SAN LEO - Aves Raras
(2023. Bronson Records)
Valahogy minden év végén felé belebotlok valami olyan lemezbe, ami igazán magával ragad. Pedig nem az általam a blogon megjelenő stílusú zenék közzé tartozik feltétlenül. Aminek én örülök, mert érdekel engem azért más is! Most ez a lemez az olasz SAN LEO novemberben megjelent ötödik albuma lett. A zenekar 2013 óta jelentet meg felvételeket, de én igazából most ismerkedtem meg velük. Sok minden van a szerzeményekben, ami igazán oda ragasztja a fejhallgatóhoz az embert. Egyébként mind a négy felvétel kicsit más. A borítóról azt hiszem lehet némi ötletet meríteni, hogy merrefelé "kalandoznak".
Akkor gyorsan rakjunk rendbe egy - két dolgot, ami nekem sem volt egyértelmű. A TOJO YAMAMOTO nem egy személy, hanem egy zenekar. Akkor ki az a Tojo Yamamoto? Mivel nálunk nem annyira ismertek a pankrátorok - kivéve a rajongókat -, az említett Úr egy Hawaii-n született pankrátor volt, aki a '60-as évektől volt jelen a műfajban, egészen az 1992-ben bekövetkezett haláig. A zenekar tagjai számára egy ikon volt gyerekkorukban ha jól értettem egy intejúból, ezért kapta a banda ezt a nevet. A második, hogy ez a lemez szeptemberben jelent meg, de csak most sikerült rendesen rácsússzak, ezért írok róla most. De most nem is akárhogy! Szóval milyen a zene? Na, az lesz a posztban.
A németországi Kölnben tevékenykedő TV CULT debütáló nagylemeze, a november végén megjelent Colony. Nekem a lemezcímről egyből a Joy Division szám ugrott be. A zenekar neve meg szimplán tetszett, így egyben a kettő volt "meghívás" arra, hogy a 10 számos lemezt meghallgassam. Pedig esküszöm, fogalmam sem volt róla, hogy milyen zenét játszanak. Amiből végül nem egy meghallgatás lett. Ebből kitalálható, hogy találtam benne valamit, ami megfogott. Végül is nem csak valamit, hanem jó sok mindent. Persze elég gyorsan ellehetne intézni azzal, hogy post-punk, ami igaz is. De én nem szeretném, mert ez a lemez nálam ennél többet érdemel. Mégpedig azért, mert egy dolog teljesen biztos, hogy ebben a lemezben semmilyen görcs, erőlködés nincs, ezt azért jelentem ki, mert megszólalt és simán "végig gyalogolt" rajtam. Ráadásul jó a post-punk gyűjtőfogalom, de nem pontos. Erre a lemezre sem!
Valahogy úgy tűnik, hogy egyre bővül a dark/gothic vonalon felvételeket készítő magyar zenekarok száma. Én ennek igazán örülök, mert egyrészt szeretem a stílust, meg a sokból mindig egyszerűbb olyat találni, ami nekem teszik. A VÉNA bemutatkozó négy számos anyaga egy ilyen, nekem tetsző megjelenés. A duó 2017-ben alakult, ahhoz képest meglepő hogy csak most jelent meg az első anyaguk. De nincs ezzel semmi probléma, mert legalább itt van. Meg hátráltató tényezők mindig lehetnek.
Vannak olyan zenei stílusok amikkel többet foglalkozom, meg többet is hallgatok mostanában, de ez nem azt jelenti hogy nem érdekel más is. Ezt leginkább úgy értem, hogy vannak régi kedvenceim amikből kevés vagy inkább, igazán kevés nekem tetsző jelenik meg manapság. A seattle-i HEADSTONE BRIGADE olyan stílusban jelentette meg az új anyagát (is), amit én régen sokkal jobban figyelemmel kísértem. Ez pedig a dark-folk/neofolk/apocalyptic-folk címkével jegyzet műfaj. Persze tudom, hogy ebben nehéz újat alkotni, viszont minősségit lehet. Ahogy ez a lemez is mutatja, még mindig sikerül jót alkotni ebben a műfajban is.
Lövésem sincs, hogy került elém ez a lemez, de belehallgattam és úgy éreztem ez menni fog. Mivel ez egy debütáló nagy lemez és is csodálkoztam, hogy mennyire érett, energikus és kerek mind a 12 dala. Gondoltam akkor utána is nézek a csapatnak, és ekkor jött a meglepetés. Még pedig az a része, hogy ezt azért nem egy tapasztalatlan brigád rakta ezt össze. Plusz a chicagó-i hármassal kapcsolatban felvillant egy - két olyan zenekar név, ami azért elég pozitív nosztalgiával töltött el. Szóval a GHOST FOREST három igazi "szakemberből" áll, akiknek a korábbi zenekarai is figyelemre méltóak ebben a műfajban. Kik a hármas tagjai és miben játszottak? A következők: James Kimball (Laughing Hyenas, Mule) - dob, Scott 'Gub' Conway (Gauge, Even in Blackouts) - gitár, ének és Brant McCrea (Chicago Rot/Streetwisemen) - ének, basszus. Azt hiszem ezekből a bandákból a Laughing Hyena a legismertebb, mondjuk nekem nagy kedvencem volt a '90-es években.
