37500 YENS - ASTERO (remastered)
(2007. Distile Records, 2026. Garden Seat)
Ez egy elég nosztalgikus jellegű recenzió lesz. Ugyanis a francia 37500 YENS lemeze 2007-ben jelent meg. Valamikor akkor tájt letöltöttem valahonnan, és elég sokat is hallgattam. Egyébként a zenekar egy klasszikus gitár-dob felállású duó, tagjai Jud (gitár) és Frank (dob). Természetesen nem a szó szoros értelmében klasszikus. Igazából akkor math rockként vagy post rockként kategorizálták, ami akkor egyértelmű is volt. Viszont szerintem mára azért kicsit több ennél. Nekem biztosan. A lemez egyébként a teljes lemezanyagot tartalmazza, ami a Bandcampre felkerült, viszont van némi plusz "töltelék" is.
Çağla Güleray (ének, szintetizátor) és Furkan Güleray (gitár, basszus, programozás) duóját nagyjából a kezdetek óta követem, és azt hiszem, ma már a dark wave közösségén belül igen nagy népszerűségnek örvendenek. Ez nem véletlen, mert egyrészt nagyon jó lemezeket raknak össze, másrészt rengeteget koncerteznek és dolgoznak a DUCTAPE-pel. Most itt a negyedik nagylemez, amely nekem megint csak nem okozott csalódást. A lemezen tíz dal van, és ezek közül jó néhány bizonyítja, hogy nem véletlenül tartanak ott, ahol. Közben a közelmúltban a zenekar Franciaországba tette át a székhelyét, ami nem meglepő. A lemez hangszerelése nem változott, de én pont ezért is szeretem. No meg másért is. Miért is?
Ez mi? A Day Off Records megint bedobott egy olyan lemezt, amitől kicsit „bekönnyeztem” a végén. Jó, nemcsak a francia kiadó, hanem egy mások is társultak hozzájuk. A svájci CONVULSIF egy 2014 óta működő csapat, amelynek tagjai: Christian Müller – basszusklarinét, ének, Jamasp Jhabvala – hegedű, Loïc Grobéty – basszusgitár és Maxime Hänsenberger – dob. Ez az első lemezük, amit hallottam. Már a hangszerelés elolvasásából is tapintható, hogy nem egy hagyományos zenekari formáció. Pont emiatt füleltem bele. Aztán nemcsak belefüleltem, hanem bele is ragadtam. Kilenc szám, amelyekben olyan dolgok vannak, hogy néha feljött bennem a kérdés, újra és újra, amit az elején írtam. Ez mi? Nagyon izgalmas ez a lemez minden hangja, meg a stílusa is. Mondjuk, ember legyen a talpán, aki megmondja, hogy mit hoztak össze a srácok stílusügyileg. Eleve ott kezdődik a dolog, hogy a basszusklarinét meg a hegedű sem úgy szólal meg, ahogy arra gondolna az ember. Viszont nem könnyű lemez, még úgy sem, hogy vannak benne jól megfogható részek. Oké, tudom, sok mindenre írom, hogy különleges, de az Anatomy Of Rage tényleg az. Túl egyszerű lenne elintézni azzal, hogy experimental. Ja, meg ráadásul ez egy élőben, stúdióban felvett anyag. Plusz van benne egy csomó improvizáció is, ami ide-oda viszi stílusban a zenéjüket.
A TieF Lärm név alatt Feldmann Tibor alkot, akinek a tavalyi "Monolog" című EP-jéről már írtam, mert nagyon tetszett. Ráadásul magyar viszonylatban számomra az egyik legerősebb elektronikus zenei projekt. Pedig nem feltétlenül a kísérletezés jellemzi, de az piszkosul érződik rajta, hogy az alkotó megszállottja a műfajnak, abból is a '80-as évek végi, '90-es évek eleji E.B.M.-nek, elektro-industrialnak. De hogy a synth-wave-vel is képben van, és az egész műfaj evolúciójával is tisztában van, azt is gondolom. Majd a szövegből kiderül, hogy ezt mire alapozom. Egyébként meglepett az üzenet linkje, mert nem számítottam új megjelenésre tőle. Viszont pont az előző anyag kapcsán nagyon érdekelt, mi történik most nála. De hogy elnézem, nem csak engem, hanem más felületeket is elkapott a "Víz alatt", mert mire ez kijön, már több felület is közölte. Persze a háromszámos rövidsége sem lepett meg, mert tudom, hogy egyéb elfoglaltságok mellett nem mindig van idő, energia teljes lemezeket elkészíteni. Azt meg már most gyorsan lelövöm, hogy ilyen minőségben nem is lehet. Miért? Azért, mert ez egy gondosan átgondolt, majdnem negyed óra.
