SOL INVICTUS - Necropolis

 (2018. Auerbach Tonträger) 

sol-invictus-necropolis.jpgKicsit megkésve, mert ez a lemez már márciusban megjelent, bár mentségemre szóljon, hogy a Sol Invictus lemezeinek meghallgatásához és feldolgozásához nekem hangulat és idő kell. Ráadásul, bármelyik aktuálisan új lemezét hallgatom a zenekarnak, utánuk újra a lemezjátszómban landolnak az In The Rain és a Trees In Winter című lemezeik, amelyik kicsit mindig be is kavarnak nekem, pl. egy ilyen recenzió írásánál. A Sol Invictus neofolk műfaj meghatározó, egyik stílusalapító zenekara, amely balladisztikus, mély, a kelta, északi mitológiai  hagyományokkal, témákkal és Tony Wakeford belső, érzelmi történéseiről írt dalaira épül. A személye körül változó zenekar, több mint 30 éves történettel bír. Számomra a neofolkban nagyon fontos zenekar, igazán jó albumokkal, még ha nem is tökéletes mindegyik. A kezdeti minimalista akusztikus gitár és dob kíséretből építkező felvételek,  lemezről - lemezre bővültek egyéb hangszerekkel, ezzel a műfajhoz és a zenekar hangulatához is adva jelentős pluszt.  A zenekar vezetője  szerint, az utolsó ezen a néven megjelent albumuk címe a  NECROPOLIS. Az egyik indoka a befejezésnek, hogy a CRISIS nevű, 1980-ban kimúlt és az elmúlt években felélesztett zenekarával szeretne többet foglalkozni.  Van másik indok? Nem  tudom. Az biztos, hogy a neofolkból az angol zenekar már szinte mindent "kijátszott", amit lehetett és megmarad legendának az biztos.

A lemez címe elég ütős lett, mivel a nekropolisz, a városokon kívüli nagy temetőket jelent. Persze itt is van egy csavar, mert Londonnal összekapcsolva egy kicsit többet is, mert ott a halottak elszállítását a vonattal oldották meg a XIX. század közepétől a városból, a Brookfield temetőbe, ennek a történetnek a neten utána tudtok olvasni. A London melletti nekropoliszt a nagysága miatt, a Holott városnak vagy a Holtak városának is hívják. Minden esetre egy elég szomorkás lemez cím lett, búcsúzáshoz illő. 

sol_necro.jpg

Az új album 15 új felvételt tartalmaz, a dalok szinte összefonódva sorakoznak egymás után. A hosszabb tételeket, egy perc körüli összekötő dalfoszlányok, hangminták  és hangulatok fűzik össze egy egységgé. Az album felvételein ismét közreműködött Don Anderson ex-Agalloch és jelenlegi Khorada  gitáros és még számos zenész. Tony Wakeford minimalista akusztikus gitározása és éneke kiegészül vonósokkal, fúvós hangszerekkel és a The Green Army Kórussal. Ezek a zenei színezőelemek nagyon sokat tesznek hozzá a lemez mélységéhez és  elgondolkodtató, kicsit sötét tónusú hangzásához. Nekem kifejezetten tetszenek a fuvolás részek, a háttérben a suttogó beszédfoszlányok és a női vokálok, a felcsendülő hárfa hangja. A lemezt kezdő Necropolis:Portal-t  is már a kórus nyitja, ami remek felvezető és már ott éreztem, hogy érdekes lesz. A második, Nine Elms egy hamisítatlan Tony Wakeford szerzemény. A következő Old Father Thames már egy zeneileg összetett dal, olyan mintha megkezdené a lemez folyamatos építkezését zeneileg és szövegileg is egy történeté. Ahogy halad, egyre inkább mélyül a hallgatási élmény, egyre tágabb a zenei tér, a hagyományos hangszerek súlya, a vokálok ereje mind pluszt adnak hozzá. Elsőre hallgatásra a negyedik See Them nagyon megfogott, majd a következő a Turn Turn Turn kissé sötét vokálja is, ahogy a végén felerősödő torzított gitár is, majd a következő The Last Man gyönyörű zongorái kaptak el az énekesekkel együtt. A három számmal későbbi  Set the Table  balladája a zongorával, a vonós kísérettel, sok szépséget és fájdalmat váltakozva hozott fel bennem hallgatás közben. Nagyon szép darab! A Murder on Thames egy szintén erős darab, az elektronikus gitárhátterekkel, a női és férfi beszéd hangmintákkal. Zseniális, merengős dal. Az utolsó Nercopolis:Egress záró darabja a lemeznek, amelyben a The Green Army Choir éneke az alapzene és Tony énekével kísérve a végleges zárókerete az albumnak.

No, persze jött a következő végig hallgatás, ahol már a lemez teljesen magával ragadott, nem akartam kiemelni egy dalt sem, mert nagyon megtalálták azt a hangulatot, ami érzés szintjén mozgásban tartott. Emlékek jöttek -  mentek, zenei gondolatok jöttek -  menetek, érzések jöttek - mentek az egész egyfajta folyóként lassult, gyorsult, szétesett, összeállt. Amikor sort kerítek rá, hogy meghallgassam ezt a lemezt, egyre inkább magával ragad és bennem is játszódnak történetek, amik vagy megtörténtek vagy nem, de abban a pillanatban bennem történnek. Nagyrészt csak a lemez hallgatása alatt szerencsére, mert ha ezekbe a "történeteimbe" ragadnék folyamatosan elég nagy baj lenne! Lehet a szerzeményeket is külön hallgatni rajta, de nem sok értelme van, mert szerintem nagyon egyben van és nem csak a felszínt súrolja és nem egy rohanásra való album.

Számomra a SOL INVICTUS búcsú lemeze egy olyan album lett, amit én a legjobbjaik közé teszek. Azt nem mondom, hogy folyamatosan hallgatni fogom, de néhányszor elő fogom venni, ha elfelejteném merre tartok vagy merre nem akarok tartani. Már ha egyáltalán tartunk valahová az elmúláson kívül...

 Belehallgatás, rendelésre navigálás itt: https://sol-invictus.bandcamp.com/album/necropolis

Fbook: https://www.facebook.com/solinvictus.official/

 

Címkék: Lemezek