Tongue Party – Tongue Party

(2015. Self Released)

tparty.jpgAzt hiszem a magnókazetták visszatérése nem csak engem lep meg, de szerencsére én nem hajítottam a szemétdombra a meglévő kazettadecket, így tudok azt is hallgatni. Persze, a Tongue Party bemutatkozó kazettáját nem azon hallgattam, mert a digitális verzió is elérhető. Ez a lemez, kazettán jelent meg 2015 áprilisában, ebben a formátumban rendelhető.

A zenekar négytagú, bár ebben nem vagyok biztos. Miért? Felsorolom a tagokat, utána magyarázat következik. Tehát a zenekar tagjai:  Adam Hile – gitár, ének, Brandon Hile – dob, Luke Gutting – basszusgitár és Andrea Adams – fények. Nem tudom élőben a fény mennyire meghatározó, de érdekes, hogy ő is mint tag szerepel. Képről azt hittem valami kütyüket babrál, de a felvételen ilyeneket nem hallottam. Aztán Viktor barátom megfejtette nekem a rejtélyt. Mondjuk, ha ezt hamarabb tudom, hogy így zenekarba is lehet kerülni, akkor jó húsz évvel ezelőtt, kikövetelhettem volna a gyulai ’48-as Clubban, amikor ritkán ugyanezt fénykapcsolgatást „játszottam” zenekaroknak a színpad széléről, hogy én is tag legyek.

Szóval a zenekar, az Egyesült Államokbeli Minneapolis-ban működik, a Tounge Party kazetta az első megjelent anyaguk, ami hét szerzeményt tartalmaz. Az egész játékideje nem üti meg a negyedórát, de figyelemre méltó próbálkozás. Minden szám nagyon pörög a maga módján. A kicsit túlvezérelt, torzított basszus, szinte végigtolja az összes számot, a dob tempózik végig, a gitár zajos, és elég erősen is szól. Milyen is a zene? Nekem hangzásban a punk felé húz, noise-zal és némi koszos stoner-es megszólalással vegyítve. Melyik is pontosan nem tudom  megmondani, de hangos. Nagyon hangos! Ami a gyengéje szerintem, az az ének, mert nem elég érett és kicsit háttérben is van, pedig illik a stílushoz. A másik, ami még engem zavart, hogy a gitárok nagyon előre vannak tolva a keverésben, a dob és az ének rovására. Ezeket leszámítva nagyon energikus, zajos, izgalmas, kicsit dühös hangvételű negyedóra, ezért nagyon érdemes meghallgatni őket. Remélem a következő felvételeken ezeket a hibákat kiköszörülik!

https://tongueparty.bandcamp.com/releases

 

Címkék: Lemezek