CULT OF LUNA - A Down To Fear

(2019. Metal Blade Records)

cofluna.jpgLehetséges, hogy mire kirakom az írást a blogra, már tele lesznek a lemezzel a hazai zenei oldalak is. Ami mondjuk engem nem annyira zavar, mert a NEUROSIS "kistestvérei" közül, nekem a svéd CULT OF LUNA az egyik kedvencem. Ez a blog meg egy rajongói blog, így tényleg arról írok, ami igazán bejön, még ha jó sok rajongója is van a bandának. A nevezett zenekar 2001-es debütáló nagylemeze óta sok idő telt el és az utoljára 2016-ban megjelent Julie Christmas  amerikai énekesnővel (Made Out Of Babies) közösen felvett MARINER óta is 3 év. Kíváncsian vártam az új albumot, mert a MARINER-ben Julie éneke nagyon meghatározta a lemez erősségét és igen csak kedvemre való volt.

Az új album nyolc felvételt tartalmaz és elég hosszúra sikeredett, mivel jóval több, mint egy óra. Bevallom elsőre meg is ijedtem tőle, sőt kifejezetten bosszantott, hogy mikor is lesz időm végig hallgatni. Alapjában véve a 45 - 50 perces lemezek játékidejét tartom az ideális hossznak. Persze voltak előfeltevéseim, mert ebben a post-metal, post-rock, sludge keverék műfajban eléggé hasonló bandák vannak mára.  Pontosabban félelmeim voltak azzal kapcsolatban, hogy a svéd hatos mit is pattintott össze.

cofluan6.jpg

Az első The Silent Man a beharangozó dala volt a lemeznek, így az már hallottam. Nekem akkor is tetszett, bár az járta fejemben, hogy egy 10 perces számba beleraktak még hármat. Újdonságot nem éreztem azért benne és most is inkább egy jó indítóként hatott. A következő Lay Your Head to Rest-ben elindult bennem valami, néha annyira kiteljesedtek a gitárok és az elektronika, hogy komolyan mondom, hogy a Pink Floyd Faljában hallható "nagyzenekari"  kiteljesedések jutottak eszembe. Nem rossz, de nem lettem még elég lelkes. A harmadik a címadó A Dawn to Fear elejéről meg valami Fields Of the Nephilim szám kezdése ugrott be, majd aztán el is múlt, mert a sötétsége felépített bennem egy teljesen más érzést. Annyira borongós és annyira nem egy "hagyományos" post-metal banda száma, hogy pont ettől jött be nekem nagyon. A következő Nightwalkers is jó sötét lett, súlyos lassú gitárokkal indítanak először, hogy a felhők feljöjjenek a fejünk felé, majd belecsapnak és beborul minden. Körülbelül a hatodik percnél van egy marha jó lazább gitár téma, majd a vége megint besúlyosodik. Az ötödik Light on the Hill a leghosszabb szám a lemezen a maga 15 percével. Piszkosul féltem tőle, hogy unni fogom, de nem. Lassan építkezik és persze kiteljesednek benne a stílusjegyek, mondjuk a hetedik perc körül bejövő gitár téma és  hangulat a NEUROSIS Stones from the Sky című számának egy részét juttatta eszembe. De nem zavart és jó darab lett, nagyon jó! Ezután a szerzemény után már a háromnegyed órát verte a játékidő és meg hátra volt három darab felvétel "röpke" 27 perceben. 

Mindenesetre folytattam és megérte, mert a We Fell the End az egyik legjobb szám a lemezen. Ködös, lassú, nagyon jó aláfestő billentyűs zajokkal, hangokkal, a gitárok is izgalmasan vannak effektezve, nem robbantják szét torzított, vad gitárokkal a hangulatát szerencsére. Most már leírom, hogy itt már a CULT OF LUNA-t én kivettem a Neurosis "kistestvér" dobozból, mert azért rendben van ez és próbálnak nagyon sok mindent megmutatni és használni a zenéjükben, ami feszegeti a post-metal/sludge határait. Oké, azért nekem voltak benne áthallások, mert  igaz, ami igaz az "alap" még is csak az. Az utolsó előtti szám az Inland Rain egy lassan építkező darab, a szokásos mély üvöltő énekkel, komor basszussal és érdekes megszólalású gitár kísérettel az elején. A közepén megint egy elszállós, pszichedelikusabb résszel, hogy utána átcsapjon egy bólogatós, tört ütemekkel, gitárokkal  megspékelt részbe, amibe visszajön az elszállós gitár is. Mesteri darab, legalábbis engem nagyon elkapott. Az utolsó másfél perc egy kiállás után is elég utazós lett. néhány hallgatás után, nekem egyébként ez lett a kedvencem az albumról. A sokadik hallgatásra jutottam el az utolsó, majd negyed órás The Fall-hoz. Egyszerűen nem volt lehetőségem, ezt az 1 óra 20 percet kigazdálkodni az időmből. Ennek ellenére, a The Fall egy tökéletes záró szám, ami nekem kicsit hasonló hangulatokat hoz, mint az előző, de mégis nagyon bele lehet szakadni, anélkül, hogy untam volna. Sőt, nagyon - nagyon megfogott, magával vitt. Irgalmatlan pusztító gitárokkal, néhol kicsit elszállt gitározás, a közepén lassulnak és ritkulnak a hangszerek, a gitárok bontásai veszik át a szerepet, persze az utolsó percekre van még egy kis gitár vihar, meg fej leüvöltés és pont. Egyébként nekem az utolsó két szám felcserélve jobban bejött volna zárásnak.

Szerintem ezt a lemezt, meg kell próbálni egyben végig hallgatni, hogy rendesen átjárja az embert és rá tudunk összpontosítani. A darabokban hallgatás idegörülő, mert hallgattam volna szívesen de tudtam, hogy vagy más programom lesz és abba kell hagynom vagy ha utcán mentem valahová akkor tuti mindjárt meg kell érkeznem. A teljes végig hallgatásra otthon kerítettem sort az első hallgatás után napokkal. Hülyén hangzik, de meg kellett várjam azt, hogy legyen megfelelő időm, no meg hangulatom hozzá, mert nem könnyű lemez.

A CULT OF LUNA új lemezében nem csalódtam, de nagyon nagy hátránya, hogy szerintem indokolatlanul hosszú és ebből a műfajból nekem erősen feszegeti azt a határt, hogy a hossza miatt megterhelő és unalmassá válhat. Gondolkodtam azon is, hogy LP-n vagy CD-n vegyem meg a lemezt. Egyenlőre a CD-re szavazok amiatt, hogy amennyiben sikerül leülnöm a teljes hosszt meghallgatni, akkor nem szívesen cserélgetném a dupla bakelitet, hogy a nehezen megfogott hangulat megszakadjon bennem.

web: https://www.cultofluna.com/

Fbook: https://www.facebook.com/cultoflunamusic

Magyarországi rendelés: https://www.facethemusic.hu/cult-of-luna/?search=Cult%20luna

Kiadótól: https://www.metalblade.com/cultofluna/

Címkék: Lemezek