(2019.Self Released)

Kaptam a napokban egy levelet és néhány linket, egy elég érdekes ajánlóval. Belehallgattam a bandcamp-en és tudtam, hogy ezt a lemezt végig akarom hallgatni. Néhány napra rá megkaptam hozzá egy  letöltő linket is, amit köszönök! A MANDIVULA egy spanyol formáció, a mögötte álló személyről vagy személyekről nem sokat tudok. Amennyiben jól gondolom akkor egy duó, ahol az elektronikus hangszerek és fő zenei képletek egy emberhez köthetőek. Persze tudok egy nevet, de ha ők nem tartják fontosnak nekem sem az, mert úgyis a zene a lényeg. A másik tag dobokon játszik, erősítve a zene lüktetését és erejét.

Az album hét felvételt tartalmaz és nagyon nehezen behatárolható pontosan. Mindenesetre nagyrészt elektronikus post-punkként definiáltam először, de van ebben cold-wave, dark-wave beütés meg még egy csomó minden, ami ezekhez a zenei vonulatokhoz nagyon - nagyon közel áll. Térjünk vissza az elsőre az elektronikus post-punkra, persze tudom kicsit képzavar lehet, de az MANDIVULA zenéjével kapcsolatban nem. Nehéz minden számról külön - külön írni, mert nagyon sok közös pont van bennük, ugyanakkor eléggé meg is fogtak. Legalábbis mindegyikben volt, ami elkapott. Ki is fogok emelni néhány dolgot a szerzeményekből, aztán meglátjuk, hogy összeáll-e ez az elektronikus post-punk dolog.

A kezdő Disease egy fura recsegős zajjal kezdődik, majd fél perc után belép egy komótos basszus és egy már szinte gépies dob, amiben a cinek géphang, de valami félelmetesen hideg az egész, de olyan ritmusa van, hogy akár a metró kocsik rohanása alá keverhető szám is lehetne. Nagyon jó hangok vannak benne a szintetizátor dallamok, az elkent szintiszőnyegek meg a korai elektronikus zenéket idézik. Már ez megfogott, de végig fokozza a hangulatot az elektronikus hangszerek tekerése. A második My Spine eleje egy korai '90-es évekbeli elektronikus zenei project nyitánya lehetne, majd belép egy basszusgitár hang, ami szintén billentyűs hangminta lehet, de egyértelmű áthallás a Joy Division basszus témáiba. Mivel gitár nincs ezért a szintik nagyon fura hangokat adagolnak a zenéhez. A kiállások alatt is szokatlan hangok szólnak, a dobok kalapálnak az ajtónyikorgásra hasonlító hangok, meg megint csak elültetnek valamiféle feszültséget, de nekem nem támadtak rossz érzéseim, inkább egyfajta befelé figyelésként hatott rám. A harmadik Void egy kemény, már néha az EBM határait súroló felvezetéssel kezdődik és a dob is ezeket a bandákat hozta be nálam, meg a "kütyük" hangjai is. A cinek menetelnek, a dob kalapál, a szintetizátor függöny végig váltogatja a zajokat, a basszus modulátor dörmög és nagyon izgalmas hangok jönnek a hangfalból. Ez is egy cipőbámulós, táncolós darab lett. Időutazás a '80-as évek végére, ugyanakkor még is friss. A váltást hozó Austerity megint egy basszussal kezdődik, ami egy post-punk szám alapja lehetne, ahogy a dob is, de  az elektronikus hangszerek megszólalása leszedi az egyértelmű kategórizálást, mert monoton alapok ellenére nagyon izgalmas szerzemény lett. Túl voltam már a lemez felén és egy pillanatra sem untam, sőt kíváncsi voltam, hogy az utolsó részek adnak-e még valamiféle izgalmat. Az ötödik Glass Bones-ról a Sisters Of Mercy ugrott be, de csak a dobprogramokról, mert az elektronikus hangszerek megint valami nagyon furcsa világot hoznak be. Megint csak az villant be, hogy gitárpótlék, de nagyon hatásos. Ez  már inkább a cold-wave-be szorítható darab lett. Van benne egy nagyon frankó kiállás, hogy utána újra erőre kapjon a "dark discos" tánczene. Az utolsó előtti Grey-nél úgy tűnt, hogy a cold-wave átveszi a főszerepet, de azért a basszus megint post-punk érzést hoz, némi Joy Division-nal injekciózva. Bár ez nem annyira könnyed felvétel, mint az előző, de ez is bejött. Az utolsó Mute Speech egy remek záró dal, chorus-daleyzett basszus, komótos dob, indusztriálba hajló gépzajokkal. A dallamot a basszus hozza, igaz néha megcsaltak az érzékeim, mert a ritmusok is dallamnak tűntek, a szinti hátterek kellően borúsak és egy  nagyon jó záró felvételt lett.

Nekem nagyon bejön a MANDIVULA lemeze, mert továbbra is azt állítom, hogy elektronikus post-punk - a punkot a stílus valós értelmében felejtsük el - , baromi jó háttér zajokkal, minimalizmussal és nagyon egységes hangulattal. Sokszor kedvem lett volna táncolgatni rá, mert annyira magával vitt. Legyen azért egy negatívum: néhány szám elbírt volna valami jóféle éneket. Persze tudom: nem könnyű ehhez a stílushoz megfelelő énekest találni. Szóval: megbocsájtva!

A lemezt a következő hallgatóknak ajánlom "kipróbálásra": cold-wave, dark-wave, Neu, synth-wave, Joy Division, Clock DVA, EBM, korai DM rajongóknak és hasonlóak, mert csodálkoznék rajta, ha nem találnának rajta olyan darabot, amire rábólintanának. Azt hiszem rakom is fel a zenelejátszómra, mert befog villanni, hogy hallgatni akarom még!

Bandcamp: https://mandivula.bandcamp.com/album/nonsense

 Fbook: https://www.facebook.com/thisismandivula