(2019. Self Released)

Előre bocsájtom, hogy nem vagyok black-metal rajongó, ezért szokatlan lehet, hogy ez a stílus megnevezés az írásban néhányszor elő fog fordulni. Ennek az egy mondatnak az elolvasása után, lehet elkattint valaki, mert nem bírja a black-metalt, de azért szólok, hogy a Budapesten működő ON GRAVES anyaga azért nem egészen ezt a stílust takarja, még ha az album borító is ezt sugallja. Emiatt  javaslom a tovább olvasást.

A zenekar duó formáció, ami dob, gitár - ének felállásban működik. Szokatlan lehet, de aki látta nagyon régen a SABOT-ot vagy a KHUDA zenészeit, akkor nem lepődik meg ezen. Azon inkább meglehet, hogy az ilyen zenéknél még mindig elég szokatlan a két hangszeres felállás. Egyébként a srácok zenéje egyik sorolt bandához sem köthető és ahogy megszólal a lemez meglepő is, hogy ilyen stílusokat - ezt sem véletlenül írtam -  ketten bevállalnak.

A bemutatkozó anyag hat szerzeményt tartalmaz nagyjából 20 percben. Lehet azt mondani, hogy: "csak". Viszont ez a 20 perc olyan, hogy én nem tudtam eldönteni, hogy akarok-e még vagy most pont elég volt. Leginkább az első hallgatásnál voltam úgy, hogy akkor most jó lesz feldolgozni. Bevallom az is eszembe jutott, hogy nem lesz egy mindennap hallgatni való cucc. Miért? Mert nehéz és pont attól nehéz, hogy az alaphangulata a black-metalt hozza be a maga sötét tónusaival, de a gitárok súlyos sludge-metal és post-hardcore hatásokat  is visznek és elég vegyes érzelmeket is  keltettek bennem. Sőt! Amennyiben a hülye, okos tojás címkézésbe belemegyek, akkor sludge-metal, hardcore alapú, black-metal vegyületként jellemezném. Szerintem is bénán hangzik, de ez áll a legközelebb az igazsághoz. Írok néhány gondolatot az albumról és akkor hátha átjön mire is gondolok.

Nem tudom mennyire tudatos a szám sorrend, de elég jól ki van találva, hogy beleszakadjon az ember ebbe vagy abba a hangba, zenei megoldásba. Pedig nincsenek a témák - na ez sem igaz teljesen - agyon bonyolítva. Végig az van, hogy ezek a fent sorolt stílusok váltogatják egymást. Gitár szinten az lehet érezni, hogy  pont az a stíluselem jön, amit a gitáros M-nek - mindkét tag M - épp a kezeiből "kicsavart" valamelyik stílus és azt a hangszerén  meg is akarja M-mel szólaltatni. Egy számon belül vannak egyébként a stílusváltások, kitartott, zengetett gitárokkal felvezetve vagy a dob kiállásával jelezve például azt egymásnak, hogy a sludge/metal/posthc cucc, hirtelen black-metal legyen, persze nem ennyire direktben. Majd a verzében (amennyiben az) vissza áll a könnyebben emészthető - nem, nem lesz dudolászás - téma. Dobos M. egyébként nem viccel, mert mindent hoz szerintem ami a saját technikai repertoárjában benne van. Dupla lábgépes rohanás, tam körök, "szegelés", tempótartás. A dob végig megy és néha ugyan súrolja azt a határt, hogy "szétveri" a számokat, de mindig jó időben van egy beütés, egy váltás, egy leállás. Az egész játékidő egy sötét massza, ahol egyszer idegileg megfeszítenek, aztán hagynak menekülni azáltal, hogy utána "könnyebb" bebólogatós riffek jönnek. Nekem legalább hatszor kellett meghallgatni, hogy átjöjjön minden. Az is nagyon érdekes, hogy nincs egyéb aláfestő, kísérő hangszer, de mégis ködös az egész teljesen végig. A ködösség a kizengő gitárhangoknak, a torzítók hosszú zajainak köszönhető, a feszesség meg a dobos M. eszméletlen technikás, szinte folyamatos játékának. Nagyon ígéretes bemutatkozás, kíváncsi leszek a folytatásra!

Azért legyen két olyan dolog, ami kicsit kritikai jellegű. Az egyik: az ének belesimul a zenébe, ami lehet egy koncepció, de mivel nem sok van benne nyugodtan lehetett volna feljebb tolni. Pedig én tényleg egyáltalán nem szeretem a black-metal éneklést, de itt bírtam volna még. Pont a korábban írt "feszítéshez" elfért volna. A másik: a pergődob hangja nem tetszett. valahogy nem illik a megszólalása a lábdobhoz és a tamokhoz. Nem rossz, csak engem zavart a "kopogása" a sokadik hallgatásnál.

Nem mindennapi lemez: feszült, súlyos, energikus!

 Meghallgatás, letöltés itt: https://ongraves.bandcamp.com/releases

Fbook: https://www.facebook.com/ongraves