(2023. Neurto Recordings)

Ez az egyik lemez ami eddig kimaradt nálam a meghallgatásból. Ez egy 2023-as megjelenés, de annyira bejött hogy úgy éreztem itt a helye. Nekem nem mondott semmit a zenekar neve. Az hogy post-punk a stlíus megnevezés meg semmire sem garancia, mert elég nagy gyűjtőfogalom lett. Aztán felhívta egy barátom a figylemem a nevekre a bandában, meg a kiadóra is. Mondjuk előbbi  meghatározhat sok mindent, mert az érdeklődési faktorom tekintében mégis csak lényeges lehet kik "követték el". Ugye ott van Jeff Janiak Discharge énekese - ő 2014 óta az énekes - , akitől az alap ötlet jön. A zenekart régi  barátjával JP Parsons-al kezdett el csinálni, majd csatlakozott az Amebix gitárosa Stig.C. Miller és nem utolsó sorban Roy Mayorga aki olyan bandákban is dobolt, mint a MInistry vagy a Nausea. Szóval jó kis ütős négyes. Igazából a lemez anyagát a COVID alatt pakolták össze és jól meg is jelent a Neurot Recordings-nál. Elég izmos album lett. 

 Ugyan a lemezt post-punknak cimkézik, ami valahol igaz is, de valahol meg nagyon nem az. Aki ismeri, már pedig ismeritek sokan Mayorga dobjátékát már meglepődhetett az eslő stílus címkén. A Discharge-t meg még többen ismerhetitek és rácsodálkozhatunk, hogy ez áll össze. Szóval post-punk is meg nem is.  A lemez ha az alap hangazást nézzük tényleg közel áll a post-punkhoz, viszont ahogy szól az meg sokkal inkább valami néhol post-hardcore-os dolog felé is hajlik,meg sötétebb metal felé is... Viszont rohadtul nem zavaróan. Mondjuk a gitárosok és  Mayorga is olyan vastag megszólalásban jelenik meg, hogy igazából ettől sem lehetne klasszik post-punk. Viszont például az első Superficel-ben vagy a négyes The Big Sleep-ben meg totál a Joy Division Ian Curtis hangszínére hasonlító hang és ének szólal meg. Nagyon nam zavaróan, de azért felkaptam a fejem. Az Echos of Compromise meg nekem az északi '90-es évekebeli "dark-metalokat" is megidézte, az ének és zene szintjén is. A HC cimkézés, meg mondjuk a The Tyrant Dies-ról ugrott be. Szerintem nem véletlenül. A gitárok sokszor sokkal ötletesebbek, mintha csak  konkrét riffek pakolgatnának egymás után. Sokszor kicsit zajos, disszonáns, de mégis követhető és elég borongós is. Megmerem kockáztatni, hogy néha hangulatban egy gitár - dob központú minimálra vett sludge-metal hangzást is  véltem felfedezni  a lemezben. A keverés és a megszólalás Mayorga munkája, így sokkal jobban döngenek benne a mélyek, mint ahogy a post-punk lemezeken szoktak. Persze az énekben Janiak nem végig hozza a Joy Division-ös hatást hozza (szerencsére), hanem azért a punk attitűd, meg talán kicsit a doomos ének is beköszönöm. Meg mondjuk nem is illet volna minden számhoz az egykaptafa énekhang. Ja, egyébként én egyáltalán nem találtam merengősnek a lemezt. Sőt, inkább egy energia bomba. Leszámítva az utolsó felvételt, ami egy fajta levezető, gitár bontásokkal, meg spoken word  szövegeléssel. Nagyon masszív kis lemez ez, amit taposhatunak post-punk kategóriába, de még sem az. Nálam már energia fokozásnak egy jó párszor lepörgött! Kíváncsi vagyok lesz-e folytatása. 

Meghallgatás, letöltés itt: https://falsefed.bandcamp.com/album/let-them-eat-fake