Deaf Wish - Pain

(2015 Sub Pop Records)

cover_3.jpgRégen volt, amikor a Sub Pop kiadó felfedezettjeitől zengett a sajtó,  de ma már sajnos kevés hír jön tőlük. Ennek ellenére a kiadó még mindig működik és egész jó zenekarokkal foglalkozik.

Ilyen az ausztráliai Melbourne-ben működő Deaf Wish. A négy tagú zenekar tagjai: Nick Pratt – basszus, Daniel Twomey – dob, Sara Hardiman – gitár, Jensen Tjhung- gitár. A zenekar első nagylemeze 2009-ben jelent meg, a Pain a negyedik teljes albumuk és az első, ami a legendás Sup Pop Records-nál jelent meg.

A lemez tíz felvételt tartalmaz, ami első hallgatásra teljesen összezavart, mert nem egységes a dalok hangulata és megszólalása sem. Mindegyik egyfajta post-punk vonulatba sorolható szerzemény, de hallgatás közben olyan volt, mintha legalább három különböző, számomra fontos’80-as évekbeli zenekar hatásával beoltott mai zenekar játszana. Az első The Wrip hallgatásánál csak keresgéltem, mondjuk ott az elejéről a Swans ugrott be, a második Newness Again-nél  egyértelműen a Rollins féle Black Flag. A They Know-nál a Sonic Youth a tempó és a női ének miatt. Aztán jön a Sunset’s Fool, amitől meg a Pixies jutott eszembe. Következet a Newness kistestvére, a nagyon punkos néhol Stooges-es Eyes Closed. A hetedik címadó Pain az első öt szám ötvözése, az ének punkos, a zene inkább zajos, a megszólalás  kicsit lazábbra sikerült. Na, az ez utáni Sex Witch meg egyértelműen Sonic Youth hatás, de mindenben, és a következő On is ez a kategória. A kilences Dead Air is kicsit zajos bár ez, és az utolsó Calypso-ról is a Pixies és a Sonic Youth stílusának a keverése ugrott be. Nagyjából ennyi!

Gondolhatjátok, hogy ha ennyi az áthallás a lemezben, minek meghallgatni? Szerintem azért, mert tényleg sok a kapcsolódás, de vannak benne nagyon érdekes és karcos részek. Ráadásul a sorolt zenekarok stílusjegyeiből szerintem a legjobbakat hozzák. Egy hallgatást megérhet, már csak azért is, mert azért post-punk, hogy olyan sok új ne legyen a nap alatt.

https://deafwishstyle.bandcamp.com/album/pain

https://www.facebook.com/deaf.wish/?fref=ts

Címkék: Lemezek