THE DHARMA CHAIN - Nowhere
(2024. Anomic Records)
A The Dharma Chain egy ausztrál zenekar, akik jelenleg Berlinben tevékenykednek. A zenekar 2020-ban alakult és a Nowhere a debütáló nagylemezük. Most gyorsan megírhatnám, hogy milyen stílusú a lemez viszont az nem biztos, hogy egyből megállná a helyét. Még pedig azért nem, mert több minden megjelenik a dalokban. Ez a "több minden", meg igen csak jól lett tálalva, mert nem tolakodó és nem is unalmas. Kifejezetten szeretem ezen a lemezen, hogy több minden is beköszön a 10 felvételben, amit egyenként is szeretek. Azt meg végképp baromi jól eltalálták, hogy végig kapjak valami finomságot. Ráadásul az első hallgatás után ez jutott eszembe, hogy élőben mennyire lehetnek mások és az mennyivel gyakorolnának rám még erősebb hatást.
Nagyon ügyesen vannak a elhelyezve a dalok a lemezen, mégpedig azért mert az első Timelessness-ről a pszichedelikus jelző ugrott be, még csak nem is a rock, hanem a poposabb. Lövésem nincs miért, de a Mercury Rev villant be, persze XXI. századi megszólalásban. Bevallom kicsit megijedtem, hogy végig ilyen lesz, mert féltem hogy unalmassá válik. Aztán persze a zenekar lesöpörte az asztalról a az előfeltevéseimet. A második dal a 2.56 már egy sokkal inkább a shoegaze felé hajló darab. Marha jók a minimalista gitárok, az elektronika, meg a női ének játéka benne. Nekem a háttér szintik nagyon bejöttek, szerintem izgalmas dal. Ezután jön az YSHK, amiben tekernek egy kicsit fel a tempón és totál pszichedelikus - rock jön, kicsit az A Place To Bury Strangers felé kacsingatva. Baromi jó kiállásokkal többször, amelyek után már szinte elektronikus elszállós tánczene lesz a szám, ahogy viszi a ritmus az egész dalt. Én még hallgattam volna.
Ezután megint egy kicsit másik "világ" jön a Greenlight-al, mi egy kicsit shoegaze, kicsit post-punk, de csak kicsit mindkettő és marha jól szól. Frankó basszus menet, picit adagolt elektronika, a kis csengő hangok meg csillagos ötös ahogy megszólaltak benne. Az ének meg jó befordító és tök egyben van az egész szám. Na ebbe nagyon bele tudtam szakadni. A következő Her Head egy női énekkel kísér lassúbb felvétel, ami megint csak érzés váltással járt, mert az előző kettő nagyon felemelt. Az ezt váltó His Head, meg férfi énekkel van, de az már tele van elszállós gitárokkal is és persze férfi ének van. Ez nagyon shogaze, pszichedélia és csak áradnak a gitárok benne. El se akarom képzelni élőben mennyire bele tudnék szakadni. Nem különben az ezt váltó Raiders-be, amiben marha jó, hogy megint női ének van, meg a beszéd is emelte a figyelmem, mert az énekesnő nem végig énekel ám. Valahogy marha jól eltalált a szinti vibrálása, a bepengetett gitárhangok sem tolakodnak, de a helyükön vannak. Az utolsó előtte Somewhere megint csak nekem főleg a gitár hangzás miatt a shoegaze felé mozgatott el gondolatban.
A nyolcas Clockwork is egy izgalmas darab, a kicsit keleties gitárral, a fura énekével, a kiállásokkal: nekem ez az egyik legkülönlegesebb darab a lemezen, a harmónium szerű billentyűs kísérettel. Ebben is sikerült rendesen elvesszek. A záró dal akusztikus gitárral kezdődik és valahol a The Jesus and the Mary Chain ugrott be, főleg az énekről először, majd a végén megérkező gitár effektekről, meg a háttérben a női vokálról meg végképp. Persze a The Dharma Chain egy másik zenekar.
Nagyon jó kis lemez lett, jól hallgatható, jó dalokkal. Amik nem húztak le, csak néha történt egy pici varázslat, ami utána bennem maradt.
Meghallgatás, rendelés itt: https://anomicrecords.bandcamp.com/album/the-dharma-chain-nowhere
