PHURPA - Hymns of Gyer

(2020. Ideologic Organ)

cover_14.jpg

Az Alexey Tegin vezette PHURPA számos lemezét sikerült beszereznem és meghallgatnom is az elmúlt években. Szokatlan lehet a "meghallgatnom is" megjegyzésem, de amit ők csinálnak az nem mindennapi és nem bárholi hallgatásra való. A felvételeik befogadása számomra egyfajta rutiálé és meditáció is egyben, amihez megfelelő hely, atmoszféra és idő kell. A PHURPA miatt alakult ki bennem az, hogy hasonló zenéket évek óta inkább CD-n vagy digitális formátumban vásárolok, mert nem szeretném egy lemez megfordítással a bennem "felépülő teret, világot lerombolni". A mai Euro árfolyamokkal kicsit drága volt az új lemez letöltése, de ezekben az időkben, mindenképpen támogatni akartam a kiadványt és remélem a csoport munkáját is, ezért gyorsan meg is vettem. 

A csoport szellemi kapcsolódásairól már írtam korábban, de leírom újra. A megjelenéseikkel a tibeti ős vallás a bön/bon hagyományait őrzik és adják át a hallgatók számára. A bön/bon Tibetből egy időre eltűnt, mert a buddhizmus kiszorította, majd a buddhizmussal keverve újra előkerültek a hagyományai. Sokak szerint a tibeti buddhizmusba a "miszticizmust", az ezzel az iránnyal való keveredés hozta be. Jelenleg külön hagyományvonalként is létezik, léteznek kolostorok, tanítók. Emiatt a hagyomány ápolás miatt, én tiszta szívvel nevezem  az ő munkáikat, ha már címkézni kell egyfajta ritual-ambient-nek. Bár azt hiszem, hogy ennél azért tisztább "erővonalakról", hagyományokról van szó náluk. Ezt a fejtegetés meghagyom azoknak, akik régebben mélyebben foglalkoznak a témával. Ez mégis csak egy zenei blog!

20170806_022111.jpg

(A kép a katowicei OFF Fesztiválon készült 2017-ben.)

A megjelent élő felvétel 2020. február 21 - 22-én került rögzítésre Moszkvában. Négy darab van rajta, ami közel 45 perc időtartamú. A lemezt a az Ősi lény tereinek dedikálták és ez a végig hallgatás után, szerintem nem is megy ki a hallgató fejéből. A tradicionális tibeti torokéneklésre épül az egész lemez. Persze akiket ez nem tud magával húzni, azoknak nem hiszem hogy tetszeni fog, de azért van valami ami mégis csak elérheti a hallgatót. Még pedig az, hogy eszméletlenül jól szól és a torokének mellett, a levegővételeik, a hangok kipréselései is egy külön hangszert, hangulatot adnak. Teljesen olyan sokszor, mintha ezeknek az Ősi lényeknek a szellemei cikáznak ezekben a lélegzetekben a fülünk felé, majd a tudatunkba. Néhol olyan érzéseim is voltak, mintha a lélegzetek szellők lennének, majd ezen keresztül széllé erősödnek, majd vissza. Hagyományos értelemben véve hangszerként csak tibeti hangtálak kapnak szerepet, amik nagyon jó helyen és jól időzítve vannak elhelyezve és nem veszik át az uralmat. Ott szólalnak meg, ahol kell! Sok korábbi lemezük hallgatás során éreztem, hogy alvás közeli állapotba kerülök, de ennél a lemeznél inkább azt, hogy meg akarok hallani mindent és látni, érezni valamit, amit egyébként nem látunk. Egy percig sem bántam meg a letöltést és az időt, amit ráfordítottam a meghallgatására.

Sokat lehet manapság hallani azt a divatos kifejezést, hogy "énidő". A PHURPA lemeze ad 45 perc olyan énidőt ha megtalálod, ami beborít, kikapcsol, de fényt is ad, meg talán valamit, amit még szeretnél magadból meglátni...

Sajnálom, hogy a zenekar április budapesti fellépése elmaradt, de remélem lesz pótlása! Addig is itt ez a lemez. Egyébként én láttam már Őket élőben és azt hiszem nincs különbség a lemezek és az általuk keltett élő hangulatban. Pontosabban  mégis csak van. Élőben még erősebb hatása van az előadásuknak!

Vásárlás itt: https://ideologicorgan.bandcamp.com/album/hymns-of-gyer

Korábbi anyagok: https://phurpa.bandcamp.com/

Címkék: Lemezek