BACKENGRILLEN - Backengrillen
2026. Svart Records)
A Refused megvan? Biztos vagyok benne, hogy sokaknak igen, de úgy tűnik, ők ezen a néven és ebben a formában letették a "lantot". Hangsúlyozom eben a formában. Miért? Mert a BACKENGRILLEN tagsága nagyrészt egy nevezett svéd bandára épül. Legalábbis hárman: Dennis Lyxzén (ének és effektek), Magnus Flagge (basszusgitár) és David Sandström (dobok és elektronika) a zenekar tagjai. Ehhez csatlakozik egy nem kisebb név, Mats Gustafsson (szaxofonok, fuvolák és élő elektronika), aki alkotja a BACKENGRILLEN-t. Gustafssont szerintem nem kell bemutatni, free-jazz szaxofonosként neve már sokszor felmerülhetett. Ez már sejtetheti, hogy ugyan ez nem a Refused, de ha nem is az, akkor is minimálisan valami mégiscsak van benne belőlle. Azért a három említett úriemberben nem múltak el azok az évek végleg. Vagy mégis? Nézzük!
Biztos tudatlan vagyok, de a k-goth stílus kifejezést eddig nem hallottam. Ennek ellenére létezik, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy itt van ez a még véletlenül sem koreai trió, hanem egy las-vegasi zenekar. Ráadásul szerintem a nagyon jó kis cipőbámulós, ábrándozos dark-waveje van a pastself-nek. Eddig egy nagylemezük jelent meg, meg ez az EP 2023-ban, meg most egy új dal. A lemezen hét szerzemény van és azért már közelít egy nagylemez hosszusághoz, így frankón el lehet benne merülni. Legalábbis nekem nagyon jó sikerült. Ezért is írok róla. A zenekar tagjai:
Nem tudom, írtam-e már koreai zenekarról, de ha igen, akkor biztosan nem ilyenről. Ráadásul a borító miatt, biztos hogy nem kattintana rá senki. Legalábbis én nem, de mégis megtalált. A Soumbalgwang / 소음발광 egy rendkívül erős négytagú banda, melynek vezetője Dongsoo Kang (ének, gitár). A zenekar tagjai továbbá Sunggyu Park (gitár), Woojin Ryu (basszusgitár) és Jahyeon Ma (dobok). A mostani kiadvány nem debütáló anyag, hanem egy új EP, már a sokadik 2019 óta. Én erre a lemezre találtam rá, korábban nem hallottam róluk – sajnos. Nem hallgattam meg korábbi lemezeiket, de ez az EP azonnal magával ragadott. Mégpedig azért, mert olyan stílusokat kevernek, amelyek, ha jó hangulatban kapnak el, rendkívül meg tudnak fogni. Az EP öt számot tartalmaz.
Mi ez a HR+? Ha van olyan olvasó, aki régóta követi a blogot, annak talán derenghet valami. Bár nem igazán hiszem sajnos. A HR+ a magyar Hideg Roncs duóhoz kapcsolódik. A Hideg Roncs a drone, zaj és kísérleti zene világában volt igazán aktív a '90-es évek elején, majd egy hosszabb szünet után reaktiválódott a 2010-es évek végén Rácz Mihály és Broder Ferenc kettőse. Meg is jelentek új szerzeményeik, új anyagaik. A HR+ azonban csak egyiküket, Rácz Mihályt takarja. Egy ideje több projektben is részt vesz (Hinogar, Premex Solus), de a
A
A BLACK DOLDRUMS angol duó, melyet Kevin Gibbard (ének, gitár, egyebek) és Sophie Landers (dob) alkot, lében pedig egy basszerossal erősít.. A zenekar 2018 óta jelentet meg lemezeket és viszonylag rendszeresen turnézik. Tavalyi évben a turnéjuk Budapestre is eljutott, a Szimplában tartott koncert pedig emlékezetes volt; nem hiszem, hogy bárkinek ne tetszett volna, aki részt vett rajta. A zenéjük post-punk, némi dark-wave-vel - olyan Joy Division nyomvonalon -, egy kis zajjal és nagyon jó hangulattal fűszerezve. Ahogy a cím is mutatja, ez a kiadvány nem egy stúdiófelvétel, hanem egy koncertlemez. Érdekesség, hogy ez januárban jelent meg, de azóta egy hozzánk közelebb rögzített, élő anyag is napvilágot látott márciusban, vinylen. Írhatnék erről az utóbbi belgrádi koncertről, de nem tudok.
