KUKANGENDAI - Palm

(2019. Ideoligical Organ)

kukan.jpgAzt hiszem ez lesz az utolsó poszt idén, amibe írok is valamit. Még lehet listázok egyet, de nem tudom minek, de ezt még eldöntöm. Egyébként nem volt tervben ez a poszt, de Máté haverom olyan szöveggel küldte át a japán zenekar linkjét, hogy "kénytelen" voltam meghallgatni. Egyébként írok ide néhány mondatot róluk, de Máté utólagos engedelmével - Remélem, nem haragszik majd meg! -  az üzenetét bemásolom a végére egy az egyben, mert az igazi ismertető mondatok az övéi. :-)

A kyoto-i KUKANGENDAI második stúdió lemeze a Palm. A zenekarban a következő fejek játszanak: Junya Noguchi - gitár, ének, Keisuke Koyano – basszus és Hideaki Yamada – dob. Az album 6 felvételt tartalmaz kicsit több, mint fél órában. Mivel Máté küldte, valami nagy "gyalulásra" számítottam a srác zenekarait ismerve. Nem az, legalábbis abban az értelemben, amire én gondoltam.

Igazából, minden számban, mind három hangszer ritmusokat játszik leginkább, tördelve, összerakva, szétszedve, meg valami mást is néha. Free-jazz, minimál noise - rock, de inkább valamiféle kísérletezős ritmizálás átszőve fura hangokkal, dallam kevés, de mégis adja magát, hogy végig hallgassa az ember. Elképzeltem, ahogy trió tagjai a japán matematika szakkörben megbeszélték, hogy valami számolós, darabos cuccal idegesítik a közönséget és meg is csinálták. De nem idegesítő. legalábbis engem nem idegesített, sőt a második, harmadik hallgatásnál is hallottam benne olyan hangokat, váltásokat, amiket korábban nem. Szokatlan az tuti, mert nincs széttorzítás, szépen szól, de mégis van benne valami megfoghatatlan energia. Széttöredezett, de mégis egyben van. Nagyjából ennyi!

Akkor Máté ajánlása számomra: "Japán noise jazz rock magas-matek, ge...re kell számolni, de azért fun. Szigorú, több ismeretlenes egyenletek, aljas törések, bicsaklások, amikből orgazmus felkelni. Pár napja pörgetem, gondoltam neked is jól jöhet" - KÖSZÖNJÜK MÁTÉ! Tényleg!

Rendelés itt: https://ideologicorgan.bandcamp.com/album/palm

Régi lemezek: https://kukangendai.bandcamp.com/

Címkék: Lemezek