MOUTH ULCERS - Silent Pictures EP
(2026. Dot to Dot)
A MOUTH ULCERS egy londoni székhelyű goth rock/post-punk zenekar, amelyet 2025-ben alapítottak. A formáció tagjai: Zak Watson (vokál/gitár), Josephine Rose (gitár/vokál), Jamie-Lee Culver (basszusgitár) és David Zbirka (dobok). Az Under the Radar szerint a zenekar hangzására a Bauhaus, a The Cure és a Joy Division gyakorolja a legnagyobb hatást. Ez az összehasonlítás ugyanakkor megtévesztő lehet, mert bár hatásként elfogadható, a zene maga nem feltétlenül tükrözi őket egy az egyben, mégis érezhető a hatásuk. A hangulat mindenképpen jelen van. Ez az EP is egy olyan anyag, amely többször is végig ment nálam, mert rendkívül egységes. Ráadásul úgy, hogy egy pillanatra sem válik unalmassá, és nem jut eszembe, hogy "ez innen, ez onnan van". Oké, a sorolt zenekarok hangulata valóban érezhető, és ha lenne kedvem hozzá, részletesen elemezhetném, miért nem teljesen így van. De nincs kedvem, mert ez egy nagyszerű anyag anélkül is, hogy feleslegesen hasonlítgatnánk.
A SCHRÖTTERSBURG egy lengyel zenekar, ami 2008-ban alakult, szóval nem most kezdték. Az "Ignis" a hetedik nagylemezük. Az előző albumuk, a "Kosmogonia" meghallgatásával kezdtem megismerkedni a zenekarral. Az annyira jó és erős benyomást tett rám, hogy meg is rendeltem, mert nagyon a kedvemre való volt. Már láttam a nyár elején, hogy jön az új lemez, aztán kijött a videó is hozzá, ott már tudtam, hogy nagyon meg akarom hallgatni. Ennek megfelelően, nagyon meg is hallgattam. Továbbra sem változott a véleményem, teljesen nekem való lemezt raktak össze a lengyel srácok. A hét számos lemez hangulata és zenei megoldásai annyira megfogtak, hogy az első lejátszás után ki sem ugrott a lejátszó listámból, sőt gyorsan ránavigáltam a lengyel Zoharum kiadó honlapjára egy példányért. Persze ez nem egy olyan stílusú zenekar, amire egyből mindenki ráfordul, de most megpróbálok kedvet csinálni hozzá. Azt már most leírom, hogy nem könnyed hallgatni való, de mégis olyan "ködje" van, amit nekem nehéz volt elengedni.
A portlandi HISS "A Cheapened Crown" című lemeze egy debütáló album, amely 2026. augusztus 21-én jelent meg a Hex Records és a Dipterid Records gondozásában. Szóval elég friss és "ropogós". A trió tagjai: Robert Comitz (gitár/ének), Kirk Evans (basszusgitár/ének) és Chase Hall. Korábban mindhárman zenéltek már, szóval nagyjából veteránnak számítanak. A lemezen 10 szám van, ami az elejétől a végéig iszonyatos pusztítás. Keveréke a noise-rocknak, a sludgenak és talán kicsit a grungenak is. Utóbbit, ahogy Szati komám mondta, jó értelemben véve. A mai nyitó "100 Percent Wool" odatapaszott a székhez, meg a fülemre a fejhallgatót. Feszültség, meg energia bomba. Gondoltam: "Na ezt, öregem, hogy fogjátok végig fenntartani!"
A napokban felkerült a YouTube-ra egy Throbbing Gristle dokumentumfilm. Csak egy megjegyzés: a fordítások lüktető porcként fordítják a zenekar nevét, de valójában a yorkshire-i szlengben az erekciót jelenti) A videó a Blind Dweller csatornájára került fel, és Paul R. Talbot készítette ha minden igaz. Elég hosszú, viszont nagyon informatív. Helyenként az automatikus felirat és fordítás is elég jól követi a narrációt. Nem biztos, hogy zenei értelemben a TG mindenki számára értelmezhető, viszont a koncepció és az egész történet nagyon érdekes. Nagyon jól bemutatja a csoport történetét és elgondolásait a kezdetektől. Plusz, az industrial mint zenei műfaj kialakulására való hatásuk is átjön. Még azt is megmerem kockáztatni, hogy a kísérletező, saját maguk által épített elektronikus zene alapjainak úttörőségéből is megvillant dolgokat.
