(2020. Wooden Lung)

Néha még nekem is furcsa, hogy az angol CRISIS megjelenéseiről írok. Mivel azt hittem, hogy ez a zenekar elveszik a legendáriumban és a 40 év ködében. Meg azt is hittem, hogy az  újjáalakulás után, a korábbi anyagok újra kiadásaival és néhány koncerttel lezárják a történet. De úgy tűnik, hogy az eredeti tagok Tony Wakeford és Clive Giblin tényleg nem egy nosztalgia zenekart akartak csinálni. Bevallom, nem nagyon hittem benne inkább abban, hogy a post-punk hullámra akarnak felülni. Ehhez képest, itt egy új négy számos EP. (Aki fel akarja venni a fonalat, rakok ide  linket a zenekarról. Meg ide.)

Az Escalator alig negyed órás sajnos, azért sajnos, mert mire kezdtem "belejönni" pont vége lett. Egyébként az egész cucc hangszerelése az a fajta punk / post - punk, mint amit 40 éve nyomtak. Mondjuk az első számban  a cineknél direktnek éreztem a "régi" hangzást, mert az is. Az egész szám egyébként nyers, de nem primitív és szépen lassan "felfalt". A második  Escalator-ról az jutott eszembe, hogy olyan  igaz hallgatható brit punk, némi darkos kiállással. Persze bevillant: hogy a viharba ne lenne az, amikor az alapító tagok eleve az egész születésénél ott voltak. Szóval nagyon érzik ezt! A következő At the Door a régi Crisis megidézése, gitár témákban és énekben is. Nagyon frankó kis szerzemény és ez a legjobb raja. Legalábbis elsőre azt hittem, hogy aztán rájöjjek, hogy az utolsó Deeds Not Words a legfrankóbb. Aurora Lee énekével - aki egyébként a dobos is -, meg az egész feszültségével. Nagyon bejött ez az EP csak kár hogy rövidke.

Bocs, de az jutott eszembe róla: "öreg ember, nem vén ember". Régi zenekar, nem szar zenekar!

Egyébként nem drága, csak hát a posta. Mondjuk van ötletem, hogyha legközelebb kijutok Londonba hol szerezzem be. ;-)

Meghallgatás, rendelés: https://woodenlung.bandcamp.com/album/escalator-ep

fbook: https://www.facebook.com/one98four/