Love Of Diagrams – Blast
(2015. Bedroom Suck Records)
Nem tudom, hogy szégyelnem kellene-e magam, de korábban sohasem hallottam a Love Of Diagrams nevű ausztrál zenekarról. Csak azért kezdtem így, mert a zenekar 2001-ben alakult és a Blast a negyedig nagylemezük és ahogy elnézem a Facebook profiljuk alapján elég ismertnek tűnnek, legalábbis a saját kontinensükön biztosan, és bár volt európai turnéjuk is, én eddig nem hallottam róluk. A zenekar trió felállásban működik, amelynek tagjai: Antonia Sellbach – ének, basszusgitár, Monika Fikerle – dob és Luke Horton – gitár, ének.
A 2015. márciusában megjelent nagylemez 11 felvételt tartalmaz. Ezt a lemezt és a zenekart nagyon gyorsan bedobhatnák az indie-rock kategóriába és kész, pedig ez egyáltalán nem igaz rájuk. A kezdő Double Negative indító basszusa már az elején jelzi, hogy ez nem feltétlenül csak az lesz, inkább tűnik egy post-punk számnak, de abból is a nyugodtabb fajta, női énekkel, ami nekem nagyon bejött elsőre, a szám végi kicsit zajos – punkos gitározásával együtt. A második Story Up-ról amerikai bandák ugrottak be, mint a Breeders, a korai Hole vagy a Sonic Youth-nak a „könnyebb” szerzeményei, bár bevallom kicsit untam. A harmadik címadó Blast is ezt a vonalat viszi végig, semmi tekerés, egyszerű gitárok, akkor torzítva és zajongva, amikor lassú és pörgős részek váltják egymást, viszont nem ül le a dal és végig figyelni tudtam rá. Ettől a számtól fogott meg az ausztrál csapat lemeze, de nem tudom megmondani pontosan miért. (Innentől végig lekötött az egész lemez.) A következő Deep Sky elejét is játékos basszus nyitja, arra válaszol a gitár; a refrént meg nem csak egy hagyományos ének dallam adja, hanem egy zajos gitár riff, ami utána visszaáll egy komótos témává a végéig, jó szerzemény, legalábbis nekem nagyon tetszett. Az ötös How You Run az első amiben a gitáros Luke énekel, Antonia csak vokálozik, na, ez a dal nagyon a Sonic Youth-ot jutatta eszembe, de nem annyira karcos szám, mint amit az amerikaiak csináltak, mégsem jelenti azt, hogy gyenge lenne. Az ezt követő Photograph is egy zajos gitárral kezdődik és kicsit lebegősebb énekkel, ettől kicsit My Bloody Valentine-os érzet kerített hatalmába, de a gitár nem annyira ködös benne, ezért nem zavart egyáltalán, ez egy kifejezetten jó darab, a lemez közepére. A hetes In my Dream is viszi tovább ezt a post-punkos vonalat, amit követ a kedvencem, a Racing, szállós női énekkel és refrén részeként használt teljesen őrült gitárjával. A következő No Fun megint nagyon a felsorolt amerikai bandák hangzású villantották fel bennem. Utána a kakukktojás, az SS lassú, minimalista szerzemény, egyszerű gitárral, furcsa énekkel. Zárásnak pedig egy valóbban inkább indie-rock szerzeménynek kategorizálható dal, a Different Way zárja a lemezt, szép énekkel, karcos gitárral, tökéletes zárása az albumnak.
Az ausztrál Love Of Diagrams akár amerikai zenekar is lehetne megszólalásában, és nagyon tetszik, ahogy ez a lemez szól. Nagyon jól egyensúlyoznak az amerikai indie-rock és a post-punk határán, úgy, hogy igazából populárisak a dalok. Amikor elkezdtem utánuk nézni, akkor szembesültem vele, hogy a Blast felvételei Steve Albini stúdiójában készültek. Azok akik ismerik közületek Albini elveit és munkáit, azok szerintem értik, miért szól jó ez a lemez. Érdemes meghallgatni, mert jól hallgatható gitárzene, kicsit post-punk, kicsit zajos, jól szól, kellemes az ének benne, szóval jó kikapcsolódás a zenekar negyedik nagylemeze.
Rendelés: https://bedroomsuckrecords.com/shop/love-of-diagrams-blast/
