PSYCHIC TV – Those We Do Not

(2023. Cold Spring Records)

ptv.jpgTermészetesen ez nem egy új PSYCHIC TV lemez, mert ugye Genesis P-Orridge halála miatt ez nem is lehetséges. Viszont azt gondolom, hogy az indusztriálban meg még elég sok mindenben egy megkerülhetetlen csoport volt. Az angol Cold Spring Records pedig szerencsére sorra adja ki újra a korai anyagokat. A régi PTV rajongóknak nem lesz újdonság ez az album, de azért nekem fontos, hogy az újrakiadásról szó legyen a blogon.

A Those We Do Not lemez anyagát, a Psychic TV véleményem szerint ikonikus felállása rögzített 1983-ban Izlandon. Ebben tagságban volt benne a későbbi COIL két alapítója, Peter Christopherson és John Balance is. Sajnos az utóbbi két zenész sincs már az élők sorában. Plusz közreműködik az izlandi Hilmar Örn Hilmarsson (HÖH) szerző, komponista, zenész, aki  az elektronikus zenével is igen korán elkezdett foglalkozni és készített felvételeket más előadókkal közösen (Current 93, The Hafler Trio). A lemez anyag élőben rögzített, viszont az újra kiadások során, újra maszterelték és az első, 1984-es GRAMM Records-os megjelenés szám sorrendje helyett, az eredeti koncert sorrend került a lemezre.  Ez a lemez is az a vonala a PTV munkásságának, ahol erőteljesen hatott még rájuk a korai indusztriál rájuk. Mondjuk mitől ne, amikor a Throbbling Gristle a kísérleti, ipari zene egyik úttörő csoportjának Genesis és Peter Christopherson is tagja volt. Persze ennél sokkal több, mert vannak benn e rituális elemek, meg kísérletek is. Plusz tele van fura hangokkal, néha a zajokkal szokatlan megoldásokkal. Sokkal inkább egy öntörvényű, valahol zsigeri és keretek nélkül kísérletező zenekar képét mutatják ezen a lemezen. Érdekes módon valahogy mégis van szerkezete a játszott daloknak. Amik persze a szó hagyományos értelmében nem dalok, hanem valami nagyon más. Gitárok, csengők, sípok, némi elektronika, kántálás, ének, szavalás... Nagyon izgalmas anyag. Viszont aki "nagy zenei megfejtéseket" akar, annak nem ajánlom, mert ez nem erről szól ez egy teljesen más zenei művészet. Azt meg nem érdemes elfelejteni hallgatás közben, hogy  a nagyobb ívű, súlyosabb, nem hagyományos művészi, performance és még bátrabb akcióik ezután jöttek.   A zenekar munkásságáról nem írnék, mert tele van vele az internet. úgyse tudnám teljesen összefoglalni. Meg van egy olyan sanda gyanúm, hogy aki idáig el is jut a poszt olvasásában, annak nem kell bemutatni Őket.

A lemez 230 db piros  és 230 fehér korongon jelenik meg limitálva.  Plusz sima feketén is és CD verzióban. Februárig a COLD SPRING Records-nál előrendelés van rá.

Meghallgatás itt: https://coldspring.bandcamp.com/album/those-who-do-not-csr323cd-lp

 

Címkék: Lemezek