misty & the slug - Wish Bone

(2021. Self Released)

misty.jpg

Nem véletlenül írtam az új-zélandi duó nevét kisbetűvel, mivel Ők is így használják. Totál véletlenül akadtam bele a bandcamp profiljukba, aztán jól rá is csúsztam, mert annyira más mint amiket hallgatni szoktam. Azt hiszem az ilyesmit hívták a '90-es években "alternatív" zenének, később meg hálószoba popnak. A hibái ellenére imádni való anyag számomra, azt meg jól megírom mindjárt miért.

 Ez az igazán friss megjelenés és a név, Eva DeMeo és Ruby Walsh duóját takarja. Nagyon jó egységben van hangulatban és hangzásban is ez az öt szám. A zenei alapok géppel készültek szerintem, de elsőre egyáltalán nem jutott eszembe. Sőt, abban sem vagyok biztos, hogy a basszus nem gitár. Az első szám egyből megfogott, a minimalista zenéjével és a nagyon érdekes énekhanggal. Nincsenek benne nagy megfejtések, de hihetetlenül jó hangulata van. Frankó az ének effektezése és a háttérben megszólaló szinit hangok is. Nagyjából úgy van refrénje, hogy nincs neki. Ugyanez a recept folytatódik a második dalban, itt van valami egyszerűen effektezett gitárhang, meg egy "dobogó" basszus még plusznak. Az ének megint csak kicsit távolságtartó, de egyben érdekes hangulatú az egész szám. Baromi jó az egyszerű billentyűhangok megszólalás is végig a háttérben. A következő és e között a dal közötti átmenet egyébként a "bandcamp törés, váltás" miatt, nem jön át pontosan, de tényleg átcsúszik a következő számba. A hozzávalók megint csak ugyanazok a hangszínek A negyedik szám eleve szintikkel kezdődik, itt már egyértelműbb a gépek jelenléte, meg szerintem, a másik hölgy énekel. Kicsit talán vidámabb dal, aminek még pici refrénje is van, de van benne egy fajta báj.  Itt is uralja végig egyébként a programozás a zenei alapot. Az utolsó dal, megint fordul, mert ez meg gitárral kezdődik, meg egy effektezett énekkel. Ezután lépnek be a szintetizátorok, ez egy nagyon merengős szerzemény, de kellemes aurája van az egésznek.

A rövidsége ellenére nagyon bejött a misty & the slug lemeze, mert nincsenek sallangok,  nagy körök benne,  de nekem mégis a helyén van minden. Nagyon jó hangulata van végig, még ha kicsit talán borongós is. Egyébként  miden számra ez jellemző és az egész alig negyed órára végig. Kár, hogy az első számnak nincs lekerekítve a vége, de a többi bejött. Remélem lesz még folytatás!

Meghallgatás itt: https://mistyandtheslug.bandcamp.com/releases

Címkék: Lemezek