(2021. Self released)

Elég sok időbe telt, mire a Budapesten működő Grace Of Kairós bemutatkozó lemezét sikerült többször is végig hallgatnom. A miértekről később! A zenekar tagjai: Susana García de Quirós - ének, gitár, dalok, Nagy Gábor - basszus, Dulity Kálmán - dobok. A lemez idén januárban lett rögzítve és tudtommal Susana szerzeményeit tartalmazza. A fiúk a megvalósításban segítettek neki, nem is keveset. Bár gondolom, hogy azért egy kicsit azért többről is szó van. A lemez hét dalt tartalmaz, amik nem rövidek, ahogy a lemez sem. 

Elég hülyén hangozhatott, hogy sok idő kellett, ahhoz hogy többször végighallgassam. Nem azért mert rossz, hanem mert nagyon különleges hangulata van az egész albumnak. Ráadásul a hét szerzeményt kicsit több mint 55 percben kapjuk, ami nem könnyíti meg az áthallgatását. A nyitó Carry the Fire gitárjai nagyon bejöttek a finom visszafogottságukkal, meg Susana éneke is tetszett. Azt hiszem, pont amiatt a fegyelmezett visszafogottság miatt, mint amit a gitárokban éreztem. A középső részében szerintem a csúcspont a női énekre rákapcsolódó férfi vokállal működő rész. Rohadtul nem tudtam megfogalmazni, hogy milyen zenei hatást éreztem benne, mert kicsit szomorkás doom, goth, de mégis inkább rock zenei dolgok villantak be. A furcsa, hogy igazán egyik stílus sem nyomott nálam jobban a latba a másiknál. A második Night címűben az énekben éreztem egy furcsa távolságtartást, de teljesen tudatosnak tűnt. Ezután a következő hallgatásnál is az jött le, hogy tulajdonképpen a dalt három majdnem egyenlő részre bontja szét az ének és a gitárok. A  dal harmadik részének basszus felvezetése és "minimalista" gitárja nagyon megfogott, ami annyira jó leplet borít a szerzeményre, hogy a többedik hallgatásnál volt csak, hogy tovább mentem a következő számra. Inkább felálltam és hagytam bennem dolgozni.

(Csak egy kis mellékvágány. Nem ismertem korábban Susana másik zenekarát a The Hostages Went Home-ot, de pótoltam. Nekem valahogy az eddigi két dal, és az ezt követőek is ének szinten sokkal személyesebbnek tűnnek.)

A következő The Crown felvezetése is tetszett, bár alapvetően nekem a dobhangzással végig volt egy kis gondom. A cinek hangjával leginkább. Pedig a téma amivel felvezetik rohadt jó, sőt a dobkörök is, meg a kitartott gitár is pont a helyén van. A dob köreibe beszálló kicsit pszichedelikus gitározás is betalált, aztán az énekesnő is húzott magával valahová. Nem merném kijelenteni, hogy lefelé, mert nem lenne igaz, hanem valami éteri dologba inkább. Nagyon jók benne a magas hangtartományú vokálok, amiket Susana saját magára énekel rá. Egyébként a közepetáján a cines, gitáros rész is nagyon megfogott. Sőt a szám vége is tetszett, még akkor is, ha dob, cin megszólalással volt gondom. Hangsúlyozom, nem a dobtémák nem jönnek be! A végén a hangszerek súlyozása meg nagyon el van találva, mert piszkosul nem lehet rá számítani. A férfi vokál megint teljesen "beütött" Susana hangjára erősítve, meg a gitár hangzása is a végére a kis "pöttyintésével".

A négyes Litoral-ban az ének spanyol nyelvű és már nem meglepően, ez is egy több darabból álló szerzemény, szerintem. Itt éreztem csak az összes közül, hogy bizonyos részek feleslegesek. Leginkább egy - két gitárra épülő részt kihagytam volna. Alapvetően a feléig nagyon rendben volt, meg a végén az ének minimális effektezése nagyon bejött. Amiatt éreztem néhány részt soknak, hogy nekem kicsit az énekről elvették velük a hangsúlyt, mert nehéz volt utána visszacsatlakozni rá.

 A következő Idol elejéről valami borongós "sötét banda" szelleme villant be. Egyébként nekem az abszolút kedvencem a lemezről ez a dal. Hangszerelésben és az ének is itt tetszett a legjobban, aminek baromi jó tere van végig, és nagyon jól fenntartják a merengős, kikapcsoló hangulatot. Pont akkor kerülnek kicsit háttérbe a hangszerek, amikor már vártam, hogy legyen újra ének, mert igazán az a lelke szerintem a szerzeménynek.

