(2015, Trottel Records)

Személy szerint én régóta várom, hogy legyen valamilyen felvétele a PaprikaPaprikának. Ugyan élőben csak kétszer láttam, de az első 5 perc után már járt a lábam a ritmusoktól, mindkét alkalommal. Amikor a lemezjátszómba helyeztem most megjelent, hét számos mini albumukat  vártam a hatást nagy kíváncsisággal.

Az első Botosutánka, erős kezdés lett, több dolog miatt: Tamás jellegzetes basszusai, a népzenei motívumokat felvonultató hegedű ereje, a cajon pattogása miatt, és az egészből olyan friss erő jön, hogy egyből mosolyogni kezdtem. A következő, Pozitívban valahogy nem jött át ez az energia, amire élőben emlékeztem, talán a ritmusváltások miatt, nem tudom. Ugyanazt éreztem, mint amikor először hallottam őket: érdekes, de lesz itt még valami. Lesz is, a Dunga, ami a koncertekről az egyik kedvencem, tempós basszusra ráengedett dallamos hegedűvel, a rövidke tangóharmonikás részt még elhallgattam volna, a tapsolós rész fantasztikus hangulatot ad hozzá a végefelé, a beszámolás után lendületes vég pedig nagyon hatásos. Azt hittem eddig, hogy a Dunga a kedvencem, de jött a Hármas Kettős, ami szintén mozgásba hozott. Moldvai hangulatú hegedű, a népzenei énektéma és a ritmusszekció nagyon üt benne, a sleppelős basszusok, a súlyozott ütések, majd a basszus punkos tempózása ismét beindított. Nagy szám! „Paprikásék” – ahogy egy ismerősöm mondta – fokozni tudják a hangulatot az Írszúnyoggal, viszi ugyan a népzenei hangulatot tovább, de… Hogy mitől ez a szerzemény címe? Az első harmadban egyszer csak becsúszik egy ír népzenét idéző hegedűdallam, amit végig is visznek. Annyira kellemes dallamvilág, hogy teljesen feldobódtam tőle. Az Utcazenészben hasonló köröket futtat a basszus is, és hegedű végig, kicsit „leültebb” nekem ez a szerzemény, de nem ritmusilag, hanem úgy összképileg. Valahogy megpihen, bár az is lehet, hogy csak én akartam megpihenni az első hallgatásnál közel 20 perc tempózás után. Az utolsó Moldavian Cowboy az egyik legjobb darab a lemezen. Nagyon jó, hogy kiegészül akusztikus gitárral a trió hangzása és az egész szám nagyon kerek. Akár egy film lezáró zenéje is lehetne, mert pozitív és színes.

A Folk Power egy nagyon jó cím ennek a lemeznek. Nem lenne igaz, ha azt írnám, hogy népzenei hatások vannak benne, mert hatásnál sokkal több, ahogy ez a vonal megjelenik bennük.  Az egész hangulatban van egyfajta nagyon élő, nagyon hagyományos „népi’ hangulat, de mégis modern és friss. A basszusok punkosan tempósak, a cajonnal olyan feszes alapot adnak a hegedű alá, hogy a dallamokra szinte láttam a táncoló embereket magam előtt. Magyarkodás nélküli magyar, de valahogy mégsem, mert ír, moldvai és valami urbánus, kozmopolita izé, tele energiával, csípősséggel, ízzel, igazi paprika, meg ParikaPaprika. Ma már négyszer végigment! Megérte megvenni! Újabb stílusból újabb kedvencem!

Vásárlás: http://www.trottel.hu/catalogue-katalogus/ (2.000 Ft postaköltséggel