Nem gondolom, hogy a DAS LATOR erre a kis blogra szorulna promócióért, mert azt hiszem, akik még olvassák a blogomat, azok ismerik. Mindenesetre én írok róla, mert mégis csak tetszik. Szóval, mivel ez egy személyes webzine, itt a helye. Minden anyagukat hallottam, így van mihez viszonyítanom, ráadásul azok is tetszettek. Az Önkívület viszont nálam elég erős szintet lépett. Hangzásban és hangszerelésben is valahogy ezt érzem. Elég régen volt a lejátszómban olyan magyar post-punk anyag, amit igazán izgalmasnak találtam. Persze, több jó is van, de nekem ez most igazán átjött. Komolyan sajnáltam, hogy csak hét dal van rajta. Amit még nagyon szeretek benne, hogy nem akar direkt sötét lenni az egész. A sötétet mint post-punk alstílusra értem. Jó, persze, a kritikai hangvétel, meg az "oda szólás" teljesen megvan, és ettől borongós is az egész. Viszont a zene egy nagyon jó darabja a '80-as éveknek, meg valami – nem jó szó – nyers punk cuccnak, ami nincs szarrá torzítva.
Szerintem mindenki tudja, hogy az orosz post-punk színtér elég erős, és van néhány zenekar, amelyik nem ma kezdte. Na, pont ilyen a HUMAN TETRIS is. Eddig tíz kiadványuk jelent meg, ez a tizenegyedik. Én kicsit lemaradtam róluk, mert a 2018-as
Aki ismeri a texasi ALTAR OF EDEN-t, annak feltűnhet, miért írok egy kazetta megjelenésről, mikor februárban megjelent egy nagylemez is,
Csalóka a kiadó,
A The Dead Broken Heart Kareem Jacobs személyes projektje. Igazából semmit sem tudok róla, de az utóbbi hónapokban hat EP-t jelentetett meg. Az American Psycho az ötödik, azóta kijött még egy. Miért erről írok? Először a borítója fogott meg, mert elég beteg. Másodszor, mert elsőre ez ragadt meg bennem. Az egész anyagon három szám van, de maradandóana fülembe maradt. Teljesen elektronikus cucc, plusz olyan, mintha a számok még kaptak volna egy spoken word réteget is, mert igazából nem énekel, de piszok jól van felmondva és effektezve is a szöveg, így nem is lesz unalmas egyik felvételben sem. Az elektronika vezérfonala EBM, industrial és kicsit más is. Egyáltalán nem nyers vagy unalmas kalapálás,de kellően "lépegetős", hogy "rajta maradjak".
Mi a franc? Új BUTTHOLE SURFERS lemez? Igen, meg nem is. Hihetetlen meglepetés, hogy megjelent egy új lemez a zenekartól, ami egyébként a kétezres évek elején befejezte tevékenységét. Az utolsó lemezük 25 évvel ezelőtt jelent meg. Persze voltak életjelek az elmúlt évben, leginkább egy dokufilm és egy koncert miatt. Akkor rebesgették, hogy lesz valami. Lett. A borítót meg egyenes egyből imádtam, annyira vicces.
Megtévesztő a cím, de ez a lemez a tavalyi brüsszeli FRONT 242 zenekar búcsúkoncertjének a hanganyaga, meg egy picit több. Nem nagyon hiszem, hogy a belga FRONT 242-t nagyon be kell mutatni, mert az elektronikus zenében, azon belül az E.B.M. (Electronic Body Music) megkerülhetetlen név. Azt hiszem, aki nem csak érintőlegesen találkozott az elektronikus zenével, és nem csak a mainstreammel, annak teljesen megvan. Ahogyan az is, hogy egy majdnem 45 éves pályafutás zárult le egy utolsó turnéval tavaly, amelyet szinte az eredeti felállás tagjai – Jean-Luc De Meyer (ének, szöveg), Daniel Bressanutti (Daniel B. – programozó és sound designer), Patrick Codenys (billentyűs, zeneszerző és producer), Richard Jonckheere (Richard 23 – vokál, színpadi előadó) – nyomtak le teljesen, ha jól tudom. Egyébként régóta fenn van a teljes koncert a YouTube-on, de a teljes hanganyag csak most került kiadásra. Amit egyébként érdemes megvenni. Miért?
