FRET - Because Of the Weak

harris.jpg(2022. L.I.E.S. Records)

A tavalyi év egyik legjobban betalált lemeze a SCORN The Only Place című albuma volt nálam. Nem hiszem, hogy a SCORN-t nagyon be kellene mutatni. Mick Harris (Napalm Death, Null, Scorn) igazából maga az említett zenekar. Zenekar? Az jó régen volt, inkább egy személyes megnyilvánulás. Hogy jön ez ide? Úgy, hogy a FRET is egy Harris leágazás vagy nem is tudom mi. Igazából ez egy másik vonal, de mégsem. Főleg úgy, hogy azért ez is egy elektronikus zenei vonulat.

Igen elektronikus, csak nem a Scorn féle kísérletezőbb, néhol ambientes cucc, hanem valami egész más történet. Kivéve azt, hogy a FRET is elektronikus alapokra van fektetve. Nem ez az első FRET lemez ami kijött, de én csak ebbe futottam bele eddig és bevallom nem bántam meg. A közel 45 perces lemez egy tökéletes anyag lett. Legalábbis engem nagyon meg fogott ebben a műfajban. Pedig semmi olyan nincs benne ami széppé tenni, esetleg nagyon különlegesség. Még pedig azért, mert hallottam már hasonlót, de ennyire baromi rideget és masszívat régen. Pont ettől van rendben, mert igazából nekem ez(!) az industrial-techno. Olyan az egész, mintha a présüzem gépei zakatolnának, a fémtáblák zajai dörrennének, az esztergák marnának. Legalábbis én ezt hallom benne. Az ütemek feszesek, de tele van hideg, nagyon izgalmas hangokkal. Totális gondolat szétverés, zakatolás és olyan feszesség van benne már elsőre, amire nem számítottam. Azt hittem, hogy valami kicsit művészkedős lesz. Nem az, hanem maga a nyers erő, a távolságtartása és a zakatolásai miatt is. Valahogy az egész album annak ellenére, hogy 10 trackből áll egy egység. Egységesen széjjelver! Azt aki nem annyira kedveli a nehezebb elektronikus zenei dolgokat, azokat nem hiszem, hogy elfogja kapni. Viszont az aki fémes hangzást, sok elektronikát akar, súlyos hangtereket és 45 perc darálós, egy "vasipari" műhely digitálissá átültetett kalapálásait zenébe oltva, ami az egyszerűsége ellenére felráz, az megkapja. Megkapja a magáét, mert nagyon az agyam zakatolt utána, de nagyon rendben volt ez így. Én szeretem a SCORN-t vagy 25 éve, de a FRET is nagyon fejbe vágott. Egyébként, ha nem az említett angol Úr készítette volna, akkor is nagyon bírnám. 

Bandcamp: https://liesrecords.bandcamp.com/album/because-of-the-weak

Címkék: Lemezek