(2022. Island, Zen F.C.)

Van egy csomó elmaradásom idénről, amit nem fogok tudni pótolni. Azonban van néhány lemez ami újra felvillan és nekem fontos, hogy itt legyen. Az angol Yard Act debütáló nagylemeze sem friss, ropogós, mert az év elején jelent meg. Mégis érdemes arra, hogy felhívjam rá a figyelmed ha nem ismered. Nem kell megijedni, mert nem nehéz cucc. Sokkal inkább egy igazi brit indie-rock gitárzene, de nem csak az. Persze az is beszédes, hogy a megjelenés után ez a lemez a brit lemezeladási listán az első héten a második helyen landolt. Emaitt nem is lehet olyasmi, mint amik a blog fő tartalmában szoktak megjelenni. Személyes meg annyi még, hogy nyáron a katowicei OFF Fesztiválon élőben is láttam és utána még jobban bejött a lemez. Megmerem kockáztatni, hogy lemezen izgalmasabb is kicsit.

A zenekar 2019-ben alakult Leedsben, ami nem azt jelenti hogy nem volt a tagoknak más zenekari előzménye, de ez most nem fontos. A lemez megjelenéséig két tagcserét is megéltek, gitáros és dobos poszton. Így a banda felállása jelenleg:  James Smith – ének, Ryan Needham – basszus, Sam Shjipstone – gitár és Jay Russell – dobok. A bemutatkozó lemez nagyjából 2021 vége felé készült el, de megérte a ráfordított időt. A gitár, basszus, dob, ének felállásból jöhetne, hogy viszonylag egy rugóra járó dalok vannak a lemezen, de rohadtul nem. Már az első szám szerintem simán sláger, a címadó The Overload. Egyből a fejemben maradt. Gondoltam itt le lesz lőve minden, hát nagyot tévedtem. Elképesztően jó dalok vannak rajta és rohadt jó, sokszor egyszerű ötletek vannak bennük és működnek. Az első végig futásnál a brit gitárzenekarok közül a The Smith, The Fall, Blur és ilyesmik jutottak eszembe. Ugyanakkor mindegyik úgy van benne, hogy egyik sem. Miért? Többek között azért, mert egy csomó más hangszer is feltűnik a dalokban. Néhol egy kis szaxofon, konga, egyszerűbb gitáreffektezés. Ami nagyon bejön az, hogy basszusgitáros marha jó hangzásokat rak a számok alá. A témák is jók, pedig nincsenek szétjátszva vagy túl technikázva. Ettől függetlenül nagyon rajta van a hangszerén és a hangzásokon. Másodjára már az volt az érzésem, hogy basszus, ének központú a zenekar. Egyébként nem csak az érzésem, hanem biztos is vagyok benne. Az ének egyébként úgy ének, hogy nem csak ének. Magyarul nagyon sokszor történetmesélés, majd jönnek a refrémek. Sokkal inkább a szövegmondás kerül előre. A szövegek főleg történetek, társadalomkritikák, meg viccesek is, már amennyit értek belőle. Aki jobban „spíkeli” az angolt, mint én, annak szerintem nagyon befognak jönni. Persze megidézi a nagy elődöket amiket felsoroltam, de az a durva hogy még is nagyon friss az egész lemez. Nincs rajta unalmas szám vagy olyan áthallás, ami zavaró lehet. Elkezdtem leírni melyik szám tetszik, aztán most vissza is töröltem mert nincs olyan, ami kevesbé jönne be. Persze vannak amik kicsit kiemelkednek akár a popularitása, akár az ötletessége miatt. Olyanok, mint a The Overload, a Payday, Rich amiről a Blur/The Fall keverék ugrott be, a Tall Poppies, Pure Another. Ja, hogy ez már öt dal a 11 számos lemezből. Még is csak lekezdtem leírni, de ahogy látszik ennyire jó a lemez. Erről ennyit, inkább hallgasd meg!

Friss angol indie-rockot szeretnél, ami könnyed, ötletes és egyben van, akkor a Yard Act lemezét mindenképpen hallgasd meg. Kíváncsian várom, hogy egy második albummal hogyan tudnak ezután szintet lépne.

Letöltő linket nem tudok, de ez egész lemez fenn van a a youtube-on.

Bandcamp: https://yardact.bandcamp.com/

Fbook: https://www.facebook.com/YardActBand

Vásárlás, webpage: https://www.yardactors.com/