Budapest Music Center és kiadványai

bmc.jpgNem lett túl jó cím, de jobb nem jutott eszembe. Budapest IX. kerületében a Mátyás utcában működik a Budapest Music Center, ami 2013-ban nyitotta meg kapuit. Leginkább kortárs komolyzenei és jazz koncertekkel szólítják meg a közönséget. Érdemes feliratkozni a hírlevelükre, mert nagyon izgalmas előadók lépnek náluk fel, nem csak magyar, hanem nemzetközi zenészek is. A BMC Gőz László vezetésével olyan előadókat léptet fel és terel a figyelmünkbe, ami mellett simán elmennénk. Ahogy eddig én is elmentem. Szóval csak játszom az eszem, mintha eddig tudtam volna róla. Nem tudtam, de szegényebb lennék, ha Rácz Misi barátom nem invitál meg egy körülnézésre. Maga az épület és a termei is megérnek egy sétát, a zenei gyűjtemény szintén egy komolyabb rá pillantást, a koncertekből pedig még én is akadok érdekességekre. Pedig nem vagyok egy jazzrajongó, de a műfajból olyanokat hoznak el, akiket még én is szívesen megnéznék.

7185-budapest-music-center.jpg

Leginkább európai és magyar jazz előadókat mutatnak be, de a stílus behatárolás jobb hiíán marad a jazz megnevezés, mert sokkal jobban tágítják a zenei határokat a szervezők és a fellépő hangszeresek is. Főleg stílus keveréssel, improvizatív zenei megoldásokkal, ahol a hosszú, egy hangszerre kihegyezett szólók – ami, a jazzről leginkább mindenkinek eszébe jut - kimaradnak, hogy ne váljanak a nem teljesen avatott hallgatók számára unalmassá. Ugyanakkor kortárs, és mai komolyzenei felvételekkel is foglalkoznak, mint a 180-as Csoport, Kurtág György, Lajtha László vagy Eötvös Péter darabjainak, kompozícióinak bemutatása.

A BMC nem csak egy helyszín, hanem egy kiadó is, ami számos kortárs lemezt jelentet meg leginkább cd formátumban. Az 1998-as indulás óta több mint 200 albumot adtak ki és gondoznak. Néhány lemezből válogattam, de szinte lehetetlen utolérni magunkat, ha mindbe bele szeretnénk hallgatni. Alábbiakban írnék néhány sort néhány lemezről. Bocsánat, ha kissé felületes lesz, de nincs akkora zenei értésem, ezek inkább benyomások lesznek. Mindesetre remélem felkeltem a figyelmet egy-két lemez és a BMC tevékenysége iránt.

Grencsó Open Collective with Rudi Mahall – Marginal Music/Rétegzene

grencso.jpgEz a kilenc számos Grencsó lemez egyik  alkalmi Grencsó formáció 2015-ös felvétele. Olyan nevekkel, mint az improvizatív zenei nagybőgős Benkő Róbert, Hock Ernő vagy Rudi Mahall német klarinétos, Pozsár Máté zongorista és Szilveszter Miklós dobos. Nem hiszem, hogy Grencsó Istvánt be kellene mutatni, mert ő azért számos műfajban kipróbálta magát. Olyan zenekarokkal kooperált, mint a Kampec Dolores vagy a zajos Pozvakowski zenekar. Csak azért sorolom e két együttest, mert két külön stílus és külön világ, akár a jazztől is. No, de a felvétel 50 perce nagyobb része improvizatívnak tűnik, de annyira profi az egész, hogy nem tudtam megmondani, hogy mi a váza a szerzeményeknek, már ha volt egyáltalán előre kialakított struktúra. Nagyon érdekesek a fúvós hangszerek és a két bőgő játéka. Nem pop zene, ahogy a cím is adja, de nagyon érdekes és izgalmas anyag.

1705 – Zone

1705.jpgA név egy triót takar, amit a korai Bin-Jipből ismerős Kaltenecker Zsolt zongorista, Piri Béla bőgős, basszusgitáros és Dés András ütőhangszeres alkot. A Zone az első nagylemeze a formációnak, ami szintén 2015-ben jelent meg. Olyan jazz zenét játszanak, ami teljesen érthető, emészthető és én kifejezetten élveztem is a játékosságát és hangulatait is. Könnyed, de egyben összeszedett érdekes zene, ami főleg a zongorára épül és ezt támasztja alá az ütős szekció és a basszus hangszerek. Nagyon jól hallgatható, akár egy kávéházban is el tudnám képzelni. Írtam, hogy a jazz nem igazán az én műfajom, de ezt a lemezt kifejezetten szerettem hallgatni esténként. Igényes, értelmezhető, nagyon minőségi, és ha hangulatos zenére vágysz, érdemes belefülelni. Szerintem ez a lemez nem belehallgatós – mondjuk nagyon egyik sem - , hanem leülős és érdemes átadni magunkat neki.

 

Alban Darche – Stringed

alban.jpgAlban Darche farncia szaxofonos, Sebastian Boisseau francia bőgős és Gadó Gábor gitáros triója. A hagyományos jazzből kiindulva az RTQ Quartettel kiegészülve vette fel ezt a közel egy órás lemezt 2004-ben, ami az improvizatív jazzből kitekintget a kortárs zene felé.  Utóbbi leginkább a vonós négyes játékának köszönhető. Ez a hangzás kicsit távol áll tőlem, de a vonósokkal összekötött részek nagyon tetszettek.

 

 

Knutdut Men – Dunno

knut.jpgÁgoston Béla tenor szaxofonos, Murányi Ákos alt szaxofonos, Pengő Csaba nagybőgős és Hárságyi Péter quartetje 2015 év végén vette fel ezt a 45 perces anyagot. A szerzemények, a jazzben gyökereznek, de nagyon izgalmasak. Az első, a Kukoté, valahonnan ismerős volt, a fő szaxofon dallamával és zakatolásával. A következő The Depth of the Soul egy könnyed, de változatos darab. A harmadik Tanga, behoz néhány hangulatot a korai amerikai jazzből, nagyon jó hangulatú. Az ezt követő Dogmatics volt a kedvencem, a néhol a katonai fúvósokat idéző dallamokkal és a visszatéréssel a jazzbe. Az utolsó két szerzemény is jazz alapú, ennek köszönhetően nagyon játékos darab. A szaxofonok végig dominálják egyébként az összes felvételt, de nem megunhatóak.

Egyenlőre: ennyi!

Amennyiben mersz kitekingetni a  megszokott stílusaid mögül, érdemes a BMC kiadványaira és programajánlójra rá nézned!

Honlap: http://bmc.hu/

Kiadó: http://bmcrecords.hu/pages/frameset/index.php

 

Címkék: Lemezek