Bostonról nekem leginkább hard-core bandák jutnak az eszembe. Persze egyértelmű, hogy vannak mások is. Erre itt a példa, mert a PILGRIMS egy teljesen más stílusú zenekar. Nagyon más. A februárban megjelent lemezük a második megjeletn lemezül, igaz, az elsőt Pilgrims Of Yearning néven jelentették meg. A zene is változott kicsit, de stíluson belül maradtak azért teljesen. A trió tagjai: Juls Garat – ének és dalszövegek, Claudio Marcio – gitár és szekvenciák (elektronikus alapok) és Sean Woodbury – basszusgitár. A zenekarban Juls és Claudio a fő zeneszerző, de Sean basszusai nélkül nem lenne annyira feszes a cucc. A bemutatkozó lemez sokkal nyersebb post-punk, dark-wave volt, mint az idei lemez. Nekem abszolút fejlődés ahhoz képest. Ráadásul nagyon jó dalok.
A német WEDDING SONGS duóról semmi épkézlábat nem tudtam előkaparni, azon kívül, hogy egy duó. Mondjuk a lemezen legalább négy közreműködő zenész is van. Mondjuk nem is feszültem rá különösebben. A Koblenz környéki underground színtér egyik zenekara ők, akiknek a "Sensitive Skin" a második megjelent anyaguk. Az elsőt nem hallottam, de ez annyira meggyőző volt, hogy le is töltöttem gyorsan. Még mielőtt valaki valami keményebb zenére gondolna – nem az, de van egy hangulata, amit viszonylag jól beazonosítható. Ráadásul mind a 8 dal olyan, hogy nagyon nem tévednek mellé. Nekem nagyon tetszik az egységes hangulat, a zene alapjai pedig egyértelműen post-punk. Viszont van benne egy különlegesség, amit ők countrynak írnak le. Ettől meg lehetne ijedni, én lehet, hogy meg is ijednék, de ez nem az a fajta country, amitől félni kellene.
NA ez nagyon kellett! Egy igazi, "nem kipucolt" cucc. Az ausztrál T-MODELS debütáló, négy számos EP-je. A zenekart ők alkotják: Alex Flaskas - gitár, ének, szaxofon; Bryce Flaskas - basszus, ének; Tyler Peck - gitár, vokál; és Connor Menke - dob, vokál. Amit ez a négyes csinál, annyira zsigeri és annyira nyers, hogy imádtam hallgatni, mert semmi sincs kipolírozva, de olyat szól! Milyet? Igazi noise-rock és punk keverék. Szándékosan nem írom, hogy post-punk, nehogy bárkit elvigyen arra a gondolatra, hogy talán nyomokban valami csilingelés is van benne. Nincs. Őszinte, nyers, vág, zúz, darál.
Az első BARATRO lemezről már írtam, ez a harmadik. A zenekar már eleve attól volt érdekes számomra, hogy a két volt UNSANE tag is szerepet vállalt benne. Pontosabban egy, Dave Curran meg ebbe -abba besígít a régi cimbora Vinnie Signorelli ex-Unsane dobos. Igazából a fő brigádot Dave Curran (basszus, ének), Federico Hartridge (gitár), Luca Antonozzi (dob) és Matteo Bennici (cselló) alkotja. Azt hiszem, ez a két amereikai úr neve elég jó ajánlólevél a noise-rock kedvelőinek a zenekarhoz. Nem mintha az olasz srácok nem pakolnák oda rendesen magukat. Oké, hogy a zenekar Milánóban székel, de a zene a műfajon belül világszínvonalú. Tíz dal, de az végig gázol a hallgatón. Nincsenek sztereotípiáim az olasz zenekarokkal kapcsolatban, de itt, ha nem tudnám, biztos nem tippelnék rá, honnan származnak.