(2018. Inexhaustible Editions)

Újra kaptam egy kis "szeretetcsomagot" a Ljubjanában működő Inexhaustible Editions kiadótól. Már korábban is írtam róluk például azt, hogy leginkább improvizatív zenei kiadványokat gondoznak és jelentetnek meg. Arról is írtam korábban, hogy nem könnyű ezeket meghallgatni, mert  igencsak nem háttérzenék és "csak belehallgatósak". Én szeretek időt szánni rájuk, mert egyébként értelmezhetetlenek és élvezhetetlenek. Így is van olyan, ami feladja a leckét nekem is. Főleg azért, mert én ezeket élőben szeretem igazán nézni, hallgatni. Utóbbinak az oka, hogy sokszor sem harmóniák, sem előre összerakott dalstruktúrák sincsenek, ott zajlik élőben az egész. Az új pakkból ez az első lemez, amit meghallgattam és ez is egy stúdióban rögzített élő felvétel.

A lemez öt tételből áll, amit egy  New York-i stúdióban vett fel, Jason Mears szaxofonos és Stephen Flinn ütőhangszeres  2017-ben. A kezdő Atomists nagyon halkan kezdődik,  Jason Mears szaxofonos hangszerébe való apró belefújásaival indul, majd nagyon lassan becsatlakozik Stephen Flinn ütőhangszeres. Utóbbi Úr leginkább zajokkal operál, majd a szám végére  felerősödik minden, a szaxofon gyors köröket fúj és hangfoszlányokat, az ütőhangszeres pedig fokozza a zajokat. Na, itt előkaptam a  fejhallgatóm, mert úgy éreztem, hogy azon jobban hallhatom a hangszerek mozgását. (Nem írtam el a mozgást, de ezt majd később kifejtem.) A második Looping Through Time egy kalandozós kísérletezős felvétel, szaxofon dallamfoszlányokkal, hangkitartásokkal. Flinn szerintem cintányéron, hangtálon, vonóval,  magas frekvenciájú hangok generálásával játszik végig. (Tippeltem a vonóval kapcsolatban, de találtam egy videót és ott is azt használja.) A következő Truth játékosan kezdődik, majd szétesik egyfajta nagyon finom egy - egy  hangokat fújdogáló majd kitartó szaxofonra és ismét a cinekkel  - amik nem klasszikus cintányér hangok - történik egy hanggerjesztés, ami a darab végére teljesen átveszi az uralmat a fúvóshangszertől. A negyedik Real Legacy is nagyon halkan kezdődik, néhol egész olyan volt, mintha valami kísérletezgetős ambient féleség lenne, majd bejön a szaxi, ami elég sötét, komor hangokat fúj, plusz az ütőhangszeres is már szinte a korai ipari zenéket idéző zajokat, gerjedéseket, "matatásokat" hoz elő a hangszerén. Valószínűleg a 12 perces hossza és a váltásai miatt, nekem ez volt legnehezebb darab a lemezen. Viszont, ez tetszett a legjobban. Az utolsó szerzemény, szinte már harmóniával kezdődik a többihez képest, de gyorsan átvált a hangsordarabkák fújására Mears, majd megint csak az ütős furcsa magashangjai jönnek aláfestésnek a végéig. No, ez sem könnyű darab!

Az Irreversibel Motions nem könnyű lemez, nekem eléggé bejött, leginkább azért mert, fejhallgatóval hallgattam. Szinte láttam magam előtt a hangszereseket, ahogy a szaxofon légbillentyűje nyit és zár, a dobos ahogy valami vonófélével hangokat "csihol"... Ez sem az a fajta lemez, amit rommá hallgat az ember, de azért a lejárta után az jutott eszembe, hogy közel 40 percig mégis csak lekötött és hazudnék, ha azt írnám, hogy nem volt olyan, hogy abba akarnám hagyni, de mégsem tettem. Miért? Mert kikapcsolt. Kikapcsolt, hogy minden "előttem zajlott" és valahogy nem engedett. Aki harmóniákat, teljes, kiszámítható dalszerkezeteket akar, azoknak nem ajánlom, aki szokatlant és beleszakadósat, annak meg igen. Hajrá!

Rendelés, belehallgatás itt: http://inexhaustible-editions.com/editions/ie-012/