TIDES - Swim Like God

(2022. Maxiecore Records)

tides.jpgGondoltam keresek valami nyugis cuccot. Megtaláltam. Igaz elsőre nem feküdtem ki tőle, sőt másodjára már bejött. Azért még ezután párszor meghallgattam.  A  texasi TIDES egy trió felállású, synth- wave - post - punk csapat. Mivel jó sok ilyen nevű zenekar van, ezért nem nagyon másztam a részletek után. A SWIM LIKE GOD a zenekar bemutatkozó EP-je. Januárban kijött már egy beharangozó daluk, emiatt kerestem vissza rájuk a napokban a bandcampen.. Ezzel a dallal együtt ez az ötszámos bemutatkozó anyaguk.

Az első szám az elektronikájával, meg a kicsit szokatlan megszólalásával nekem tetszett már korábban is, mert érdekes volt. A végén a levezetést nem értettem, mert azt hittem egy másik számba megy át, de nem megy. A második Cabal-nál azért kicsit elhúztam a szám, mert totál a The Cure Forest-jének basszusmenete megy benne végig. Engem zavart, pedig az alap meg az ének szerintem a stílusnak megfelelő, meg van benne valami. Az ezt váltó Odd Joys már egy ízig vérik post-punk dal, a gitárral meg az énekkel is. Ez is olyan lefelé bámulós, mondjuk itt is éreztem egy kicsit a keverésnek lehetne több tere. Azért tetszett ez is, ahogyan a négyes címadó dal is. Ami szerintem az egyik legjobb a lemezen. Tetszik benne a kicsit eltorzított ének, meg a gitár is. Jó hangulata van a '80-as évek dobgép hangjaira felépített szerzeménynek, meg úgy az egész "világa" tetszett.  Az utolsó szám egy szétkent, torzított basszussal kezdődik, meg örült szintik vannak benne az EP legtempósabb dala, meg a legkísérletezőbb is. Viszont itt szerintem már rendes dobcucc szól, gép helyett. Egyébként az egész  bemutatkozó anyag full '80-as évek: delayzett gitárral, meg az egész elektronikus hangzása, az ének meg kicsit vészjósló hangulattal, zaklatott, hideg énekkel. Nem rossz bemutatkozás. Azt nem mondom, hogy rajongó lettem, de kíváncsi vagyok, hogy a folytatásban merre tisztul a zenei képük. Érdemes  azoknak meghallgatni, aki szeretik sötét wave-s dolgokat. 

Kiadó Bandcamp (mást nem találtam):https://maxiecorerecords.bandcamp.com/album/swim-like-god

Címkék: Lemezek