LUCY DREAMIN' - Present is a Manner of Speech
(2021. Self Released)
Vannak remek dolgok amik annyira az orrunk előtt vannak, hogy nem vesszük észre csak jóval később, mint már lehetett volna. Nálam pont ilyen volt a szegedi LUCY DREAMIN' októberben megjelent lemeze. Csak most jutottam odáig, hogy meghallgassam. Pedig többször belefutottam a névbe, meg egy - egy posztba velük kapcsolatban. Valahogy mindig átsiklottam felettük. Gondoltam majd jól belehallgatok, aztán valamiért el is felejtettem. A napokban mégis csak előkerült egy koncert keresése miatt a név, gondoltam akkor most. Így a többszöri meghallgatás után hihetetlenül örülök neki, hogy most nem léptem tovább. A lemezen négy dal van, a játékidő egy nagylemez hosszúságát adja ki a maga 40 percével. A trió tagjai: Lengyel Zoltán - basszus, ének, portugál gitár, zongora, Tikvicki Tamás - basszus, gitár, Moog minitaur (basszus szintetizátor), és Vázsonyi Ákos dob. Egyből szokatlan lehet, hogy két basszusgitár is van benne, amiről már előre leírom, hogy piszkosul nem tűnik fel elsőre. Csak az halljuk, hogy van benne valami szokatlan megszólalás, ami ennek (is) köszönhető. Persze azért, nem ennyire egyszerű megfejtésű ez a lemez! Szerencsére.
Az első dal legelejéről, még azt gondoltam semmi különös, aztán amikor a két basszusgitár elkezdi felépíteni dal, teljesen belelkesedtem. Próbáltam keresni, hogy milyen stílus, meg milyen hangulat, de eléggé nem ment. Egy biztos, talán a pszichedelikus, space - rockhoz nagyon közel áll a megszólalás, meg a hangulat is. Épp amikor a hangszeres dolgokba kezdtem volna talán belefáradni, akkor jön be az ének, ami újra feldobott a tizenhárom és félperces dal második felére. Egyébként piszkosul nem érdekelt a végére, hogy milyen skatulyába gyömöszöljem ez eddig hallottakat.
A következő Marlena első hallgatásánál a német szöveg rohadt ismerős volt. Aztán rájöttem, hogy az Einstürzende Neubauten - Die Befindlichkeit des Landes című számának szövegét hallom. (Ezután láttam csak a dal leírásánál is a megerősítést.) Zeneileg nem sok köze van az eredeti számhoz, viszont piszok jól beleillik a szöveg. Mégis annyira rendben van, mert van ebben rock, nekem sok experimental, minimál stoner meg egyéb szokatlanságok. De ez mind egyben, néhány percenként váltakozva. Néha elég nehéz hangok is jönnek, viszont stílusilag a soroltak, nagyjából mindegyike benne van a szerzeményben. Ettől meg aztán nagyon izgalmas az egész 10 perc. A harmadik Passacaglia for Carla Bozulich a maga majdnem 9 percével, a legrövidebb(!) dal, viszont az ének és a bedörrenő basszus miatt, ez volt a legmélyebb szerzemény a összes közül. A minimálisan daleyzett gitárja, a lassú építkezése miatt, meg az utolsó 3 perc megfeszülő gitárjai miatt is, amik szétszedtek teljesen. Főleg, amikor már másodjára, harmadjára hallgattam. Ezt tudtam a "legnehezebben" megfogni, mégis ez maradt bennem meg elsőre a legjobban.
A záró darabról eszembe jutott egy pillanatra a Wovenhand, talán az ének miatt, meg egyedül itt éreztem ez a keleti, sivatagi pszichedéliát, amivel magát jellemezte a zenekar. Bevallom, annyira nem zavart a Wovenhand áthallás, mert nagyon bejött az akusztikus gitározás végig. Nem is telepedett rá a dalra, ezek csak az én érzéseim voltak a hangzásról azt hiszem. Meg egyébként az is nagyon rendben volt, hogy a srácok nem tingli-tangli akkordozósba nyomják, hanem van benne izgalmas megszólalás, hangzás, megszólaltatás bőven. A valóságban ez a dal egyébként valami tök más, mint amit art-countrynak neveznek. Vagy lehet, hogy az is és más is? Nagyon izgalmas utazás volt az egész 11 perce.
Lassan vége az évnek, de örülök, hogy ezt a lemezt hallottam. Sok dolog miatt. Egyrészt mert teljesen más, mint az év közben megjelent a mainstreambe hajló gitáros, művészkedő anyagok. Nincs benne metál, főleg black - túl sok ilyen jött ki, még ha sok jó is van közte - , de elszállt rock, kísérletezés igen. Az egésznek van saját stílusa, még úgyis, hogy éreztem benne a Joy Divison gitárjait, a Swans kísérleteit, a Wovenhand szellőit, a Neubauten karcosságát. Én úgy éltem meg, hogy a Lucy Dreamin' az amúgy is "nyitott ablakot kinyitotta teljesen" bennem, hogy több levegő legyen és felkavarja, ami éppen leülepedni készült zeneileg a "belső szobámban".
Ugyan ez egy kicsi, szubjektív blog, meg nem is mérvadó egyik "színtéren" sem, emiatt nem tudom hogy érdemes-e leírjam a következő mondatott. Pedig lefogom! A Present is a Manner Of Speech az év egyik legjobb magyar lemeze nálam, mert úgy történik benne minden, olyan zenei hatásokkal, kompromisszumok nélkül, ahogy épp történnie kell. Legalábbis számomra biztosan!
Letöltés itt: https://lucydreamin.bandcamp.com/album/present-is-a-manner-of-speech
