LOCUST REVIVAL - The New Cure Album
(2024. Self Released)
Elég kevés új anyagot hallgattam ebben a hónapban, ezért most újra neki ugrottam a keresésnek. Az ausztráliai Birsbane-ben működő LOCUST REVIVAL-ra akadtam most rá, Ők nem egy friss ropogós zenekar, mert az első anyaguk 2014-ben jelent meg. Viszont számomra azok, mert én nem hallottam még tőlük semmit. A zenekar trió formációban működik, bár a most megjelent The New Cure Album leírását böngészve elbizonytalanodtam. Mégpedig azért, mert itt csak két szerző van feltüntetve, Steven Schnorrer - ének, gitár és Kelly Schinkel - basszusgitár, ének. A promo fotókon viszont hárman vannak, sok programozott alapot véltem felfedezni. Legtöbbször csak azt, így lehet most nincs dobos vagy nem tudom. De egyébként meg nem ez a lényeg. Meglepett, hogy az utolsó nagylemezük tavaly jelent meg, most meg itt a 11 számos új lemez. Ráadásul nekem elég tetszetős lett.
A régebbi neo-classical, ambient rajongóknak biztosan a svéd ARCANA ugrik be elsőre, ha Peter 
Az ausztrál THE ALL MOTHER, ha jól gondolom valamikor 2022-ben alakult. A névükkel azonos című EP, a bemutatkozó anyaguk. Bevallom engem nagyon eltalált, mert pont jókor, jó időben akadtam rá. Pont valami ilyesmire vágytam. A négyes tagjai: Andrew Exten - énke, sampler, Charlie Band - gitár, Sean Dwyer - basszus és 
Ez tényleg rövid lesz. Az atlantai WHIPHOUSE egy öttagú death-rock, goth banda, amelynek ez az a első hivatalos anyaga. Ráadásul 2023 telén alakult, szóval igen csak friss zenekar. A demón öt szám van. Kerestem róluk több infót, de nem nagyon találtam. Nekem minden szám bejön, mert visszanyúlik a death-rock gyökereihez a megszólalásuk. .
A The Dharma Chain egy ausztrál zenekar, akik jelenleg Berlinben tevékenykednek. A zenekar 2020-ban alakult és a Nowhere a debütáló nagylemezük. Most gyorsan megírhatnám, hogy milyen stílusú a lemez viszont az nem biztos, hogy egyből megállná a helyét. Még pedig azért nem, mert több minden megjelenik a dalokban. Ez a "több minden", meg igen csak jól lett tálalva, mert nem tolakodó és nem is unalmas. Kifejezetten szeretem ezen a lemezen, hogy több minden is beköszön a 10 felvételben, amit egyenként is szeretek. Azt meg végképp baromi jól eltalálták, hogy végig kapjak valami finomságot. Ráadásul az első hallgatás után ez jutott eszembe, hogy élőben mennyire lehetnek mások és az mennyivel gyakorolnának rám még erősebb hatást.
A San -Diegoban működő TWIN ION ENGINE egy dark-wave, cold wave duó, ami 2021 óra jelentet meg felvételeket. Szinte folyamatosan dolgoznak valamin. Korábban nem találkoztam a zenéjükkel, a neten való turkálás során akadtam rájuk. Elég ritka az, hogy úgy kezdek el valakiről írni, hogy nem hallgatom meg a teljes lemezt. Most ez történt, mert Eddie Lopez és Lois Angel Martinez duójának új lemezének már az első száma megfogott.
A BRUNSTEN nevű dán trió debütáló lemezéről 2020-ban írtam. Az piszkosul betalálta akkor, majd négy évet kellett várni az új lemezre, ami Államokban működő Forbidden Place Records-nál jelent meg Lehetséges valaki nagy terjengős írásra számít tőlem megint, de az most nem lesz. Mégpedig azért, mert a srácok se nagyon szaroznak a lemezen. Jó gyorsan rá lehet csúszni, nekem legalábbis sikerült. Merengésre nem sok időd adnak, mert úgy gázoltak át rajtam, hogy csak éppen felemeltem a fejem és már vége volt. 