A Dublinban működő CHALK zenekarra akkor találtam rá, amikor a nyári lengyelországi OFF Festival fellépőit néztem meg, és ott szerepelt a nevük. Kiderült, hogy egy 2023 körül alakult duó, akiknek van fenn egy koncertvideójuk a neten, ami meg is győzött, hogy meghallgassam a debütáló nagylemezüket. Előben is eléggé rendben van, főleg hogy a lemez ezekre a dalokra épül szinte teljesen. A CHALK egy duó, ami volt már trió is, amelyet Ross Callan (ének, szintetizátor, gitárok) és Benedict Godard (multiinstrumentalista) alkot. Az albumon tíz dal található, melyek nagyrészt elektronikára épülnek, de minden benne van, ami izgalmas lehet. Főként abban rejlik a sokszínűség, hogy több stílus is megjelenik, és azért megszólalnak gitársávok is. Összességében remek és nem megterhelő anyag, így nem nyomja le a hallgatót. Legalábbis engem nem. Nekem tetszett, ezért is írok róla.
A Fyodor Sakhnovski vezette HOLLOW FRAMES lemezéről valószínűleg nem is tudtam volna, ha nem működik közre rajta a hamarosan Budapesten fellépő Lolita Terrorist Sounds zenekarból Maurizio Vitale. Rajtuk keresztül tűnt fel nálam ez a korong. Mivel az ő projektjeik is érdekelnek, ezért magától értetődő volt, hogy a The Nearing anyagát is meghallgatom. A lemezen négy dal található, ám hét track. Érdekes, nem? Mindjárt el is magyarázom, hogyan lehetséges ez. Egyébként a korong nekem való, mert rengeteg benne az elektronika, van egy csipetnyi cinematic hangulat, számomra elég sok industrial áthallás, analóg dobhangok, kiváló megszólalás, valamint egy olyan koncepció, ami – véleményem szerint – megérinti mindazokat, akik szeretik a programozott zenei elemeket. Amiatt is különleges, mert számomra a múltba kacsint vissza, de ahogy szól, az teljesen mai technológiáról árulkodik. A lemezen az említett Maurizio Vitale-on kívül még két közreműködő van: Claudia Arndt (Animal Fears) énekel és ír szövegeket, valamint Lynette Creszo (Bestial Mouths) szintén énekel és szövegíróként működik közre, akárcsak Maurizio.
11 éve járt itt nálunk utoljára az amerikai La Dispute, akkor annak rendje és módja szerint lemaradtam róla. Mire észbe kaptam, minden jegy elfogyott. Ezúttal már tavaly szeptemberben megvettem a belépőt és milyen jól tettem: ezúttal is teltházas lett az egyik legérdekesebb, mai, aktív, post-hardcore / spoken word banda koncertje.
Korábban nem hallottam az olasz Christine Plays Viola zenekarról, pedig nem ma kezdték. Ráadásul ez a "nem ma kezdték" utalás egészen 2010 körülre tehető. Kaptam egy videót, és egyből beleszerettem a zenéjükbe. Pontosabban először a nevükbe, aztán a dalba is, majd meghallgatva az egész lemez megfogott. Ők nem kísérleteznek, hanem egy teljesen jól behatárolható zenei vonalat képviselnek. Viszont ezt minden érzésükkel és profizmusukkal teszik, plusz a stílus ollójuk elég nyitott is, hogy az árnyalatok is beleférjenek. Azt gondolom, akik nyitottak erre a típusú zenére, azoknak nagyon, de nagyon be fog jönni. Az olasz négyes: Massimo Ciampani – ének, gitár, Fabrizio Giampietro – gitár, szintetizátorok, programozás, Marco Di Ianni – basszusgitár, Gianluca Orsini – dobok, igazából le sem tagadhatná, hogy honnan jön a zenei ihletettség. Valahonnan a '80-as években fakadt, de nagyon megérkezik a mába. Pontosan ez mit jelent? Ha most lírnám le, nem kattintanál tovább, de le fogom.
