SHOW ME THE BODY - Dog Whistle

(2019. Loma Vista)

A SHOW ME THE BODY egy New-York-i trió, amelynek a Dog Whistle a második teljes nagylemeze. A zenekar tagjai: Julian Cashwan Pratt - ének, bendzsó, Harlan Steed - basszusgitár és Noah Cohen-Corbett dobos. Mielőtt még a zenéjükről írnék - ami baromi jó -, mert egyébként nem is írnék róla még megemlítenék valamit. A srácok egy lassan épülő New York-i underground DIY közösséget is szerveznek CORPUS néven, ami igen izgalmasan kapcsolódik a zenéjükhöz. Főleg, hogy ők maguk is kísérleteztek és ki is adtak egy lemezt 12 közreműködővel, ötvözve a hip-hop, zaj, punk, elektronika és egyéb stílusokat egy mix kazettán. A rövidke írásom végére rakok is egy linket róla, ha valaki olvasna még erről a projectről is, de most a lemezük lesz a téma.

Lehetséges, hogy valakinek már az elején feltűnt, hogy gitáros nincs, de bendzsós van a bandában. Ami egy hardcore - noise rock - punk - elekrtonika - bár utóbbi nem teljesen igaz - zenekarban elég furcsa lehet. A róluk szóló cikkek előszeretettel nevezik hard-core-nak őket, pedig nem megsértve a műfaj rajongóit, nagyon nem csak az. Nem kell megijedni, mert a lemezen nem nagyon fogjátok felismerni a bendzsót. Talán csak a kilencedik Arcanum-ban, ahol hagyományos pengetéses részeket játszik kicsit és pont. Zsolti barátom szobájában régen állt egy bendzsó mondtam, hogy kössük rá effektekre. Akkor nem tettük, ezek a srácok viszont igen. Julian Cashwan Pratt valahol el is mondta, hogy mivel olyan egyszerűbb hangszernek tűnt, ezért próbálták ki, plusz az egyéb a zenéjükben megjelenő elektronikus zenéhez köthető panelek és zajok gyártásához is kiválóan megfelelő hangszer. (Keresek is majd egy fotót, amin látszik, hogy milyen effekteket kötött rá.) Íme:

Az második nagylemezük 12 felvételt tartalmaz nagyjából fél órában, de van benne minden műfajból, ami nem a mainstream felé kacsingat. Folyamatosan az jár a fejemben, hogy ez az igazi underground banda. Hardcore, noise-rock, nyomokban NYHC, metal, minimál art-country, egy kis experimental elektronikai kísérlet, de leginkább valami eszméletlenül őszinte frissesség jön ez egészből. Ráadásul a számokban szokatlan helyeken bukkannak fel zenei megoldások, például gitárt vártam, erre jött valami elektronikus dobhang, amire később rájöttem, hogy a bendzsót ütögeti és az effekt adja a hangot. A Badge Grabber című számban például, olyan tördelt riffelés van gitárral (bocs, bendzsóval) - dob - basszussal, mint a Meshugga-ban, csak épp egy basszussal, egy dobbal, meg egy torzított bendzsóval, amiről nem igazán lehet megmondani egy számban sem, hogy nem gitár. Egyébként teljesen a gitár funkcióját viszi és hihetetlen is, hogy milyen jól is szól. Az ének energikus, dühös és nagyon illik a zenéhez, mert a zenei is kompromisszum mentes, így az ének is. Persze vannak benne kiszámítható részek, de nem ez a jellemző és nem is "egy kaptafák" a számok. Nem is tudom mit írjak még erről a lemezről, mert nekem annyira bejön a változatossága, az őszintesége, energiája miatt, hogy nem nagyon tudom semmihez pontosan hasonlítani. Meg nem is akarom igazából! A hangzása meg olyan, mintha mindent valami analóg cuccon vettek volna fel. Ahogy sokadjára hallgatom, csak sorolni tudom azokat a bandákat, amik ilyen hatás gyakoroltak rám az elmúlt évtizedeimben és újra feljönnek bennem emlékként a SHOW ME THE BODY zenéjétől: Minor Threat, Rollins Band, Fugazi, Big Black, Unsane, The Tunnel, stb...

Imádom ezt a lemezt! Sajnos nagyon - nagyon drága a rendelés az USA-ból. A lemez vinylen 20 dolcsi, de a posta meg plusz 30. Szóval csak a digitális verzió marad! "Vastagoknak" a Corpus honlapról rendelhető.