THE LIVING JARBOE - The Cut of The Warrior

(2018. Self Released)

jarnocut.jpegAnnyit elöljáróban, hogy ez egy gyönyörű szép kiadvány és szívesen meg is rendeltem volna a majd 60 dolláros ára ellenére is. Viszont a  postaköltség olyan izmos egyedül, hogy kénytelen voltam a realitás talaján maradva lemondani a fizikai formátumról. JARBOE munkáihoz nagyon régóta kötődöm, minden alkalommal megnéztem ha Magyarországon lépett fel, mert olyan erő és spiritualitás van benne, mint kevés előadóban és engem már a színpadon való megjelenése is magával ragad. Az új lemezének a címe és a borító is teljesen egyértelműen szellemi minőséget képvisel. A cím egy tibeti buddhista és bőn (Tibet ősvallása a buddhizmus előtt.) vallásban gyakorolt gyakorlatra a Cső-re (Chod)  utal, ami  nagyon elnagyolva, az  ego-hoz való ragaszkodás elvágásának gyakorlata. A borító pedig pergamenpapírra nyomott, ami nagyon szép lett és ez a megrendelő oldalról kiderült. Ez egy nagyon - nagyon szép vinyl kiadvány.

A lemez hét számot tartalmaz, ebből négy a lemez eredeti anyaga, míg három az első felében hallható dalok remixei. Az első Wayfaring Stranger in the Bardo zenei alapja mély dobhangok és orgona, plusz az énekesnő egyedi hangja, amelyek azonnal magával ragadtak. Először, ugyan furcsa volt az orgona, de aztán egyre jobban tetszett és az egész album kezdésnek tökéletes volt. A második GodGoddes olyan zongorával kezdődik, ami nagyon gyermeki, egyszerű, majd kibontakozik több szólam és nagyon erős ének hallható benne. Van mélysége, az ének pedig egyszerre kántaló és művészi. A harmadik Feast egy buddhista üzenet, tanítás közvetítés például a fénnyé változó testről és az elmúlásról. A zenei alapja minimalista dob, de nagyon illik Jarboe szöveg mondásához, mert itt nem énekel, hanem ténylegesen üzeneteket közvetít a beszéd hangján.  Nagyon magával ragadó, befelé figyelő, gondolkodtató darab! Az utolsó Karuna egy teljesen buddhista felfogású szerzemény (eleve a címe az együttérzést jelenti minden buddhista ágban), tibeti cintányérokkal, nagyon erős lélekszaggató kiáltásokkal, mantra foszlányokkal, háttérben valamiféle tárogató dallammal kísérve. Zseniális, spirituális mélységbe húzó felvétel.

jarboe_padm.jpeg

A három remix, pedig nagyon elvan találva és nagyon illik a lemez alapkoncepciójához. Leginkább ambient felé hajló újragondolás mindhárom. 

Az idei éve egyik olyan lemeze, ami nagyon megérintett, mert formai egyszerűsége ellenére, nagyon mély, de mégis tág, világos és szárnyaló.

Rendelés belehallgatás itt: https://www.thelivingjarboe.com/shop/paintings/collectors-item/pre-order-the-cut-of-the-warrior-multi-color-vinyl/

Címkék: Lemezek