(2018. Edition Friforma)

Elég régen írtam már improvizatív zenékről, aminek az oka az, hogy kevés ilyet van időm hallgatni, mert ezek a kiadványok nagyon rétegzenék és nagyon leülősök is. Egyáltalán nem utcai hallgatásra vagy csupán háttérzenének valók. Nem könnyű befogadni őket és van olyan zenehallgató, akinek már nem is a zene kategóriába tartoznak.  Pedig az, vastagon! Az Inexhaustible Editions Ljubjanában működő, de szegedi gyökerekkel rendelkező kiadó  ismét meglepett lemezekkel. Most a kiadó ljubjanai és egyéb helyszíneken szervezet koncertjeikhez kapcsolható alkiadójának, az Edition Friforma-nak egyik kiadványáról fogok írni.  Ez pedig, a Markus Krispel / Matija Schellander / Szilveszter Miklós trió,  Put című lemeze. A tagok hangszer felosztása a következő: Markus Krispel - alt szaxofon és bariton szaxofon, Matika Schellander - nagybőgő és Miklós Szilveszter - dobok.

A lemez 40 perc játékidővel bír, ami koncert anyag révén egy tracként fut végig, de jól hallhatóan tagolható is lehetne, bár akkor megszakadna a zenei folyamat. Nem szabad elfelejteni, hogy ez az album is  improvizatív zene felvétel, no meg jó adag free-jazz is. Tehát, az anyag a koncerten nyerte el a végleges formáját és hangulatát. Még mielőtt belemennék a lemez tárgyalásába. Sokakban él az a tévhit, hogy ezt a műfajt azok csinálják, akik "nem tudnak" zenélni. Valóban lehet ilyen, de a három úriemberről mindent el lehet mondani, de ezt biztosan nem, hogy nem ismerik a hangszereiket. Kicsit nézzetek utánuk. Előre elnézést azoktól akik jobban ismerik az improvizatív zenéket és a műfaj szakmai szlengjeit nem használom jól, vagy egyáltalán nem használom, mert olyan mélyen  nem ismerem őket, de megpróbálkozom vele.

Szóval: a lemeze első kb. 8 percében, nagyon tördelt dob - bőgő - szaxofon "kérdezz - felelekkel" kezdődik. Úgy fogalmaztam meg magamnak, hogy a szokásos beszoktatás. Valahogy, olyan mintha a végére mégis csak kezdene össze állni valami benne, de mégsem, mert a nagybőgő egy tompított pengetős kör után visszahozza, a kezdő darabos köröket, a szaxofon, pedig újabb és újabb dallam köröket fúj, amiben nem a harmónia és a bele simulás a jellemző, majd a dob is bele - bele üt ezekbe a körökbe, olyan a 10. perc körül megállnak és a dob - bőgő páros nagyon fura, szinte kaparászós zajokat produkál, majd lassan felépülget és elindulnak a hangszeresek egy kicsit a jazz felé. Egy kicsit! A szaxofon nagyon érdekes, szinte feszültség keltő hangulatokat hoz és olyan érzésem volt, mintha néhány hangot, nem engedne  maga a hangszer kifújni magából, pedig jönne  a zenészből. Ez persze átcsap egyfajta kaotikus masszába, ahol nagyon együtt húzzák szét a zenei teret a hangszeresek, de a szaxofon itt is dominál, olyan mintha egy maraton futás közben "beszélne" a futó, a hallgatóhoz és még és még jönni akarna ki belőle valami, de bent kell maradjon. A ziháló futó jutott a megszólalásáról eszembe, olyan igazi feszültség teli free-jazz lenyomat. Ennek a lezárásaként, egy újabb rész következik, ami nagyon érdekes. Ismétlődő zajok építenek fel, a bőgő nagyon érdekes hangokat ad ki magából, Szerintem valami vonó féleséggel csinálhatta Schellander  - ezt az tudhatja, aki látta is - és baromi izgalmas, de nem könnyű rész, ami felvezeti a végét. Szintén érdekes zajok köszönnek be a nagybőgőstől, szinte az ipari - experimental zene határait súrolja és repetitív jár körbe - körbe, amibe szaxofon bele nem játszik fojtott dallam meneteket, majd az utolsó néhány percben mind három zenész, örült köröket enged el magából, hogy valahol a katarzis előtt vége legyen a lemeznek.

A Put nem egy könnyen emészthető anyag, de aki szereti a kísérletezős, free-jazzbe hajló dolgokat, annak tetszeni fog. Igen, az elején eldől, hogy betudjátok-e fogadni. Nekem sikerült és voltak benne olyan részek, amelyeknél igen csak hegyeztem a fülem és agyaltam azon,  hogy:  Ezt, most hogy csinálták?

 Rendelés itt, meghallgatás itt: https://inexhaustibleeditions.bandcamp.com/album/put

Íme,a trió egy másik fellépéséből egy videó: