CATALOGUE – Modern Delusion
(2023. Crapoulet Rds.)
Korábban írtam már a CATALOGUE-ról, mert egy erős kis anyagot adtak ki tavaly, ami az esszenciája az eddig dolgaiknak. Ugyan tudtam, hogy meg fog jelenni egy új lemez, meg azt is, hogy januárban ki is jött. Viszont sajnos csak most jutottam el odáig, hogy meghallgassam. Éreztem, hogy ez nagyon befog jönni nekem. Telibe is talált. A marseille-i trió egy nagyon jó ki lemezt pakolt össze. Címkének post-punk lehetne, de a posztban mindjárt jól leírom, hogy nem feltétlenül az, lehet hogy nem is az..
Ezen az anyagon nincs rossz szám. Eleve olyan szerzemények vannak rajta, amik mindig is megfogtak, plusz nagyon szeretem Emma Amaretto ének hangját is, de ha ez nem lenne elég a gitáros srác is énekelnek rajta egy keveset. Az alapfelállás megmaradt, három gitáros, meg programozott dobok. Utóbbiak úgy szólnak, mint ’80-as évek végi, ’90-es évek közepi dobgép hangzások. A gitároktól meg volt ahol „kifeküdtem”. Néhol halál egyszerűek, de olyan hangzásuk van, mintha összepréseltek volna mindent, amit a ’90-es években is szerettem. Csak példának a második Paralell Lines-ban a főleg a Dog Faced Hermans feszes basszusai villantak be. A harmadik Fragments-ről és a negyedik Suburban Girls-ről meg a nagyon zajos dologokról leszedett Sonic Youth, Big Black szerűség. Persze egyik szám sem tisztán ez. A negyedik dal mondjuk a női ének miatt is ezt az érzést hozta be nálam, plusz ahogy magashangon bepiszkál a gitár az is, ami hibátlan. Ráadásul mindkettőnek van egy olyan kis borongós, füstös klubba való hangulata.
Az ötös szám is egy kis játékos gitárral indít, a dobgép meg nem is akar nem dobgép lenne. A basszus egy tök fura, pattogós ritmust játszik hozzá. Marha izgalmas szám, mert nagyon játékos, ugyanakkor feszes végig és mégis csak a punk szó jutott eszembe róla. Imádtam a hangulatát, az ének töredezett vezetését meg az egyszerűségük ellenére a gitárok agyasságát. A következő 2030-ban meg valahol a holland The Ex korai dolgai villantak be. Pedig más a Catalogue, de a hangzásban a gitárok hangját hallva ugyanaz az érzés kerített hatalmába. Még pedig az, hogy mennyire izgalmas, játékos, még kicsit szokatlan is, de nagyon egyben van.
Az ezt váltó At Night meg teljesen a Big Black, The Jesus Lizard "kacsintás", kicsit borongósabb érzésvilág felé terelve CATALOGUE módon. Feszes basszus, kopogó dobgép és nagyon egyben lévő női énekkel, ami a végére elég kétségbe esettnek tűnik, ahogy a mellé társuló gitár is. Nagyon megtalált, élőben tuti beleszakadás! Azt hittem ez lesz a csúcspont, de rohadt nagyot tévedtem, mert a Casino-ban viszik tovább ezt az érzést. Nagyon jó tördelésekkel, állat basszus lehúzásokkal, vágó gitárral, egy feszültség generátor a szám. Sőt az ezt váltó La Croix-ban is hasonló „menetelés” van. A végén a gitár meg az ének olyan feszkót csinál, hogy csak kifújtam a bent maradt levegőt. Van még két dal ezeken kívül a lemezen, de nem szeretnék még azokról is írni, mert csak ismételni tudnám magam. Szóval post-punk ez, meg noise-rock is kicsit, meg nem tudom még mi, de ha sorolt bandák megvannak a fejedben, akkor a francia trió sem fog hidegen hagyni. Nekem ebben a vonalban eddig az év egyik legjobb lemeze. Ráadásul az év elején jelent meg!
Még arra kell rávegyem magam, hogy megbarátkozzam a gondolattal, hogy megrendeljem. Nem azért mert a lemez drága, hanem mert a posta sajnos megint csak annyi, mint a lemez ára. De valahogy úgy érzem, hogy a polcomon a helye. Hallgassátok, tetszeni fog!
Meghallgatás, rendelés itt: https://catalogue.bandcamp.com/album/modern-delusion
