AGRESSIVE SOCCER MOMS - Deviation
(2022. Self Released)
A szokatlan nevű svéd Agressive Soccer Moms viszonylag új zenekar, mert 2017-ben alakult. Bár azt gondolom, hogy a duó korábban is zenélhetett itt - ott, mert nem úgy tűnik, mintha ma kezdték volna a zenélést. Jól kihasználták a pandémiás időszakot, mert összepattintottak eddig három nagylemeznyi anyagot, a Deviation a negyedik teljes albumuk. Igaz májusban már egy új dalt is kiraktak a bandcamp oldalukra. Ennek ellenér én most a április elején megjelent lemezről fogok írni egy szösszenetet.
Az ACM tagjai Anders Bergström és Thomas Wahlström, azt hogy ki, min játszik nem tudom, de nem is érdekes, mert nekem úgy tűnik, hogy ez tényleg egy közös munka eredménye. Nagyon sok elektronika van benne, vannak benne gitárok, egész érdekes minimalista ének és így tovább. A saját meghatározásuk szerint lo-fi punk, post - punk keverék a zene. Amiben van némi igazság, de nem lehet teljesen ehhez szögezni a stílusukat. Mondjuk Pl. How To Act? egy elektronikus alapra helyzet minimalista darab, de az ezt követő The Forty már gitárral és basszussal is megvan támogatva, meg egy nagyon távolságtartó, közömbös énekkel operál. Frankón bele lehet bámulni. Hogy a hallgató ne szokja meg a gitározást a Say Nothing megint elektronikus cucc, basszus géppel, meg szinte "szövegmondós" énekkel. Elég erős túlzással, de kicsit olyan az egykori angol The Fall zenekar szerűen. Ebben a dalban a zene, meg inkább '80-as, '90-es évek elei sétálós "techno" lassítva, ami mindig kicsiket építkezik. Nagyjából így váltogatják egymást a számok, mert a hatos Gosship Rules The World meg megint gitárokat hoz. Ez már inkább egy fajta electro-punk, imádni való benne a "One, two, I love You" szöveg visszatérése. Szórakoztató dal a háttérben kis bassline-al, meg a leglehetetlenebb helyen való kiállásával. Nagy kedvencem lett. Teljesen bolond dalok is vannak, mint a Forever Young, ami alatt az elektronikus pulzálás, meg a fura gitározás, meg az ének igazán szórakoztatóvá tesz. Nekem ugyan ilyen a következő Bedsit, a fura orgonájával, meg a bejátszott basszushangokkal. Esetleg az utolsó előtti Piledriver, légkalapcsozós 52 másodperce. Nagyjából így tovább...
Egyébként az egész lemez az elektronikára épül, plusz tényleg a punkra utaló énekre, de üvöltés nélkül. A gitár sem annyira hangsúlyos, mint azt várnánk valami punknak definiált cucctól. Amit én nem is bánok igazán. Az elektronikus alapok nem túl gondolása és megszólalása ad az egész albumnak egy fajta bájt. Egyébként pont emiatt lehet nehezen megunni. Belehallgatni nem érdemes csak végig, mert igazán szerintem úgy fogja meg a hallgatót. Nálam sokszor volt olyan, hogy a zenei alapok hangzásának a váltakozása meg az énekstílus módosulásai dobtak tovább, hogy végig nyomjam. Aztán már másodjára nem kellett, mert tudtam hogy mire számítsak. Nem feltétlenül könnyű, de nagyon érdekes, kicsit minimalista és szórakoztató a Deviation.
