SELVA - DOMA
(2018.Overdrive)
Kissé lázas, beteg állapotomhoz kerestem valami lazulós zenét. No, az nem sikerült, de zúzdát annál inkább! Persze jobban nem lettem tőle, de mindenképpen figyelemre méltó találat lett. Az eredmény az olasz Selva néhány hete megjelent, két számos DOMA című album lett. A csapat trió felállásban működik és 2013-ban alakultak. A zenekart Alessandro Andrioli - gitár, ének, Andrea Pezzi - basszus, éneke és Tommaso Rey dobos alkotja.
A Doma a harmadik lemezük, ami belehallgatva a korábbi felvételeikbe, egy fejlődési folyamat terméke. Nem ezért, mert azok rosszak, hanem itt összeért egy számon belül minden stílus, ami a korábbiakban darabonként volt meg a számaikban. (Ezekre fogok utalni később, de úgy sem ússzátok meg meghallgatás nélkül, ha megakarjátok érteni.)
A kezdő Silen egy sludge-os, sötét gitár felvezetéssel kezdődik, majd átlép egy picit post-hardcore hangzásba, hogy ez átvezessen egy szinte black-metalos megszólalásba, mind az ének, mind a gitárok szintjén. A szám közepén bejön egy kis post-metalos lazulás, hogy leüljön az idegrendszer, aztán az utolsó két perc egy olyan súlyos sötét, metal darálás, hogy csak kapkodtam a fejem. Hogy melyik fajta metal skatulya, azt nem tudom már megmondani, de legyen black! A legfurcsább az, hogy nekem a black-metalos dolgok nem a szívem csücskei, de ez így bekeverve más stílusokkal nagyon tetszett. A hangulata és az erő is rendben van. Kőkemény 10 perc!
A második Joy sem egy rövidke szerzemény, a maga 13 percével. Kicsit scremo-s, kicsit post-rockos, zajos gitárral kezdődik, majd egy perc körül megjön a sötét metál és az üvöltés. Igazából vártam a váltást, ami pont időben visszaáll a kezdő témának egy súlyosabb változatára, hogy megnyugtasson kicsit, de ez csak egy csel. A teljes megnyugvás előtt, ismét leüvöltötték a fejem, hogy azzal egy zajos sötét szobába zárjanak. Félelmetes és kicsit nyomasztó is volt, de valamiért nem akartam kitörni belőle. Folyamatosan adagolják és borítják tele a zenei teret sötét tónusokkal. Egyébként, néha megtörik egy váltással, hogy lazuljon a szorítás, de utána, újra és újra megmarkoltak és vissza hajítottak ugyanabba a szobába. Olyan 8 perc körülig ez van, majd jön egy post-rockos "ablak nyitás", hogy némi fény is beáradjon a szobába. Az "ablak nyitás" után a gitár téma meghozza a fényt és kicsit később a levegőt is beengedik vele, hogy fellélegezzek. Az utolsó perc körül, azt fogalmaztam meg, hogy a nehézsége ellenére, marha jó volt! Sötét, nehéz, de atmoszférikus közel 25 perc, a scremo, balck-metal, post-hardcore, post-rock mixéből. Hogy melyikből, mennyi és milyen súlyban, azt döntse el mindenki maga.
Még annyit: a lemez anyaga 2017. júliusában a Trai Studio-ban lett rögzítve élőben.
