(2019. Cold Spring)

Az ausztrál KOLLAPS második nagylemeze már elég régen megjelent. Egész pontosan májusban, de valahogy csak most vettem rá magam, hogy a írjak róla egy rövidet. Igen, rövidet! Eleve a szeptemberi budapesti koncertjüket csak mostanra dolgoztam fel annyira, hogy az ott megvásárolt második lemezt felrakjam a lemezjátszóra. Címkézhetik post-industrialnak vagy ilyesminek, szerintem meg ez igazi a műfaj alapjaihoz vissza kanyarodó industrial - noise. Azt előljáróban még fontos közöljem, hogy nagyon vastagon réteg zene!

Aki látta a triót élőben, az tudja, hogy irgalmatlan kemény, hangos, zajos őrület az egész és igazi büntetés. Büntetés, mert teljesen szétcseszik a hallójáratokat és kiszámíthatatlan Wade Black énekes minden megmozdulása. Néha vér folyik, néha csak sörrel locsolja a "nagy érdeműt", nem kíméli saját magát és a hallgatóságot sem ha olyanja van. Amikor kétszer láttam élőben Őket, komolyan fostam, hogy a közelembe jön, provokálni fog és pofán verem. Ugyanakkor nem tudtam ott hagyni a produkciót, mert oda szegezett a színpad elé. Harmóniákat, igazi refréneket nem kell keresni, mert iszonyatos zaj az egész élőben, amit ha kibírsz végig, ha akarod, ha nem, letaglóz és később gondolkodásra késztet és nem múlik el nyomtalanul. 

A viszonylag új lemez hét felvételt tartalmaz 36 percben, ami nem könnyű adagolású. Totálisan ipari az egész, persze szerencséjükre az elektronikus hangszereknek, midiknek, samplereknek köszönhetően nem kell már egy komplett szeméttelepet felhalmozni vagy lakatos műhelyt összerakni a zajokért. A zene egyébként tényleg vasak, ipari hulladékok hangmintáiból áll össze. No meg gitárokból, viszont szólók, riffek nincsenek, utóbbiak is inkább zaj kellékek. Pontosabban azért élőben van vaslemez, széttört cinek, bazi nagy rugó meg ilyesmik. Nekem a korai Enstürzende Neubauten ugrott be a zenéről, a dühről, az énekről és a "nehézségéről" pedig a Missing Foundation "kalapálásai". Persze igazán egyik sem teljesen, mert valahogy van egy XXI. századi érzés a Kollaps-ban. Egyfajta elidegenítő stresszor van a számokban az egész világ felé és egyben egy kritikát is érzek az emberiség és a társadalmak felé. De ezek az én érzéseim!  A szövegek sajnos nincsenek rajta a lemezborítón és máshol sem találtam, de ami nehezen kihámozható volt számomra az is nagyon brutális. Függőségről, az emberi erkölcsök eltorzulásáról és egyéb nem könnyű témákról szólnak és nagyon agresszívek is. Lemezen kicsit könnyebb őket hallgatni egyébként  és a zaj hangjai is külön választhatóak, de így sem egyszerű. A Mechanical Christ-en két lazábbnak nevezhető felvétel van a Blood Premonitions és az utolsó Love is A War. Természetesen egyiket sem fogja senki egy házi bulin énekelni, de egyébként nekem tetszenek a beborultságuk és a szokatlanságuk miatt. A több öt szerzemény, meg egy industrial, noise, sötét pusztítás.

Nem könnyű, durva, néha emészthetetlen, de mégis vannak olyan napok amikor erre is szükségem van! 

Bocsánat, nem lett rövid!

https://kollaps-noise.bandcamp.com/album/mechanical-christ

Fbook: https://www.facebook.com/Kollapsmusic/

Itt egy nem kevésbé brutális videó a lemezhez: