(2020. Glitterhouse Records)

Azon kezdtem el gondolkodni, hogy milyen mondatot szerkesszek, hogy a HEADS. neve után ne kelljen egyből pontot tennem. Csak azért, mert így írják, ahogy előzőleg szerepel. A zenekar 2014-ban alakult és amikor belehallgattam először azt gondoltam, hogy egy egyesült államokbeli vagy angol bandáról van szó. Aztán kiderült, hogy nem. A négytagú csapat Berlinben  működik és van egy ausztrál tagjai is. A Push az első  nagylemezük, de korábban voltak már kiadványaik. A HEADS. tagjai: Ed Fraser - gitár, ének, Chris Breuer - basszus, Nic Stockmann - dobok. A lemez 35 perc körüli, 10 dalt tartalmaz és nagyon érdekes.

Mitől az? Amikor belehallgattam az jött át, hogy ez valami fajta noise - rock anyag. A basszus és a dob ereje tűnt fel elsőre, aztán az is, hogy ez mégsem teljesen az. Mégpedig azért nem, mert nagyon durván "alá van dolgozva" - aztán lehet velem vitázni -, a "felület" noise-rock, a mélység pedig, sludge - post metal  - pszichedelikus valami. A szokatlansága az, hogy az első hangnál a a noise-rock ugrik be, aztán gyorsan el is felejtem.

Az első szám fűrészelés szerű zajokkal kezdődik és beszéddel, amibe néha belehangosodik egy gitár. Ezután viszont beindul a "tehervonat".  Vastag, koszos basszussal és minimalista gitárral, őrült énekkel. A végére összeáll egy elég jó kis noise-rock dal. A következő dalokban is ez a recept folytatódik, csak éppen vagy a gitár kerget őrületbe vagy az ének. A dob és a basszus teljesen végig viszi a masszív alapokat. Az énekben az a különleges, hogy néha nekem olyan mintha a korai Christian Death énekrészeit  "nojzeresé" konvertálták volna. Persze nem az, de nekem ez ugrott be. A zene feszes végig, de a feszültséget az ének és a verzékben a gitárok minimalitása viszi végig. Legalábbis nekem úgy tűnt a teljes hallgatás alatt. Egyébként elsőre örültnek tűnik, de a tovább hallgatásnál rájöttem, hogy baromi fegyelmezett az egész. Nem engedik el a zenét arról a pályáról, hogy csak klasszikus noise-rock legyen vagy csak sludge. Hihetetlenül jól azon az út sávszélességen mozog, amit kijelöltek a fenti stílusok keveredésével. A negyedi számtól  kapott el igazán ez a fajta sötétség és tartalom. Meg kell hallgatni a Loyality című számot és minden világos lesz, hogy mire is gondolok. A setlist is marha jól van felépítve, mert a befelé fordító számokat, általában valami sokkal nyersebb, dinamikus, vastagon szóló követ, hogy ne lankadjon a figyelem és fel se merüljön az unalmasság gondolata. Nem egyszerűen a stílus elemekhez kötött noise-rockra vágysz és bírod a kicsit "nehezebb" dolgokat és fogékony is vagy rá, biztosan tetszeni fog.

Bandcamp: https://headsnoise.bandcamp.com/album/push

Fbook: https://www.facebook.com/headsnoise