Ritka alkalom, hogy egy viszonylag frissen megjelent lemez turnéja rögtön Budapestet is érinti. A február elején kiadott Ben Wheeler (Bneleti) albumot a blindblindblind hozta el Magyarországra. Nem tudom, a lemez valaha a lejátszómba került volna-e, ha nem veszek részt ezen a koncerten. Mindenesetre szerencsésnek érzem magam, hogy élőben láthattam őt. Ezután nem volt kérdés, hogy a lemezt is meghallgatom. Ben Wheeler amerikai gitáros, zeneszerző és etnomuzikológus, aki 2012 óta Grúziában él, és főként az utóbbival foglalkozik. Pontosabban igyekszik kutatói tapasztalatait zenei munkájába is beépíteni. A "bneleti" archaikus grúz nyelven a "sötétség földjét" jelenti. Ben Wheelernek egyébként ez az első szóló nagylemeze, ha jól tudom. Már eleve izgalmas számomra, hogy a Kaukázusból merített zenei inspirációival mutatja meg magát, de még inkább az, hogy mit hallhatunk ezen a lemezen. Előre lelövöm a poént: számomra olyan értéket képvisel, hogy már most bánom, hogy a koncerten nem vettem belőle fizikai formátumot. Bneleti nem használ sok eszközt a zenéjében, de azt olyan hatásosan teszi, hogy semmilyen hiányérzetem nem támadt. Hogyan fér meg egymás mellett a dél-kaukázusi népzene, a drone és a gitár?
Ennél a lemeznél nem fogok egyből a lemez ismertetésébe
A Szabó Sára Viola (szintetizátor, ének) és Magyari Árpád (szintetizátor, dobprogramok, gitár, ének, szövegek) alkotta VÉNA második EP-je a napokban látott napvilágot. A hazai dark/goth/post-punk szcénában az ő duójuk az egyik, ami az utóbbi időben igazán megfogott. Mind szövegileg, mind zeneileg. Mivel a koncertvideójuk és a bemutatkozó anyaguk is tetszett, kíváncsian vártam a folytatást. Az EP három dalt tartalmaz, ami a
Két év után új, teljes nagylemez érkezett a C.M.C.-től. Aki olvassa a blogot, tudja, hogy a C.M.C. (Cro-magnon's Cola) fontos zenekar számomra. Valószínűleg nem hallgatnék olyan típusú zenéket, amiket hallgatok, ha annak idején a '90-es évek elején nem látom őket élőben. Persze az akkori tagságból sajnos már csak Szász György vesz részt a munkában, mert Szánthó Zoltán alapító sajnos elhunyt, Kósa Vince gitáros pedig Los Angelesben él. A zenekar legnagyobb furcsasága, hogy közel 30 év után reaktiválódott azáltal, hogy Szász György újra kézbe vette a szálakat. Csatlakoztak többen az elinduláshoz, de végül Gáspár Csaba és Horváth Barnabás révén stabilizálódott a felállás. Legalábbis ami a zenei ötletelést és a koncepciók kidolgozását illeti. Igen, az újkori C.M.C.-nek nem ez az első lemeze. Viszont erre most két évet kellett várni. Mondjuk még ez sem igaz, mert azért jelentek meg dalok erről a lemezről már korábban is. Viszont a 15 felvételt tartalmazó ENCORE igencsak figyelemre méltó lett.