(2021. Heidrunar Myrkrunar)

Pontosan 20 éve, hogy a Kim Larsen vezette dán, OF THE WAND AND THE MOON megjelentette az első nagylemezét. Ami nem lenne olyan fontos információ, ha most nem rakott volna le az asztalra egy hihetetlenül jó nagylemezt. Nincs 20 év után megkopottság, és "csak a szokásos dalok" lemezre "karcolása". Az album elkészítésében segítségére voltak: Sarah Hepburn - ének, Mikkel Elzer - akusztikus gitár, ütősök, szintetizátor, Tim Ellegaard - basszusgitár, Matthew Moller - dob. Persze a zenekar atyja, Kim Larsen  is kézbe vesz néhány hangszert szintetizátor, ének, ütősök, mandolin, akusztikus gitár. Ráadásul a neofolk/darkfolk vonalról nem letérve, de egy kicsit billegve egy nagyszerű albumot hoztak össze.

A jó hosszú című, Your Love Can't Hold This Wreath Of Sorrow 10 felvételt tartalmaz, ami hangulatban és hangszerelésben sem válik egy percre sem unalmassá. Ugyan EP-k, kislemezek jelentek meg a csoporttól, de 10 éve ez az első teljes nagylemezük. Annyira betalált nálam, hogy a kezdő Whispers of the Past-ba egyből bele szerettem. A dallammenete, a vokálok az egész hangulata tökételes egységet képez. Magunkba néző, de engem nem "fordított be", így vagy háromszor újra hallgattam. Az ezt követő címadó szerzemény már kicsit mélyebb húrokat penget, amiben nagyon jók a vonósok. Nem tudom mennyire élő hangszeres a vonós szekció, de nagyon el van találva. (Kiegészítés: mind a vonós, mind a fúvósok hangszerek zenészek által lettek rögzítve.) Ennél a dalnál is visszaugrasztotta az ujjam a lejátszót a szerzemény elejére.  A harmadik Let's Take A Ride tompított basszusai valamire emlékeztettek, de nem tudtam eddig sem megfejteni mire. A háttérben nagyon jó a zongora szépséges egyszerűsége, sőt Larsen komótos éneke is nagyon tetszik. Fogalmam sincs, hogy a fúvós részt kijátszotta fel és hogyan, mert erről nem találtam semmit, de gyönyörűen illeszkedik a dalba és ki is emel egy hangulatot. A következő dara viszont egy inkább post-industrial, dark-ambinet, zajos darab cimke illene. Majdnem öt perc, ami elég nehéz, de pont arra jó, hogy az első három dal nyugalmának komfortjából kimozdítson. 

 Ezután megint visszatér egy könnyedebb dal, a folytatásban a Twilight Helo egy kicsit komorabb darab, de ez is nagyon jól sikerült. Megint csak van benne egy trombita rész, ami nagyon el  van találva. Félelmetesen jó hangulati elem benne megint csak egyébként.  A hetedik Les Journées Sans Fin...  egy másik kedvencem a lemezről, a felvezető női suttogó énekkel, a hangmintájával, az atmoszférikus vonósaival, ami inkább megint egy más műfaj sok elektronikával, de hihetetlenül mély, szép szerzemény.  Következő Williamsburg Bridge is egy érdekes felvétel a női énekkel, és ismét jó sok trombitával. Igaz, ez a legrövidebb dal a lemezen. Zárasként meg kapunk két, a nyitó két szám hangulatához és hangszereléséhez hasonló dalt egyfajta keretként az albumhoz. Bár, a záró Barbs of Time nekem eléggé visszakanyarodás a 2000-es évek elejére, a neofolk kicsit vaskosabb megszólalásához. Amivel, kilenc ilyen felvétel után semmi bajom sincsen.

Az új Of The Wand And The Moon lemezére nagyon sikerült "rácsavarodnom". Jó dalok, egységes zenei képek, de egy percig sem unatkoztam. Nevezhetjük neofolknak, de szerintem azért egy kicsit több annál, hogy csak ebbe a stílusba gyömöszöljem vegytisztán.

Bandcamp: https://tescogermany.bandcamp.com/album/your-love-cant-hold-this-wreath-of-sorrow

fbook: https://www.facebook.com/wandmoon