A post-punknak nevezett - bár lassan minden az - mezőnyből, először láttam koncerten láttam őket, kedvencem lett a német BLEIB MODERN. Addig egy számot nem hallottam tőlük. Sikerült élőben azóta kétszer is megnézzem, hallgatnom Őket, ahol is sikerült begyűjtenem az anyagaikat. Tavaly kicsit csalódott voltam, mert egy feldolgozás lemez jelent meg, ami ugyan elég jóra és kerekre sikerült, de mégsem a zenekar stúdió lemeze volt. Nagyon vártam az új anyag megjelenését, mert a beharangozója elég bizakodásra adott okot. A napokban meg is jelent a lemez, amit jól meg is hallgattam. Feljebb azt írtam, hogy post-punk, de azért szerintem a zenekar most túl lépett ezen az egy kategórián. 
A blinblindblind kiadónak köszönhetően, a svéd TREPANERINGSRITUALEN 2022-ben egy nagyon súlyos koncertet adott Budapesten. Bevallom én korábban nem ismertem Thomas Martin Ekelund munkáit. Hallani, hallottam már a nevet, de zenét nem hallottam tőle. A budapesti előadás nagyon súlyos volt, így elkezdtem hallgatni a korábbi anyagait. Nem egyszerűek, ahogy a most megjelent The Totality Of Death két lemez sem. Mert hogy ez két lemez, 10 - 10 felvétellel. Az a durva, hogy a zene nagyon kemény sok helyen, úgy hogy egy normál gitárhang nincs benne, de mégis üt és magához szív. Ráadásul nagyon szerencsés, hogy szétszedték két külön lemezre a húsz számot. Mert ugyan megterhelő néhol, de mégis tudtam, hogy a másik lemezt "elrakhatom" egy későbbi hallgatásra. Ráadásul a nehézsége ellenére, egy pillanatra sem feszültem be tőle, pontosabban mégis, de nagyon vitt magával. De mivel is?
Nem annyira meglepő, ha egy banda feltámad poraiból. Viszont a igen hogy 24 év szünet után csinál egy új nagylemezt. A SCHEITAN pedig ezt csinálta, úgy hogy az 1996-os alakulásakor még black-metal vonalon kezdtek mozogni, majd lassan tolódott a goth-rock felé a zenekar. Ezután 2000-ben beszüntette a tevékenységét. A Pierre Törnkvist - basszus, ének, gitár és Oscar Calrson - dobok alkotta duó 2023-ben felvette újra a hangszereket és az elmúlt egy év termése ez az album.
Nem túl régen írtam a Hideg Roncs remixekről, erre megjelenik egy másik lemez, aminek van kapcsolata azzal a lemezzel. Még pedig az, hogy a remix lemezen alkotó Nosie Sculptor az egyik tag ebben a duó formációban, a másik pedig a Rácz Mihály a Hideg Roncs tagja. A kettőjük "kalandja" ért össze most ennek az anyagnak köszönhetően. A PREMEX SOLUS-ban Rácz Mihály zongora, effektek, egyéb hangok és a Németországban élő Sipos Róbert (Noise Sculptor) - basszus, effektek, mindenféle zajok felállásban pakolta össze ezt a 11 számos lemezt. Viszont a hangszerelés olvasása után nem kell megijedni, mert ez nem egy extrém anyag, sőt. Inkább azt mondom, hogy szed elő a fejhallgatód és lépje be ebbe a "térbe", amit teremtettek.