A szegedi LUCY DREAMIN' két év után új lemezzel jelentkezett. Nekem az előző teljes lemezük is tetszett, sőt kifejezetten élveztem a két basszusgitáros felállást, ami itt is megmaradt. Aki nem hallotta még őket annak nem kell arra gondolni, hogy a két mélyre hangolt hangszer a földbe döngöli a hallgatót. Nem döngöli, sőt néha eszembe sem jutott, hogy két basszusgitár van benne. Ahogy az új szerzeményeknél is simán le lehet tőle vonatkoztatni. A trió tagsága nem változott, Lengyel Zoltán – basszus, ének, Tikvicki Tamás – basszus, indiai harmonium és Vázsonyi Ákos - dob,
Amikor megkaptam az amszterdami székhelyű LABASHEEDA új lemezének linkjét és sajtó anyagát, hirtelen nem tudtam "merre is induljak" velük. Még pedig azért nem, mert a holland trió 2004 óta létezik és én semmit sem tudtam róluk eddig. Aztán jött a címke, hogy "art-rock" ami szintén nem könnyítette meg a dolgom. Néhány napig tologattam is magam előtt a lemez meghallgatását, aztán jött egy megfelelő alkalom és elkezdtem. Milyen jól tettem, mert ha nem jutok el odáig, akkor nincs ez a poszt. Meg értelemszerűen akkor sincs, ha valami nem igazán nekem pont nem tetsző album lenne. De a Blueprints megfogott, meg szerintem mást is meg fog!
Az a szokatlan helyzet állt elő, hogy ez a poszt a lemez megjelenése előtt fog kikerülni. Ugyanis az a megtiszteltetés ért, hogy a RAIN TO RUST török dark-wave/post-punk duótól megkaptam az új lemezüket meghallgatásra a megjelenés előtt. Korábban írtam már a lemezükről, ami akkor nagyon tetszett. Kíváncsian vártam a második teljes lemezanyag meghallgatását. Az szerintem egyre egyértelműbb, hogy a török dark/post-punk színtér abszolút felkerült a műfaj térképére. Nálam például a szintén a kiadóhoz tartozó, és szintén török Ductape a 2022-es évben talán a műfaj egyik legjobb lemezét rakta le az asztalra. Gondoltam nézzük meg, hogy a 2023-as év és a RAIN TO RUST tartogat-e meglepetést.
A magyar BlackWeald egyik korábbi lemezéről írtam már. A mostani megjelenés kapcsán láttam, hogy azóta is jelentetett meg anyagokat. Viszont azok kimaradtak nekem. Az új lemez sem lett egyszerűbb annál, mint amit régebben hallottam. Viszont ez a megjelenés azért lehet furcsa még nekem is, mert egyszerűen idő hiányában nem tudtam végig hallgatni rendesen. Pontosabban darabokban igen, de az valahogy még sem olyan. Gondolom ez a felvezetés is érdekes lehet. Időhiány? Darabok?
Korábbi posztban írtam, hogy valami elektronika mentesebb dolgot akartam keresni. Az igazsághoz hozzá tartozik az is, hogy valami mást is, amit egyébként is szoktam hallgatni. Végül nem kellet keresni, hanem "bekopogtatott" a postaládámba a The Thunder Corpses Szerbiából. Azt hiszem magamtól sohasem találtam volna meg a szerb triót, mert a stílus megjelölésük nem piszkált volna fel. Pontosabban eddig azt gondoltam hogy, nem szeretem a surf-rock-ot. Lehet nem is szeretem, de ami ezen a debütáló lemezen hallható, annak minden perce nagyon oké volt. Pedig tényleg tök másféle zenéket szoktam hallgatni, Azt hiszem. Vagy mégsem?
RUNT lemez nem most jelent meg, hanem márciusban. A napokban viszont megjelenik kazettán, majd vinylen is. Így került elém újra a nevük. A megjelenéskor valahogy elsiklottam felette. Most viszont nem! Azt el nem tudom mondani mennyire örültem neki, hogy "beakadtak" nálam. Pont kezdtem a sok elektronikus cuccot félre rakni. Gondoltam jól jönne valami "karcos - harcos" dolog. Aztán a szívás része az, hogy ebben is van elektronika. Persze igazából nem szívás, mert baromi jó cucc ez. Meg karcos is, meg elektronikus is picit, meg zajos, meg talán néhol hard-core(?), meg ki tudja. Akkor most állj, mert ha mindent lelövök, akkor mi marad a posztra. Az biztos, hogy ismét nekem való "lapot húzott" a Forbidden Place Records független kiadó megint ezzel a kiadvánnyal is. 
A címből gyorsan kitalálható, hogy nagyjából milyen stílusú zenéket is fed le ez a 17 számos válogatás. Igaz, hogy szeptember elején jött ki, de a hosszúság, meg igazából a változatosság miatt, elég sok idő volt mire rendesen végig tudtam hallgatni többször. Alapvetően én nem szeretem a válogatás lemezeket. Legalábbis eddig nem szerettem. Még pedig azért, mert mindig volt amit tovább hallgattam volna. Viszont most volt bennem egy nagy fokú érdeklődés. Leginkább azért, mert az elektronikus zenei szubkultúrán belül itthon nagyon kevés megjelenés van ami el is ér hallgatóként, a kicsit sötétebb elektronikában alkotók közül meg valamiért kevesebb. Meg ugye a mainstreambe való belépésük sem annyira jellemző ezeknek a produkcióknak. Ez a lemez nem az, amit elég egyszer meghallgatni. Legalábbis szerintem. Miért?
A DSM-V egy ausztrál duó, amelynek a tagjai