noARTIST - Zahojí se to, jen...

 (2016. Silver Rocket)

no_ar.jpgAkkor legyen egy újabb Silver Rocket kiadvány, ami ugyan nem friss, mert 2016-ban jelent meg, de annál ütősebb. Ez is egy olyan lemez, amit bátran ajánlok és baromira örülök, hogy a lemezjátszómba került.  Ők sem könnyítették meg a dolgom infó ügyileg, meg ugye a nyelvvel sem. Amit összekapartam róluk, hogy ez az első LP-n megjelent anyaguk és azt, hogy az első kazettán 2009-ben megjelent Perplex B című anyagukhoz, szinte semmi köze sincs, ami egy kísérletezős lemez volt. Egyébként a zenekar, egy Michal Milko nevű figura kvázi szóló cucca, zenekari köntösbe bújtatva. Ezt az albumot trió felállásban vették fel, ahol - ha a gugli transléter nem téved - a dobos poszton voltak változások. Nagyjából ennyi! De, amúgy sem ez a lényeg, hanem a tartalom.

Az első Strupy a Jizvy egy noise-rock beköszönéssel indul, majd lelassulva leginkább a Discord Roecordsos (pl. Fugazi, Lungfish) bandák hangzására hasonló zenébe vált, persze nem sokáig, mert  fő részek egy fajta, punk - noise- rock keverékbe mennék át, finom kis kiállásokkal. A második Doupi egy energia bomba, erős karcos riffel kezdve és energikus énekkel, a felénél vissza lassul az egész egy gitár bontásos, komótos basszus témával ballagó résszé, persze csak azért, hogy a végén a gitárnyúzás és  kiabáló ének átvegye a szerepet. Majd ismét egy lassú részbe megy át, nagyon szép - szerintem - cselló dallammal kísérve és ez vezeti le is a számot. Folytatódik a lemez a Tanec sv. Vita című számmal, mély basszus, kissé cinikus énekkel és nagyon a punk gitár hangzás felé húzó gitár riffeléssel. Bár, ez is inkább zajos cucc a lassú kiállások ellenére, gitár gerjedés, őrült ének, üvöltések tarkítanak. nagyon feszültség teremtő darab és nagyon nyers is. Az négyes Stezky, po nich is irgalmatlan erős lendülettel kezdődik. Kimért basszus, ritka dob, majd becsap a gitár, ami most már inkább a hard-core hangzás felé húz, alatta valami temerinszerű hanggal, rengeteg lassúra vett kiállással, hogy a végére az ének leüvöltse az ember fejét,a gitár meg szaggasson végig. Jön egy igazi  kis kakukktojás szám, a Mluvdoskal, legalább is az elejét tekintve. Nagyon érdekes, az elején valami analóg szinti dallam kíséri az éneket, olyan mintha valami gyerek dal lenne, a mély basszus nagyon jó kíséretet hoz, majd belép a gitár és a dob, a szinti csak valami háttér szőnyeget ad és lassan felépül valami  irgalmatlanul energikus, zajos zúzás, hihetetlen dühös énekkel. A hatos Záoz is nagyon érdekesen kezdődik, minimális basszus slappeléssel, gerjedő, vaskos gitárral és eléggé karcos énekkel, ami mellett a basszus kapar egy fura dallamot, majd jönnek az őrültebbnél - őrültebb ének részek, üvöltő vokálokkal, a gerjedő gitár mellé. Az utolsó két perc szinte csak az utóbiakből áll. Marha jó kis szerzemény egyébként, nekem az egyik kedvencem lett.Az utolsó Slova která vyklíéli kissé melankólikusan kezdődik, majd a hat perces játékidő felénél van egy kis gitár nyüstölés, hogy előkészítse a több mint, két perces lezárást, amit a basszus cammogó riffje vezet, némi minimál gitár bepengetéssel és ködös szinti háttérrel, hogy legvégére csak a dob és a szinti maradjon. Begondolkozós záró darab.

A nagyon fura  nevű noAR+IS+ nagyon jó lemezt rakott össze. Ebben a vonalban, sok más bandát vernek ezzel a lemezzel. Nagyon megnézném őket élőben.

Rendelés, bele hallgatás itt: http://www.silver-rocket.org/katalog/noar-zahoji-se-jen-kdyz-si-prestanes-skrabat

Címkék: Lemezek