Azt hiszem jó sok mindenkinek megvan az angol The Cult, a viszont nem biztos, hogy az előd zenekarok, mint a DEATH CULT vagy Southern Death Cult is beugrik. Akinek igen, attól elnézést! Az viszont 100%, hogy a goth-rock vonalon mozgók nagyon is tudják ezt az infót. Nagyon jó dalokat írtak és színpadi showkat csináltak. Legalábbis én mindig imádtam az utóbbi két felállást (is). Sőt, leginkább mindig is azt. A DEATH CULT végül is a The Cult-ban együtt mozgó páros Bill Duffy és Ian Astbury első közös munkája volt. Csak félve jegyzem meg, hogy a magyar ismertebb dark-wave zenekarokra, mint az F.O.System jelentős hatást gyakorolt a két korai formáció (is), meg csapjuk ide azért a The Cult Dreamtime-ját is. Gondolom furcsa ez a nosztalgiázás, de végül is nem csak nosztalgiázás, de mégis csak. A lényeg!
Elég nehéz a Hideg Roncsról elfogultság nélkül írnom. Egyrészt, mert Broder Ferenc és Rácz Mihály duóját a '90-es évek eleje óta ismerem. Az Ő ambient, zaj, drone, experimental, elektronikus - néha, sokszor nem elektronikus - zenéjének szokatlansága és mélysége, már akkor megfogott. Plusz kevesen tudják, de ebben a műfajban, az akkor eléggé nagy nevű drone kiadónál, a német Drone Records-nál megjelent egy 7 inches vinyljük is A vihar címen 1994-ben. Másodsorban meg hosszú csend után újra elkezdtek zenélni, így volt lehetőségem velük egy színpadon állni. Ami számomra megtisztelő volt, a többi kapcsolódási pontot meg nem vázolnám fel, mert túl hosszú lenne. Mindenesetre az simán leírhatom, hogy a sorolt műfajok egyik leghangsúlyosabb létrehozói voltak itthon. Ez a lemez egy gyűjtemény, ami úgy Hideg Roncs lemez, hogy nem teljesen az.
Néhányan, akik rendszeresen olvassák a blogot már tapasztalhatták, hogy a lengyel zenei színtérén mindig találok valami érdekességet. Viszont ezt most nem én találtam, hanem kaptam egy emailt a SAM-től. Először azt szúrtam ki, hogy bluedrone stílus. Az meg mi? Persze, hogy elkezdett érdekleni, hogy mi is lehet ez az anyag. A háromszámos lemez játékideje a 40 perchez közelít, ami elve meglepett. Igazán viszont az sokkal jobban amit hallottam, mert megfogott elsőre. Pedig nem mindig szokott a "ilyesmi" egyből bejönni nálam. Jöhet a kérdés: Mi az az ilyesmi?
Sok éve figyelem Steve von Till alkotói munkáját, persze a Neurosis-sal és a Tribes Of Neurot-tal kezdve. Szerintem sokan tudják, hogy a saját neve alatt futó szóló anyagai inkább egyfajta folk hatású, gitáros - énekes balladisztikus zenei élmények, míg a HARVESTMAN egy sokkal tágabb zenei merítésből építkezik. Valahogy hozzám utóbbi sokkal közelebb áll, mert volt velük több olyan megélésem, ami meghatározó volt számomra. A leghangsúlyosabb "közös tapasztalás" 2017-ben megjelent Music for Megaliths megjelenésekor volt. A barátaimhoz utaztam Londonba, amikor a repülőn meghallgattam a lemezt és az egész valahogy körbe fogott. Aztán este újra meghallgattam, majd másnap reggel a barátaim megkérdezték, hogy láttam-e már az egyik leghíresebb megalitikus építményt a Stonehenge-t. Nem láttam, megleptek, elvittek, aminek nagyon örültem, mert nem is beszélem a lemezről egy szót sem nekik. Nem a véletlennel tulajdonítom azóta sem a zene és helyzet alakulását. No, de visszatérve a az új anyagra:a Triptych: Part One a címből kitalálhatóan egy három lemezes egység első fejezete.