MY OWN BURIAL - DemoN

(2018. Self Released)

mowb.jpgNagyon jönnek vissza a '80-as évek post-punk, dark-wave cuccai. Mivel nekem nagy kedvenceim voltak a stílusból meghatározó zenekarok, olyanok mint, a Bauhaus, The Sisters Of Mercy, a korai Christian Death, nagyjából havonta rácsúszok egy-egy új bandára ebből a vonalból is néhány meghallgatásra. A spanyol MY OWN BURIAL is ezek közé  a rácsúszások közzé tartozik, még akkor is, ha tudom mostani aktív zenekarhoz  is kötni Fernando R. Sendon  szerzeményeit.

A spanyol Úriember ezen az öt számos demón, minden hangszeren maga játszik és énekel. Teljesen '80-as évek dobgép programozás és szinti hangok, a gitárhangzások is tipikusnak mondhatóak. Klasszikus dark, post-punk effektezés, jó hűvös énekkel és kalapáló dobgéppel. Nem gondolom, hogy a számokon nem lehetne még érlelni kicsit, de ígéretesnek tűnnek ebben a stílusban. Szinte az egész anyag tetszik, például a Fresh Flesh című szerzemény, éneke, fura gitárja és háttér szintije is tetszett. A Forbidden Talk-ról elég sok minden eszembe jutott, mondjuk a török She Past Away zenekar, de igazságtalan lennék, ha nem árnyalnám azzal, hogy azért itt kicsit több a billentyű kíséret. Meg persze azzal, hogy azért ez a stílus elég kötött megszólalásban a megfelelő hangulat létrehozásához. Az utolsó No Sense is tipikus '80-as évek hangzású dal, minden hangszeren ez a korszak köszön vissza, talán kicsit színesebb, de ennek ellenére, elég komor szám és a gitár témák az egyszerűségük ellenére is rendben vannak. Nem állítom, hogy  az ének mindenhol bejön, de első demó anyagnak ebben a stílusban szerintem megfelelő az érdeklődés felkeltésre.

Letöltés itt: https://myownburial.bandcamp.com/releases

Címkék: Lemezek