(2019. No Sleep Records)

Először a  lemeznek a borítója fogott meg és ezért is hallgattam bele a STATE FAULTS új albumába. A Jonny Andrew, Michael Weldon, Jared Wallace californiai triójának a harmadik nagy lemeze a Calirvoyant. Lehetséges, hogy többen is ismerik őket, mert elég szép számú rajongó táboruk van és a napokban éppen Európában koncerteznek. Én viszont eddig nem hallottam róluk, de a borító miatt neki ugrottam, hogy meghallgatom őket.

Az új album 11 szerzeményt tartalmaz, olyan jó félórában és elsőre annyira nem is fogott meg. Jöhet a kérdés: Akkor hogy-hogy írsz róla? Elsőre tényleg nem, mert csak bele - bele ugrottam néhány dalba. Oké, screamo/post-hardcore/mathcore keverék, de ilyet hallottam már. Legközelebb a lejátszómba egy másik lemez helyett került, véletlenül erre nyomtam rá. Furcsáltam is, mert egy teljesen más stílusú zenét vártam, de a szám amire rányomtam, lassan elkezdett "beszívni" és akkor végig is pörgött az album. Elsőre megállapítottam, hogy nem is olyan rossz "kis" post-hc/noise/mathcore/screamo banda. Igaz utóbbi címkét soha sem éreztem korábban igazán őszintének, amiket eddig hallottam. Viszont a STATE FAULTS lemez második hallgatásánál valami olyan "világfájdalom" jött át, hogy egyből megfordult a fejemben: aha, akkor lehet ez a scremo. Nem vagyok túl jó angolból, de a szövegekből amit kiszedtem és az egész énekből átjön egyfajta sötétség és fájdalom. A zenével együtt, pedig olyan egyensúlyt teremt, hogy még az is kijött belőlem, hogy screamo/dark/posthc energikus kavalkádja.