Hegy – 80 Miles Out & 6 Feet Under

(2016. Self Realesed)

Elsőre furcsa volt a zenekar neve számomra, teljesen más stílusú zene ugrott be a névről. A lemez linkjével együtt érkezett egy bemutatkozó levél is, amivel sok mindent nem tudtam kezdeni, mert a tagok korábbi zenekarait nem ismertem. Sem az Octahed-et, sem a szegedi Real Lies-t, de szerintem a Hegy zenekar szempontjából ez lényegtelen is. A zenekar tagjai: Szabó Attila – gitár, Kovács Miklós – basszusgitár és Rókusz András – dob.

A bemutatkozó lemez 50 perces és öt felvételt tartalmaz. Kicsit féltem tőle, mert a post-rockban én mostanában nem sok újdonság találok, legalábbis ami eljutott hozzám és még izgalmas is lett volna. Nem kellett végigmenjen az első két szerzemény, hogy erre a prekoncepciómra a Hegy rácáfoljon. Az indító It’s Alive! It’s Alive! kezdése az minden, csak nem post-rock, hanem inkább egyfajta post-metalos  „disznó állat” riffeléssel nyit, a ritmusszekció meg keményen tolja az alapokat, a szám majdnem negyedénél bejön egy kísérletezgetős rész a gitárokkal, ami már egy ténylegesen post-rock megszólalásba megy át, hogy utána megint egy keményebb hangzású, de nem széttekert rész adjon keretet az első 7 és fél perces felvételének. A második Fading Ships kilenc percének első fele néhol már pszichedelikus hangulatot teremt, felvezetve egy átcsúszást egy kis „gitározós csilingelésbe”, majd valami experimentalos valami jön, ami szerintem a legerősebb része a szerzeménynek, lezárásként meg egy jól kiszámolt, eszméletlenül jól szóló egyszerű, de nagyon hatásos záró témát kapunk. A harmadik Would You Hold Still, Please Sir? kezdése nekem a korai Isis-t idézte fel, a középen egy nagyon szépen összerakott lassúbb résszel, egyszerű, de nagyon izgalmas gitárokkal, totális elszállás, a végére itt is bepörög, a dobos hihetetlenül technikás témát játszik és ismét a kicsit „acélos” lesz a hangzás. Szinte átvezeti a Black Glacer-t, amely eleje nagyon szépen indul, majd a post-rock és post-metal keveredik, a végére pedig olyan gitárvihart tartogatnak a srácok, hogy öröm volt hallgatni. A befejező 17 perces 80 Miles Out & 6 Feet Under, egy post-rockba ágyazott experimental-rock leginkább. Hihetetlen jól játszik a trió ebben a több, mint negyed órában. Nagyon egyben van az egész, baromi izgalmas a gitár a negyedig perctől, a gitár alatt a komótos basszus és a halálpontos dob, majd újra visszajön az elején megszokott fő gitártéma húzós dallama, a dob - basszus játék pedig nagyon technikásra sikeredett. A hatodik perctől, mintha egy másik dal lenne, ami lassú kezdése után egy zajosabb részbe fordul át, ami még mindig közelebb van a post-rockhoz, mint a noisehoz, de súlyosodik arra felé és nagyon el van találva. Ezt felváltja egy kicsit borongósabb rész, ami már tényleg egy zajmasszába csúszik át, számomra felejthetetlenné téve a lemezt. (Azt hiszem a srácoknak nem maradt ki a '90-es évek experimental rockja. Mondjuk: Sonic Youth?) Valahogy úgy érezem, ezt a vonalat lenne érdemes nekik a későbbiekben is folytatni, mert nagyon izgalmas lett.

A Hegy bemutatkozó lemeze számomra abszolút pozitívra sikerült. Egy percig sem untam, ráadásul a szegedi Black Hole Sound Stúdió Vári Gábor vezényletével hihetetlenül jól megszólaló lemezt kevert a zenekarnak. Gyerekkoromban sokat bohóckodtunk az útpadkán billegve; ez a lemez olyan, mert mondjuk a járda a post-rock, az út pedig, az összes többi megjelenő stílus, amibe néha belezuhanunk, majd billegünk tovább a padkán, hol az egyik – hol a vonal másik oldala felé.

Ajánlatos meghallgatni hangzás, technika és hangulat szempontból is.

Meghallgatás itt: http://hegy.bandcamp.com/