Steve Reich - Kronos Quartet – WTC 9/11

(2011, Nonesuch)

kronos.jpgSzokatlan lehet, hogy egy kortárs zeneszerző művéről írok, de mivel ez egy webzine, és én nagyon kedvelem a munkásságát, ezért akár írhatok is róla. Egyébként a kortárs zenéről Rácz Zoltánt, az Amadinda Ütőegyüttes vezetőjét idézném: „Ami ma zene, az mind kortárs, nem is értem miért kategorizálunk…”

Szerintem is, de azért van sok kevésbé értékelhető is, ez tény! Persze, az egy erősen szubjektív kategória, hogy mi a jó és mi a rossz. Imádom, amikor a televízióban „nagyon okos”, „a Zenészek mi vagyunk” kiállású zenészek előadják a „nincsenek kategóriák, csak jó, meg rossz zene”. Végül is igen, de pont ettől szubjektív, no meg általában, amit ők nyomnak, az rossz, még ha az ellenkezőjét is gondolják magukról… Persze, nem az Amadindáról van szó! De mindegy is, mert most ez a lemez a lényeg, nem az én sületlenségeim.

Félve kezdtem el hallgatni a WTC 9/11-et. Erről nem Reich mester tehet, hanem az én koncepcióim az egész szeptember 11-gyel kapcsolatosan. Féltem, hogy valami ömlengő, heroizáló tételeket fogok hallani, buta köntösben. Felesleges volt, mert ez a 2010-ben készült darab felvétele egy remek anyag, mint ahogy számos Steve Reich mű is. A lemez első fele három tételből áll, amit a Kronos Quartet játszott fel, és ez a három a WTC 9/11, amelynek különlegessége, hogy a Kronos kérésére tele van a szeptember 11-gyel kapcsolatos események idején levett hangmintákkal. Bennem az első két darab néha olyan feszültséget és erőt váltott ki, mintha valami mély, de zúzós zenét hallgattam volna, pedig sehol nem durvul el a vonósnégyes, csak a megfelelő hangulatokat hozza. A harmadik rész pedig mintha az emlékezésé lenne, a néha belesípoló, mellé rakott telefonhanggal. Tökéletes negyedóra!

A lemez második része a Mallet Quartet, amit a zeneszerző a már említett Amadinda Ütőegyüttesnek írt. Szokásos hármas-tétel felosztásában, ahogy az ütős daraboknál szokta: gyors, lassú, gyors váltakozásban, ami szintén közel negyedóra a két marimbára, vibrafonra. Mivel a mű teljes verziója megtalálható a neten egy portugál koncert videójaként, ezért fel is rakom ide. Szóval, ha a felsorolt hangszerekkel ki vagytok békülve, feltétlenül hallgassátok és nézzétek végig, mert megéri!

Az utolsó, hat perces tétel egy nagyon játékos, könnyed, a címe után tényleg egy akár tánczene alapjaként is működő könnyed zongoradarab, a Dance Patterns. Én nagyon élveztem ezt is, tudom, hülyén hangzik, de ha van léggitár, akkor engem néha a légmarimbázás és légzongorázás is elkapott. Tíz pontból tíz pontos, nem csak ez a 6 perc, hanem az egész nagylemez!

Még annyit elmesélnék, hogy a múltkor beszélgettem valakivel Reich-ről, Cage-ről, Nyman-ról, és azt találtam mondani, hogy némelyik darabjuk számomra torzító nélküli, feszültséggel, erővel szóló metal. Beszélgetőtársam visítva röhögött! Nézzetek hülyének, de lesz még olyan, hogy súlyos bandák fogják ezeket játszani!