(2021. Self Released)

Sohasem voltam egy nagy black-metal rajongó, de abban hogy kinyíljon kicsit a stílus felé az érdeklődésem  az On Graves duójának volt némi szerepe. Még pedig az, hogy az első anyaguk nagyon megfogott, mert zenekar dob - gitár felállása feltekert, mint  szalagkorlátot a kamion. Pedig a zenéjük nem csak  az előbbi stílus, hanem valami black - sludge - metal - post - valami esszencia, bár az "alapnyomat" mégis csak nekem a black - metal. Emiatt a nem egy stílus skatulya miatt, nem volt kétséges, hogy az új harmadik EP-jüket is minél hamarabb megfogom hallgatni. 

Meghallgattam és nem okozott csalódást! Nincs negyed óra, de olyan brutál erő van benne, meg olyan hangulat, hogy minden inam megfeszült bizonyos részeknél. Lehetséges, hogy csak nekem tűnik úgy, de egyre jobban szólnak a számok, meg ami tetszik nagyon, hogy a dobos M sokkal jobban megtalálja a tereket, ahol nem feltétélenül kell ütni. Na jó, üt azért sűrűn és rendesen, szóval nincs hiány benne. Aztán lehet, hogy ez csak az én érzésem. 

A nyitó Morose nyitánya a dobkörökkel, meg a gitárral már nem hagyott kétséget, hogy az a gépezet megint csak olajozottan működik. Elég erős dob "kalapálással", ami megint csak piszok technikás, meg a gitár váltásaival, megszólalásával is. Súlyos tempók, az ének pedig pont annyi és pont ott van ahol kell. Legalábbis nekem. A második Neglected egy lassabb indítás, még fejem is bemozdult a bólogatásra, de nem éri meg belefeledkezni, mert a következő részek után tuti jön egy agyrázkódás is, ha folytatod. Olyan tempó váltás jön. Hihetetlen jók a részek váltásai, több gitár váltás rész is van benne. Az viszont érdekes volt, hogy a szám hangulatából, ködéből egyik téma sem hajít ki. Plusz az is jó, ami nekem mindegyik anyagukon tetszik, hogy ének nem uralja le a számokat. Szinte akkor szólal meg amikor kell, és akkor van vége, amikor engem nyomasztani kezdene. Egyébként ez a leghosszabb szerzemény az EP-n.

A következő Wreck and Gloom  gyors és olyan gyorsan vége is van, hogy elsőre csak átsuhant rajtam, mint sörös dobozon a nyílvessző. Tényleg! A következő Martyrblood eleje nekem inkább ilyen post-HC-s valaminek tűnt, aztán besötétedett, de a végig lekötött a dob - meg a gitár. Ahogy az ötös címadó darab is, ami nagyobb részt nekem rockandroll szerzemény volt a tördelt kiállások, meg a "pokolfajzat" ének ellenére is. Nagyon bírtam.

A végére meg maradt egy hosszabb darab, ami iszonyat zúzással kezdődik, meg  nagyon "metal" gitárra van felfűzve. Mondjuk mire lenne, ha ez a zene az! A közepén van egy kis kiálló lassítás sludge-os gitárral, meg kicsit lassabb dobtempókkal. Oké, csak pihenésnek, mert a második felére visszajön a nyomasztás a sűrű dobbal, a viharos gitárokkal, meg a már említett "pont elég énekkel". Frankó!

A black-metal arcoknak szerintem tetszeni fog, bár lehet nem lesz elég sötét némelyiküknek. Főleg, hogy nincs benne semmi manír. Számomra  jó az is ahogy írtam is, hogy nincs benne sok ének. Tudom, más meg pont azt szereti ebben a műfajban, ha végig "károgják" (bocs!).

Nem mondom, hogy egy mindennap hallgatott EP lesz nálam, ahogy az eddig egyik sem, de az azért beszédes, hogy háromszor ment át a hallójárataimon egymás után. Írás közben meg már vagy ötödször!

Meghallgatás, letöltés itt: https://ongraves.bandcamp.com/album/of-decadence

Fbook: https://www.facebook.com/ongraves