ABSENT IN BODY - Plague God

(2022. Relapse Records)

absent.jpgTudom, hogy erről a lemezről már sok infó kijött, ennek ellenére írok róla. Azon ok miatt, hogy semmiképpen sem szerettem volna, hogy hozzám ne kerüljön ki róla semmi. Meg nekem azért idő kellett feldolgozni ezt a lemezt. A sokadik hallgatás után leírhatom simán, hogy meg kellett érnie bennem, mert ez a sludge-metal, mindenféle keverék öt szerzemény nagyon odavert. Nem csak a füleimnek, hanem a agyamnak is. Mondjuk az együttműködő személyek nevei elve nem is feltételeztek könnyű dolgot. Aki nem tudja még Ők kik - amit kétlek - , akkor úgyis leírom.

Az "elkövetők":  Mathieu J. Vandekerckhove gitár és Colin H. Van Eeckhout ének, két tag a belga Amenra zenekarból, Iggor Cavalera dobos, (ex Sepultura / Cavalera Conspiracy) Scott Kelly gitáros (Neurosis). A lemez egyébként annyira durván reflektál a mai világ helyzetére szerintem, hogy simán azt lehetne hinni, hogy a közelmúltban készült. A valóságban egy négy évig tartó folyamat eredménye.  Iggor és Scott részeit pedig nem is együtt vették fel, ennek ellenére totális egységet mutat a négyes fogat és mind az öt szám. Nem tudnak bennük hibázni, szerintem nagyon érződik, hogy rendesen ki vannak forrva az ötletek.

Nem fogok minden dalról írni, mert nem kell. Inkább arról, hogy milyen érzéseket keltettek bennem. Az egészben van egy feszültség, amit még tetéz, hogy nagyon sötét hangulata van minden percének. Azt hiszem, hogy az Amenra tagok elég jól összepattintották az alapötleteket. A zene szigorú, sötét elektronikus masszája, az ének szinte agyba vájó, a sötét falak réseiből előbújó mormolása, majd onnan kitörni akaró erősödő hangjától megrezzen az ember. Persze a sötét tónusok néha pihenést is hoznak, de végig érződik, hogy "lesz ott valami csak még sűrűsödik a levegő". Természetesen aztán szét is robban. Eszméletlen ereje van! Ahogy ereje van Scott Kelly gitárjainak, meg Iggor Cavalera kalapácsszerű dob ütéseink is. Nagyon jó, hogy sokszor repetitív gitár témák vannak, egyféle mantraszerűen forogva (Pl.: utolsó dal The Half Rising Man). Valahogy az egész egy dark-ambientre, épített sludge-metal apokalipszis, szenvedés történet. Sötét és nagyon - nagyon erős és egyáltalán nem könnyű, de nem is vár ettől a brigádtól ilyet a hallgató. Engem nagyon lehúz, de piszkosul meg is fog! Teljesen átjár és minden hallgatásnál egyre jobban karcolódik belém. Rendben, hogy a gitár hangzásban sok újdonság nincs, de egyben a többi hangulattal irgalmatlan mélysége és ereje viszont igen. Azt hiszem, hogy ebben a műfajban az év eddigi legjobb lemeze. Nekem legalábbis biztosan. Sajnálom, hogy turné meg ilyesmi nem lesz, de talán azért megmarad stúdió projektnek. Akkor is örülni fogok, ha megint négy évet kell várni egy stúdió anyagra, mert ezért megéri.

Egyébként a  videó anyagokról, amik a lemezhez készültek még nem is írtam semmi! Pedig lehetne!

Bandcamp: https://absentinbody.bandcamp.com/album/plague-god

Fbook: https://www.facebook.com/AbsentInBody

Címkék: Lemezek