Régen pattant már ki a zsebemből a bankkártyám ilyen gyorsan egy digitális formátumú noise-rock lemez miatt, mint az olasz ELM The Midnight Zone-jának meghallgatása után. A zenekar 2016-ban alakult, és ez a harmadik nagylemezük. A négy felállás tagjai: Matteo Torterolo – ének, Alessandro Martines – gitár, Andrea Meinero – basszusgitár és Giorgio Rita – dobok. Ez a nyolc számos lemez ebben a stílusban egy mestermű. Meg is fogom magyarázni, hogy szerintem miért, bár ahogy ránéztem a korábbi recenziókra, a benyomásaim elég durván hasonlóak a külföldi zenei sajtójéhoz. Bár ez egy szubjektív zenei blog, nem sajtó, de mégis csak. Ezen a lemezen nincs rossz felvétel. Egyébként, ha nem tudom, hogy olasz zenekar, simán nem találtam volna el. Leginkább azért, mert annyira megveszekedetten szól és annyira megfoghatatlan, hogy honnan jönnek. Plusz persze noise-rock, de van benne egy kis post-punk is. Ezt is megmagyarázom, de utóbbi címkézés inkább felejtős szerintem.
A MOUTH ULCERS egy londoni székhelyű goth rock/post-punk zenekar, amelyet 2025-ben alapítottak. A formáció tagjai: Zak Watson (vokál/gitár), Josephine Rose (gitár/vokál), Jamie-Lee Culver (basszusgitár) és David Zbirka (dobok). Az Under the Radar szerint a zenekar hangzására a Bauhaus, a The Cure és a Joy Division gyakorolja a legnagyobb hatást. Ez az összehasonlítás ugyanakkor megtévesztő lehet, mert bár hatásként elfogadható, a zene maga nem feltétlenül tükrözi őket egy az egyben, mégis érezhető a hatásuk. A hangulat mindenképpen jelen van. Ez az EP is egy olyan anyag, amely többször is végig ment nálam, mert rendkívül egységes. Ráadásul úgy, hogy egy pillanatra sem válik unalmassá, és nem jut eszembe, hogy "ez innen, ez onnan van". Oké, a sorolt zenekarok hangulata valóban érezhető, és ha lenne kedvem hozzá, részletesen elemezhetném, miért nem teljesen így van. De nincs kedvem, mert ez egy nagyszerű anyag anélkül is, hogy feleslegesen hasonlítgatnánk.
A SCHRÖTTERSBURG egy lengyel zenekar, ami 2008-ban alakult, szóval nem most kezdték. Az "Ignis" a hetedik nagylemezük. Az előző albumuk, a "Kosmogonia" meghallgatásával kezdtem megismerkedni a zenekarral. Az annyira jó és erős benyomást tett rám, hogy meg is rendeltem, mert nagyon a kedvemre való volt. Már láttam a nyár elején, hogy jön az új lemez, aztán kijött a videó is hozzá, ott már tudtam, hogy nagyon meg akarom hallgatni. Ennek megfelelően, nagyon meg is hallgattam. Továbbra sem változott a véleményem, teljesen nekem való lemezt raktak össze a lengyel srácok. A hét számos lemez hangulata és zenei megoldásai annyira megfogtak, hogy az első lejátszás után ki sem ugrott a lejátszó listámból, sőt gyorsan ránavigáltam a lengyel Zoharum kiadó honlapjára egy példányért. Persze ez nem egy olyan stílusú zenekar, amire egyből mindenki ráfordul, de most megpróbálok kedvet csinálni hozzá. Azt már most leírom, hogy nem könnyed hallgatni való, de mégis olyan "ködje" van, amit nekem nehéz volt elengedni.
A portlandi HISS "A Cheapened Crown" című lemeze egy debütáló album, amely 2026. augusztus 21-én jelent meg a Hex Records és a Dipterid Records gondozásában. Szóval elég friss és "ropogós". A trió tagjai: Robert Comitz (gitár/ének), Kirk Evans (basszusgitár/ének) és Chase Hall. Korábban mindhárman zenéltek már, szóval nagyjából veteránnak számítanak. A lemezen 10 szám van, ami az elejétől a végéig iszonyatos pusztítás. Keveréke a noise-rocknak, a sludgenak és talán kicsit a grungenak is. Utóbbit, ahogy Szati komám mondta, jó értelemben véve. A mai nyitó "100 Percent Wool" odatapaszott a székhez, meg a fülemre a fejhallgatót. Feszültség, meg energia bomba. Gondoltam: "Na ezt, öregem, hogy fogjátok végig fenntartani!"