Az utolsó előtti Helios, egy elég hosszú, jó másfél perces felvezetéssel kezdődik. Ezután bekapcsolódik az ének, ami át is veszi a szerepet a hangszerektől nagyrészt. A gitár és a basszus is elég frankó és komótos kis köröket játszik. Nagyjából a szám felénél megint jön egy tök más rész, ami rohadt erős lett. Megint csak az a recept vált be nálam, hogy a női hang mellé betolakodik egy férfi  üvöltés. Ami mindig akkor szólal meg, amikor "szépség" feledtetné azt. A magasabb vokál megint csak telitalálat. A bejövő gitár is nagyon illik a számhoz, ezután "visszaültettek a fotelba", hogy még fél percet bambuljak. Egyébként, ha csak ez a második rész lenne maga a dal, akkor ez lenne a kedvenc. 

A záró darab a Home címet viselő a leghosszabb  a lemezen. Nehogy már egyszerű legyen otthagyni! Hasonló receptre épül, mint a többi. A hangsúly főleg a gitáron és Susana énekén van. Igaz az első igazi kiállásoknál a basszus és a dob is kiveszi a részét a dolgokból. Majd bevágódik egy elég post-rockos, szállós gitár, ami felvezeti a dal további részét. Elég jól bele lehet szakadni, egyébként a dob - basszus páros is frankón aládolgozik, hogy vigyen magával. Nem tudom eldönteni, hogy ez a rész, vagy a záró másfél perc tetszik jobban a spanyol  énekkel, meg a tapsolással a végén. Jó zárás.

Azt hiszem elég hosszú lett az írás, mert elég hosszú ideig tartott a lemezt is feldolgoznom. Szerintem ezek nagyon jó dalok, de az egyik gyerekbetegsége annyi szerintem, hogy túl hosszúak. A másik, a már említett dobhangzás. Abból is leginkább a beütő cinek hangja sokszor leuralja a teret. Talán dob triggeléssel meglehetne oldani ezt a problémát. Természetesen nem felejtettem el, hogy a lemez egy teljesen underground "szerelemgyerek", mindenféle háttér nélkül.

Egyébként ahogy a finom ötletek össze vannak pakolva, az érzékenysége és az atmoszférája nagyon tetszik. Jobban örültem volna, ha a hangszerek ének nélküli részeiből kevesebb van, és énekből több vagy egy - két  rövidebb szám, de csak azért hogy az énekhang maradjon meg a fejemben. Amit még leginkább bírok benne, hogy akár hogyan is agyaltam rajta, nem tudtam belegyömöszölni egy kézzelfogható stílus-skatulyába sem. Egy idő után meg már nem is akartam, mert a zenével akartam "foglalkozni". 

Nem rövid lemez az Alétheia, de tapintható, érzékeny, feldolgozható anyag lett. Lehetséges, hogy a zenekar nem fogja osztani a nézetem, de nekem például úgy jött be, hogy sokszor max. 2-3 szerzeményt hallgattam meg. Aztán úgy elvoltam velük, majd később, vagy másnap másik kettőt, ami olyan 15-20 percre megint csak kilökött a valóságból. Egyben háromszor hallgattam meg, de a felétől nagyon elkalandoztam mindig a hossza miatt, de szerencsére tudtam, hogy mi jön még! Javaslom, hogy ne belehallgassatok, hanem egy számot egyben végig és akkor tuti marad a fejedben egy "vezérhangya". A hangya meg azt fogja tolni, hogy csak meg kellene még egyet ugyanígy hallgatni!

Fbook: https://www.facebook.com/graceofkairos/

Youtube link: https://www.youtube.com/watch?v=L3DOMz2tzFI&list=OLAK5uy_mRw8Y638Hbsm-uzXviwqLycHw2IVoSAfI

Továbbá ezeken a helyeken megtalálható: Alétheia, on Spotify , Apple Music , iTunes , Instagram/Facebook , TikTok/Resso , YouTube Music , Amazon , Soundtrack by Twitch , Pandora , Deezer , Tidal , iHeartRadio , ClaroMusica , Saavn , Boomplay (beta) , Anghami , KKBox , NetEase , Tencent , Triller (beta) , Yandex Music (beta) , MediaNet