti a végső köd felbomlását, amit a 4-es kilenc perce hoz meg.  Összefoglalva: az Elements egy minimalista experimental, ambient, dark-ambient cucc, de elég rendesen „utaztat” a játékidő mind a 38 perce alatt. Amennyiben egy hangulatra ülnél fel, ami kicsit ugyan néha lenyom, de visz is valamerre, akkor nagyon ajánlom.

https://altau.bandcamp.com/album/elements

Címkék: Lemezek