A napokban felkerült a YouTube-ra egy Throbbing Gristle dokumentumfilm. Csak egy megjegyzés: a fordítások lüktető porcként fordítják a zenekar nevét, de valójában a yorkshire-i szlengben az erekciót jelenti) A videó a Blind Dweller csatornájára került fel, és Paul R. Talbot készítette ha minden igaz. Elég hosszú, viszont nagyon informatív. Helyenként az automatikus felirat és fordítás is elég jól követi a narrációt. Nem biztos, hogy zenei értelemben a TG mindenki számára értelmezhető, viszont a koncepció és az egész történet nagyon érdekes. Nagyon jól bemutatja a csoport történetét és elgondolásait a kezdetektől. Plusz, az industrial mint zenei műfaj kialakulására való hatásuk is átjön. Még azt is megmerem kockáztatni, hogy a kísérletező, saját maguk által épített elektronikus zene alapjainak úttörőségéből is megvillant dolgokat.
Nem gondolom, hogy a DAS LATOR erre a kis blogra szorulna promócióért, mert azt hiszem, akik még olvassák a blogomat, azok ismerik. Mindenesetre én írok róla, mert mégis csak tetszik. Szóval, mivel ez egy személyes webzine, itt a helye. Minden anyagukat hallottam, így van mihez viszonyítanom, ráadásul azok is tetszettek. Az Önkívület viszont nálam elég erős szintet lépett. Hangzásban és hangszerelésben is valahogy ezt érzem. Elég régen volt a lejátszómban olyan magyar post-punk anyag, amit igazán izgalmasnak találtam. Persze, több jó is van, de nekem ez most igazán átjött. Komolyan sajnáltam, hogy csak hét dal van rajta. Amit még nagyon szeretek benne, hogy nem akar direkt sötét lenni az egész. A sötétet mint post-punk alstílusra értem. Jó, persze, a kritikai hangvétel, meg az "oda szólás" teljesen megvan, és ettől borongós is az egész. Viszont a zene egy nagyon jó darabja a '80-as éveknek, meg valami – nem jó szó – nyers punk cuccnak, ami nincs szarrá torzítva.
Szerintem mindenki tudja, hogy az orosz post-punk színtér elég erős, és van néhány zenekar, amelyik nem ma kezdte. Na, pont ilyen a HUMAN TETRIS is. Eddig tíz kiadványuk jelent meg, ez a tizenegyedik. Én kicsit lemaradtam róluk, mert a 2018-as
Aki ismeri a texasi ALTAR OF EDEN-t, annak feltűnhet, miért írok egy kazetta megjelenésről, mikor februárban megjelent egy nagylemez is,
Csalóka a kiadó,
A The Dead Broken Heart Kareem Jacobs személyes projektje. Igazából semmit sem tudok róla, de az utóbbi hónapokban hat EP-t jelentetett meg. Az American Psycho az ötödik, azóta kijött még egy. Miért erről írok? Először a borítója fogott meg, mert elég beteg. Másodszor, mert elsőre ez ragadt meg bennem. Az egész anyagon három szám van, de maradandóana fülembe maradt. Teljesen elektronikus cucc, plusz olyan, mintha a számok még kaptak volna egy spoken word réteget is, mert igazából nem énekel, de piszok jól van felmondva és effektezve is a szöveg, így nem is lesz unalmas egyik felvételben sem. Az elektronika vezérfonala EBM, industrial és kicsit más is. Egyáltalán nem nyers vagy unalmas kalapálás,de kellően "lépegetős", hogy "rajta maradjak".
Mi a franc? Új BUTTHOLE SURFERS lemez? Igen, meg nem is. Hihetetlen meglepetés, hogy megjelent egy új lemez a zenekartól, ami egyébként a kétezres évek elején befejezte tevékenységét. Az utolsó lemezük 25 évvel ezelőtt jelent meg. Persze voltak életjelek az elmúlt évben, leginkább egy dokufilm és egy koncert miatt. Akkor rebesgették, hogy lesz valami. Lett. A borítót meg egyenes egyből imádtam, annyira vicces.